Nekivágnánk a vadonnak ezzel a Camel Trophy-s Discovery-vel
A Camel Trophy nagyot ment a 80-as és 90-es években: menő, sárga terepjárók, heroikus küzdelem az elemekkel, mindezt gyönyörű tájakon. A koncepció sikerre volt ítélve. A nevéből nem nehéz kitalálni, hogy a fő szponzor a cigiben utazó Camel volt, de az emberek fejében mégis jóval inkább a Land Rover kötődik a Camel Trophy névhez.

Gyerekként rajongtam a Land Rover Special Vehicles által átalakított, sárga Landy-kért, már kétévesen is követtem őket a tévében. Ezért aztán különösen kedves a szememnek minden Camel Trophy-t megjárt Land Rover. Bár az abszolút favoritom mindig a Defender volt, ezt az 1997-es Discovery-t is szívesen megjáratnám terepen.
2+1 versenyautó, ami megalapozta az autóbuzériámat
Két német és egy angol, amiket te is ismersz, és még az is lehet, hogy rád is nagy hatással voltak.
Nem először kapná az ívet, hiszen ez nem valami replika, hanem egy eredeti darab, ami az 1997-es, Mongóliában játszódó részben szerepelt. A futásteljesítménye mindössze 33500 kilométer, de ha belegondolunk, hogy mindezt nagyrészt kemény terepen tette meg, az igazából nem is olyan kevés. Ennek ellenére az állapota szinte tökéletes, ami a felhasználás módját tekintve szinte hihetetlen.
Összesen 20 csapat versengett abban az évben, ezt az autót a spanyolok terelgették. Az ugyanolyan, 300 tdi Discovery-kkel induló csapatok Ulánbátorból indulva összesen bő 1600 kilométert tette meg a kihívás során, aminek a vége Karakorum, a régi Mongol Birodalom fővárosa volt.
Mindezek után, 26 évvel később eladó ez a délceg Discovery, amin még mindig ott virít a Sandglow Yellow fényezés, sőt, még az eredeti matricái se mállottak le róla. Van rajta egy rakás, kiegészítő fényszóró, egy gigantikus tetőcsomagtartó, GPS, rádió, sőt, még egy kajak is. A motortérben a már említett, sornégyes, 2,5 literes turbódízel kerreg, és szinte biztos, hogy ma szívesen kiadja magából mind a 113 lóerejét.
A bájos Land Rovert az Artcurial aukciós oldalon hirdetik és nagyjából 30 ezer és 50 ezer font közé saccolják, ami átszámítva nagyjából 13 millió és 22 millió forint közötti összegnek felel meg. Ez egyébként nem is tűnik soknak, hiszen nem csak a sztorija király, hanem az állapota is remek.
Forrás: Artcurial

Az oldalról ajánljuk
- Hírek
Egy pillanatnyi kihagyás is elég volt: fejtetőn kötött ki az M0-son
Az esetről videó is készült.
- Hírek
Egy csomó budapesti utat lezárnak a hétvégén
Térképen mutatjuk, mire számíthatnak az autósok.
- Hírek
Itt az új elektromos Mazda, ami nagy eséllyel Európában is kapható lesz
Az elektromos 6-os után érkezik az elektromos CX-60.
- Hírek
A bő ezer lóerős sportautóiról híres Koenigsegg atyja egy GR Yarissal jár a mindennapokban
Korábban egy öreg Mazda MX-5-öt hajtott, amit még az egyetemi évei alatt vásárolt.
- Hírek
Máris emelkedni kezdtek a használt autók árai az USA-ban
Valószínű, hogy vámok miatt az árak a kereslettől függetlenül emelkedni fognak.
- Hírek
Bunkert épített egy öreg családi egyterűből, csak egy temus markoló kellett hozzá
Ásott egy nagy lyukat a 6000 dolláros markolóval, amit a Temuról rendelt.
- Hírek
Összefogna Kína az EU-val: örülhetnek az autóvásárlók?
Ez lenne a válasz az amerikai csapásokra.
- Tesztek
Durrdefekt 180-nál, 30 millióvalTeszt: Denza Z9
Benzinnel és árammal is eszelős, de a veretésnél még jobban ért az erőből parkolás művészetéhez.
- Hírek
Videó: Így lesz egy laza torlódásból baleset az autópályán
Csak egy kis figyelmetlenség és rossz helyzetfelismerés kell, és máris összecsattan több autó.
- Közélet
Ez téged is érint! Drasztikus változás a forgalmiknál
2025. április 1-től Magyarországon új típusú forgalmi engedélyeket vezettek be, a részleteket csak most tudtuk meg.
- Hírek
Az F1-es Bahreini Nagydíj legnagyobb kérdései
Szinte nem is lehetne nagyobb különbség a múlt hétvégi Japán Nagydíj, valamint a most következő Bahreini Nagydíj között.
- Hírek
Hyundai: Egy-két generáció múlva ismét a fizikai gombok hódítanak az autók beltereiben
A Hyundai Motor Group formatervezési főnöke szerint ez csak egy átmeneti korszak.
- Hírek
Új átkelőhely nyílt a magyar határon
A nagyhódosi átkelőnél személygépjárművel és gyalogosan lehet áthaladni.
- Hírek
Megvadult a sofőr: direkt a szembesávba kormányozta az Ignist
A Suzuki vezetőjét kérdőre vonták az eset után.
- Égéstér
Ezeket vennénk 1 millióért
A fillérekből fenntartható városi minik és a családi használatra is alkalmas kombik, egyterűek mellett hobbi célra is választottunk sportos vagy veteránkorú típusokat.
- Hírek
Már a Nürburgringen tesztelik az elmúlt évek legszebb BMW-jét
Az autót még 2024 májusában mutatták be egy gyönyörű koncepció formájában.
- Hírek
Trump vámjai jelenthetik az utolsó szöget az Alfa Romeo és a Maserati koporsójában
A Stellantis egyre kevésbé teheti meg, hogy életben tartja a küszködő márkáit.
- Hírek
Újra készülhet manuális váltós Ferrari, de ha csak kicsit vagy gazdag, nem kapsz belőle
Gianmaria Fulgenzi termékfejlesztési vezető utalt rá, hogy ez nem elképzelhetetlen a jövőben.
- Hírek
A hibridek vs villanyautók: 65:51
Kevésbé vonzóak a tisztán elektromosok az amerikai vevők számára.
- Hírek
Bezuhant az olaj, sokkal olcsóbbak lehetnek az üzemanyagok?
Trump veri a mellét a csökkenő olajárat látva, pedig nem kéne.
- Hírek
Vészintézkedések bevezetéséről döntött a hátbadöfött szövetséges
Próbálja levegőhöz juttatni megszorongatott autómárkáit a dél-koreai kormány.
- Közélet
Ennyit költünk a TC flottára egy évben
Kiszámoltuk, egy év alatt mennyit fordítunk a saját autóink fenntartására. Az összeg ijesztő is lehet, pedig az üzemanyagot kivettük a képletből.
- Hírek
Vadiúj pickupot visz az USA-ba a Kia
Nem a tavaly ősszel bemutatott Tasmant viszik Amerikába: egy teljesen új, tisztán elektromos modell készül.
