Ekkor felfedeztem egy ismerőst. A bejáratnál megismert kopasz biztonsági is velünk volt már. Rendesen surranóban és egy Security feliratú protektoros mellényben, amire biztos azért volt szüksége, hogy ha dulakodás közben elesnénk és ő kerülne alulra, az se fájjon neki.
Dulakodni csak a hostessek dulakodtak, nekik viszont nem volt protektoruk. Ellenben gyorsan továbbtereltek a hegesztőrészleghez, ahol természetesen nem hegesztett senki. Ekkor kezdtem rájöni a technikára. Minden fázisba bekészítettek előre egy, kettő vagy három, a fázisra jellemző állapotú munkadarabot.
A szlovák munkások jól nevelten álltak a szalagok mellett és a gépek előtt, várva érkezésünket. Amint látótávolságba kerültünk, beindult a munka, lelkes termelésbe fogtak a gépek, majd mikor szigorú tempóban tovább özönlöttünk, a futószalag halk kattanással leállt, miután csak a mosolygó munkások maradtak hátra. Mert mi eközben továbbra sem szeparálódhattunk.
Már majdnem az üzem felén átrohantunk, amikor fémhálós lépcsőn vezetett fel utunk a felsőbb szintre, ahol aztán csak úgy hullottak őrzőink tűsarkai. Ekkor ugyan kicsit megsajnáltam őket, bár életemben először úgy éreztem, hogy lassan tettlegességig fajul a viszony köztem és egy csapat fiatal huszonéves lány közt.
Egyelőre még kérdéses volt, ők ütnek előbb, vagy én. Közben jólnevelten tovább futottunk. Néha jegyzeteiket lapozgató tanácstalan mérnökök mellett vitt utunk, akik a vezérlőelektronikákat igyekeztek programozni. Egyszer elszaladtunk egy galvanizáló kamra mellett is, majd nemsokára megérkeztünk a fényező üzembe.
Itt ért az első kellemes meglepetés. Fiatal szlovák anyuka nyomta a polírpasztát a bekészített Sportage motorháztetőre, miközben néha lopva felénk pillantott, fényképezzük-e. Így haladtunk el a futómű-, a műszerfal- és a kipufogó-felszerelők mellett, amikor teljesen véletlenül egy ablak mögött elmaszkírozott ED-re lettem figyelmes. Ahogy felemeltem a fényképezőgépem, a gyáriak még kivártak egy pillanatra, legyen esélyem lenyomni a gombot, majd futva jöttek, kiabálva, hogy ne, ezt nem fényképezhetjük. De a függönyt azért nem húzták be.
Ezután teljesen véletlenül bevezettek minket egy helyiségbe, ahol elmondásuk szerint valamiféle tesztelés folyt, de minő meglepetés: az ajtó mellett kettő, a korábbihoz hasonlóan álcázott ED is állt. Megállapítottam, hogy a Kia mérnökei jobb mérnökök, mint színészek, ahogy megpróbálták útját állni ötven újságíró fényképezőgépének.
De ha ez nem lett volna elég, a helyiségen még oldalablakok is voltak. Véletlenek nincsenek, én sem vagyok kém, mégis úgy sejtem, a legtöbb kémfotó valahogy így készülhet, a gyáriak engedékeny tiltakozása mellett. Az az igazság, hogy a hostessek tulajdonképpen jobban védték a terepet a kémektől, mert amint megálltam fotózni, újra felhangzott az ismert mondat.
Eddig ennyit lehet tudni
Az ötajtós ED a Kia szerint különösen versenyképesre sikerült. A gyártás beindításakor 90 különböző összeállításban kapható majd, köztük 2007-től háromajtós és kombi változatban is, 12 színben, 3 belső dizájnnal. A gyártás beindításakor 4 különböző motorral szerelik az ED-t, míg életciklusa csúcsán hat kivitel közül választhatunk majd, a 90 lóerős dízeltől a 140 lóerős benizinesig.
Szerencsére ezzel a végére is értünk. Kifelé még lencsevégre kaptam két szőke, fiatal lányt. Egyikük a motortakaró műanyag pakolásból mosolygott felém, míg másikuk a traktorista lányok szellemét idézve targoncaülésből örült sikerének. Ő legalább őszintén mosolygott, miközben fegyőröm féltékenyen továbbtaszajtott, utat mutatva nekem, egyenesen előre. De kiérve újra a szabadság levegőjét szívhattam, formás ördögeink pedig ismét angyallá változtak, ahogy mostanában a Kiák is egyre inkább autóvá alakulnak át.
Szép a szlovák gyár, fejlett a technika. Bár kissé több emberi munkaerőt alkalmaznak, mint a nyugatabbra fekvő üzemekben, de ez könnyen betudható az alacsonyabb béreknek és a környék munkaerőhelyzetének javításáért tett erőfeszítéseknek. Végül is erre, minél több munkahelyre van szüksége Szlovákiának, bár Esztergomban a Suzukinál is szinte csak szlovák munkások dolgoznak.
Mégis valahogy szívesebben jöttem volna akkor, amikor már beindult a termelés. Ha kevesebbet is mutattak volna, valahogy jobban elhiszem az egészet. Különösen hiányzott, hogy nem láttam Dzurindát kigördülni az első szlovák Kiával. Még azt sem bántam volna, ha igazából nem is az az első. Azóta sem merek szeparálódni.
