A legelő ló és társai

Szamosi János igencsak ismert alfás körökben, ami nem is csoda, hiszen lassacskán 12 éve foglalkozik a típussal. A kezdetekkor még nem tudta, hogy ilyen hosszúra nyúlik a kapcsolat, mindössze egy barátja kérésének próbált meg eleget tenni - meg persze neki is jól jött az üzlet.

1990 környékén a közeli ismerős - aki turisztikával foglalkozott - megismerkedett egy Mauro Bigott nevű olasz emberrel, akinek kempinghálózata volt Olaszországban. Mellesleg Észak-Olaszország legnagyobb Alfa kereskedője. Az ismerős már korábban is törte a fejét a használtautó importon, mely üzletág ekkor bontogatta szárnyait, és ezután már semmi sem tarthatta vissza a vegyesvállalat alapításától.

Akkoriban volt egy olyan rendelet - lehet, hogy ma is él még, de akkor remekül titkolják -, hogy minden eladott árucikk mellé, így a használtautókhoz is, kötelező biztosítani a szervizhátteret. Így jött a képbe János, aki ekkor még sima autószerelőként üzemelt. A barát hozta be a verdákat, leginkább Alfákat és Fiatokat, Szamosi úr pedig javította őket. Persze nemcsak használtakról volt szó: mivel Magyarországon még nem volt képviseletük, újak is jöttek szép számmal.

A rendelkezésre álló szakmai tudás azonban nem volt elég, így az egyéni vállalkozóként dolgozó szerelőnek ki kellett utaznia Olaszországba, hogy elvégezzen egy Alfa szerelési tanfolyamot. Itt ismerkedett meg az olasz autók lelki világával, és gyűjtötte be azokat az információkat, melyek alapján később kialakította a szervizt. Aztán beindult a móka, az autók jöttek dögivel, Szamosi úr pedig egyre jobban elmélyedt a talján világban.

1992-körül megpróbálkozott a hivatalos magyarországi képviselet kialakításával, de épp akkor lépett színre a Merkator nevű cég is, hasonló tervekkel, és az ő anyagi hátterükkel nem tudott versenyre kelni. Maradt tovább a szerviz. Egy évvel később felkérték, hogy legyen ő a márka hivatalos szervize, mivel a ferencvárosi Trabant szerviz egyik műhelyéből kialakított Alfa központ nem tűnt elég szakszerűnek, de az előírt feltételeknek nem tudott megfelelni - anyagilag. Utólag már jó döntésnek könyveli el, hogy lemondott róla, mivel rengeteg pénz repült volna ki az ablakon, ha akkor megteszi amit kérnek.

A feltételek szerint meg kellett volna vásárolni egy 1.4 millió forint értékű célszerszám-készletet (1993-ban!). Köszönte, nem kérte. Jó, akkor vegye meg ugyanezt 700.000-ért, és tartson fenn egy 350.000 Ft. értékű raktárkészletet. Köszönte, ezt sem. Utólag be is bizonyosodott, hogy az akkor megvásárolt alkatrészek közel 80%-a még ma is a polcokon heverne, például injektorcsúcsot szinte soha nem kell Alfában cserélni.

Később pedig már csak úgy vették volna a márka hivatalos képviselői közé, ha szalont is épít a műhely mellé. Erre sem pénzügyi, sem építésügyi lehetősége nincs, hiszen a jelenlegi körzetében, Hidegkúton nem adnak ki engedélyt telephelyek kialakítására. A meglevőket még lehet üzemeltetni, újról szó sem lehet. A jelenlegi méret, a 3 alkalmazott és a két családtag még megél az azóta Kft.-vé alakult cégből, de tovább fejlődni nem tudnak.

Ez tulajdonképpen nem is baj, hiszen hallottunk már rengeteg olyan történetet, ahol az autókhoz remekül értő szerelők munkája már nem volt megbízható, amint túlterheltek lettek. Náluk azonban az olasz szerszámok, műszerek, és a szakértelem teljes erőbedobással a problémák orvoslására irányul. Mert azok vannak, tudja ezt mindenki, hiszen ezeknek az autóknak nem túl jó a hírük.