A hatvannal száguldás, az ajtótlan szuperkabriózás hívei, valamint a mattzöldfetisista klub tagjai közé legolcsóbban három-négyszázezer forint körüli összegért léphetünk be egy felismerhetetlen vas-oxid-halom megvásárlásával.
Ezekben a körökben azért tisztes rangot csak szép autóval vívhatunk ki. Az ár eredetiségtől, feljegyzett hőstettektől (frontszolgálat, géppuskalövésnyomok) és felszereltségtől (külön generátoros rádió, szerszámok, álcakészlet, csörlő, utánfutó, géppuskaállvány) függően négy és tízmillió forint között lehet. Még regadó előtt, és persze külföldön.
Olyan sokan érzik át az ősdzsipség varázsát, hogy egy negyvenes években gyártott, 2,2 literes, 61 lóerős, négyhengeres motorral hajtott, tévesen sokszor "Bantam" Jeepnek nevezett kocsira ma már csak vagyonokért lehet szert tenni. Pedig ilyen terepjáróból több tízezer létezik még, jó részük ma is a háború tipikus hajdani színterein, Európában van.
Amikor az amerikaiak a negyvenes években áttértek a modernizált CJ verzióra, a Hotchkiss Franciaországban a nyolcvanas évek elejéig tovább gyártotta az eredeti modellt. Ezek az autók a katonai szolgálatból kiselejtezve most találnak utat az oldtimeresekhez. Bőséggel lenne tehát Willys Jeep, de a sem nem gyors, sem nem kényelmes, sem nem praktikus kocsikra olyan nagy a kereslet, hogy az árak magasan maradtak.
A Willys Jeepet először tényleg az apró Bantam készítette el, de a sztori kacifántosabb. Amikor az Egyesült Államok belépett a háborúba, hirtelen nyilvánvaló lett, hogy technikában Hitler van a topon. Létezett már (többféle) igazán ütőképes tankja, tengeralattjárója, meg Kübel- és Schwimmwagenje is, mindkettő a Bogár, azaz akkor még "KdF-Wagen" alapjaira épített terepjáró, előbbi egy-, utóbbi kétéltű.
Hasonló, úttalan utakon haladásra képes, gyors jármű híján az USA labdába se rúghatott volna. Nekilódult az amerikai gépezet: tenderkiírás született egy 60 lóerős, nagyjából 350 kilogramm teherbírású, sík úton kilencvennel teperni tudó, negyvencentis gázlón átkelő, akár 5 kilométeres óránkénti sebességgel araszolni képes, mellesleg négy személy vagy a tömegüknek megfelelő mennyiségű cucc szállítására alkalmas kocsira. Az autógyártás akkori térképén csak elektromikroszkóppal felfedezető Bantam nyerte meg a pályázatot, a másik két induló, a Willys és a Ford még a prototípusig sem jutott el.
Amerika azonban kicsit olyan, mint Kelet-Európa: kormányzati kapcsolatait felhasználva a Willys elérte, hogy kiírjanak egy második kört, amelyet aztán a Bantamnél látott ötletek alapján meg is nyert. Aztán a Ki nevet a végén folytatódott, a hadsereg a Willys mellett a Fordot is megtette beszállítójának, sőt vigaszul a Bantam is elkészíthetett néhány Jeepet. A különféle Jeepek között semmi, de tényleg semmi különbség nincs, leszámítva a légszűrőház formáját, valamint hogy a Ford minden csavarba beletette cirkalmas F betűjét. Nincsenek szériák, típusmódosítások, faceliftek. Aki restaurált már öreg autót, tudja, milyen könnyű dolguk van a jeepeseknek.
Cikkünk három Jeepje a magyar Jeep Club kötelékébe tartozik, az orrán C6 jelzést és kötelet hordó autó például a klubalapítóé. A makulátlan 1942-es autó Ausztriából került elő, kevés kilométerrel, korai gyártása miatt valószínűleg részt vett a háborúban, majd élete nagy részében tűzoltóautóként funkcionált. Berta István létrás, szivattyús állapotból építette vissza, most olyan eredeti és ízléses, hogy még laprugókötegeinek rétegei között is zöld színű gépzsír csillog.
kaják és szinte hamvas Lucky Strike
A mánia azonban nem állt meg a Jeepnél, a klubvezető nemcsak autót, passzoló hadikörnyezetet is gyűjt. A pilisborosjenői fotózáson előkerültek az autóból kollekciójának meglehetős megszállottságra utaló darabjai például eredeti hólánc, zsírzó, valamint 1942-re datált Nestlé csoki, komplett tábori konzervkaja, még egy pakk Lucky Strike is.
Egy konzervdoboz hatvanéves kaja ára nagyjából 300, egy teljes ebédé (inkluzíve cigi, csoki) kábé ezer dollár ma a neten. E járulékos gyűjtőszenvedély úgy jött, hogy vásárolt egy garnitúra ruhát, ne farmerben járjon a vén Jeeppel a találkozókra, és erre a hobbira is rendesen rákapott, ma már a második világháborús amerikai hadiruházat 99 százaléka az otthoni gardróbban virít.
Van például teljes repülős, tengerészeti, kiszolgáló és szárazföldi gyakorló-, valamint kimenőruha-garnitúrája. Természetesen női és férfi változatban egyaránt. Meg persze a rendszeresített fényképezőgépek, Waltham karórák, páncélöklök, és ki tudja mi egyéb sem hiányzik a kelléktárból, igaz, eredeti dunquerque-i homokdűnéje még nincs.
