Egy Porschénak senki ne mondja meg, hány hengeres legyen

Előre szólok: egy olyan kisgyerek ömlengését fogod most elolvasni, aki hónapokig az arcával a játékbolt kirakatára tapadva sóvárgott egy áhított játék után, amit egy varázslatos napon ott talált a karácsonyfa alatt.

Egy ideje olyan hangokat visz a szél, hogy bár csodálatos autó a Porsche 911, mégis a Cayman az igaz út. Ennek könnyen belátható okai vannak: a 911-esek annyira durvák, magukhoz képest nehezek és erősek lettek, hogy egészen egyszerűen túl gyorsan kell menni velük ahhoz, hogy a határaikat akár csak megközelítsük. Nem úgy a Cayman esetén, ami a mai napig abszolútértékben is egy könnyű autó, ami alapmotorral nem is túlzóan erős. A súlya miatt viszont elképesztően agilis és szórakoztató tud lenni, miközben nem kell 210-zel ráejteni egy visszafordítóra, hogy történjen valami bugi.

A napokban kipróbálhattam egy olyan Caymant, amit a tulajdonosa direkt úgy konfigurált, hogy a vezetési élmény a lehető legtökéletesebb legyen. Nem kell túlgondolni, hiszen a választásban sokat segít maga a gyártó is: a Cayman T, vagyis Touring az a modell, amiben a motor alap, de több olyan extra került bele, amitől teljesebb az élmény. Például alapáron jár a sportosabbra hangolt adaptív futómű, a 20 colos felnik meg a Ferrari Manettinójára hasonlító, kormányra rakott módválasztó. A torta habján lévő cserkó pedig a manuális váltó, amiről később majd még áradozok egy kicsit.

Az alapmotornál érdemes egy kicsit leragadni: egy kétliteres, négyhengeres bokszerről van szó, turbóval. A Porsche saját fejlesztése ez, és ahogy már említettem, hogy ha egy ennyire perfekcionista gyártó belerakja a kimondottan vezetési élményre kihegyezett modelljébe, akkor az kizárt, hogy rossz legyen - és nem is az. Mert ez a motor jó. Elképesztően jó. Itt a hengerek száma és a köbcenti miatt lehetne sziszegni, meg régenmindenjobbvoltozni, de az a helyzet, hogy szerintem nincs sok olyan ember, aki ezt azután is megtenné, hogy vezetett ilyet. Meg hát mégiscsak a kaszni közepéből érkező 300 lóerő jut szűk 1,3 tonnára, amivel a nyers számok se bénák. A nullaszáz megvan 4,9 másodperc alatt, a vége pedig 275 km/h.

Közben megérkeztem a szóban forgó Cayman T büszke tulajdonosához, akinek innen is óriási köszönet jár a gáláns felajánlásért, hiszen itt még nem is sejtettem, hogy a nap végére akkora vigyor ül majd ki a búrámra, amit még Joker is megirigyelne. Kigurult a garázsból a pimasz, piros Porsche, és már akkor éreztem, hogy ez csodás lesz, amikor beültem a vezetőülésbe. Tudod, amikor csak kettőt kattintasz előre az ülésen, és semmi máshoz nem kell nyúlnod, mert minden, de tényleg minden hajszálpontosan ott van, ahol lennie kell.

A tulaj azt javasolta, hogy mivel szűk a rendelkezésre álló idő, vegyük az irányt Bajna felé, és sederjünk egy kövéret a Bajna és Héreg közötti szerpentinen. Lelkesen bólogattam, hiszen már hallottam a helyről, de még sose jártam arra, így biztos voltam benne, hogy ha ennyien áradoznak róla, akkor egy Porschéval világi királyság lesz megfenni az ottani íveket. Odáig még kicsit szoktam az autót, aminek minden porcikájából párolog két dolog: az egyik, hogy ezt azoknak találták ki, akik imádnak vezetni, a másik pedig, hogy minden hibátlan minőségű.

Már az odavezető úton kiderült, hogy ez egy igen férfias autó: minden része nyers és melós. A kormányzás pengeéles, a kuplung kemény, a váltókart erővel kell mozgatni, a futómű nagyon feszes, és a motor is durván harcias. Aztán amikor kikanyarodtam a szerpentinre, ott nyert értelmet minden. Olyan volt, mint amikor tudod, hogy mik egy remek fogás hozzávalói, és azt is, hogy egy Michelin-csillagos séf fogja elkészíteni, a végeredmény mégis készületlenül ér.

Szánalmas krumpliszsákként hánykolódtam a Porsche volánjánál, és elsőre bátortalanul folyattam kanyarról kanyarra a tulaj féltett kincsét. Abban azonban biztos voltam, hogy kevés autó tudná ilyen körülmények között azt, amit egy ennyire nyers Porsche nyújt. Ahogy elkezdtem ráérezni az autó ízére, egyre nagyobb élménnyé vált, ahogy a széles Pilot Sportok könyörtelenül ráragadnak az aszfaltra, miközben a zseniális futómű olyan magabiztossággal tartja az autót, mint ahogy Toldi a nehéz fát.

A motor még a szokott hengerszám kétharmadával is állatul szól, vidáman forog bele a tiltásba, és úgy tolja az elsőre tán kevésnek tűnő 300 lóerővel a könnyű kasznit, mintha muszáj lenne. Persze, hiszen még mindig csak 1330 kilóról beszélünk, ami miatt nem csak nettóban gyors a Cayman, hanem olyan agilis és precíz, hogy a kormány minden tizedfokos elfordítását azonnal lereagálja. Hiába na, szinte már el is felejtettük, hogy milyen az, amikor egy sportautónak mondott tárgy nem közelít a 2 tonnához.

A sokadik kör után már kevésbé éreztem magam darabosnak, még az én vezényletemmel is szinte eggyé lett a kanyargós út és a Porsche. Egy rövid időre még azt is elhitette, hogy tudom, de közben egyértelmű volt, annyira messze voltam a határaitól, hogy távcsővel is kihívás lett volna ellátni odáig. Ezeket egyébként nem is szándékoztam feszegetni, hiszen ez az autó mégiscsak valaki sajátja. Meg hát ugye, közúton voltunk, így a 90-et se léphettem át sehol. Bár lehet, hogy az élménytől túlfűtve véletlenül mérföld per órában értelmeztem a számokat, de ezt most inkább hagyjuk.

Egyszer aztán vége lett a mókának, indulni kellett haza. Zseniális ez az autó. Nemcsak azért, mert annyira éles, mint a séfek kései, hanem mert közben nem akar megvágni. Szórakoztatni akar, és erre bátorít is: elhiszed, hogy minden rendben lesz, hiszen minden részével sugallja, hogy tökéletes célszerszám. Nem a számokról szól, és nem is a színpadiasságról, hanem azokról a pici, hibátlan nüanszokról és arról a mérhetetlen percizitásról, ami miatt a Porsche a mai napig mérce a sportautók világában.

Ha te is megnéznéd ezt a konkrét Porschét, meg még rengeteg más sportautót is, akkor mindenképp gyere el a szeptember 11-ei Parkoló Parádéra, hiszen a sportautóké lesz a főszerep! A Parkoló Parádéról minden infót lejjebb olvashatsz vagy IDE kattintva!

Köszönjük, hogy idén ennyire eljöttetek a Parkoló Parádéra!

2025-ben újra találkozunk!