Fogadjunk, hogy kéne!

2008.04.07. 00:38

Nyilván a nosztalgiának is köszönhető, hogy így le tudott nyűgözni egy Trabant. Vezettem már Maseratit, Corvette-et, R8-as Audit, de egyik sem volt ennyire különleges, ugyanis mindegyikből több van, nem egyetlen darab.

Úton voltunk. Megállapítottam, hogy a motor elég hangos, és éreztem, hogy a futómű kemény. Természetesen utóbbit is átalakította, van benne Peugeot alkatrésztől Opelig mindenféle, nem részletezném, akit nagyon érdekel, olvassa el az autó honlapján. A lényeg, hogy az ültetés és a 15-ös felnik miatt a Trabi ráz. Mint később kiderült, az alja is jó alacsonyan van, de kit érdekel, ha ilyen gyönyörű. Emiatt sírni olyan lenne, mintha valaki kikészülne, hogy közel 300 lovas Imprezája húsz litert fogyaszt.

Megérkeztünk Szentendrére, elkezdtem fotózni. Ilyen könnyű dolgom még sosem volt. Az autó fenomenálisan néz ki, egyszerűen mindegy volt, milyen szögből fotózom, szinte csak jó képek lettek. Aranyos a morcosítás a lámpákon – természetesen xenonizzók világítanak este –, az egyedi hűtőrács, a kicsiny elülső szpojleren mosolygó még kisebb ködlámpák. Szépek a visszapillantók, a hátsó szárny, jól áll a kocsinak a könnyűfém felni, vagány, hogy a kerekek úgy dőlnek, mint egy pályaautóéi; egyszóval úgy szép, ahogy van.

Persze ettől még a Trabant az Trabant, nyilván nem úgy szép, mint egy vadiúj Corvette vagy az Audi R8-as, gondolkodtam is rajta, mi lenne, ha nem nosztalgiáznék, ha nem tudnám, milyen hernyóból vált pillangóvá; vajon akkor is tetszene? Sosem fogjuk megtudni. A lényeg, hogy nem okozott nagyobb örömet az előbb említett autók látványa sem, pedig mindkettő gyönyörű.

A legnagyobb meglepetés azonban akkor ért, amikor felnyitottuk a motorháztetőt. Mazsola motorja olyan tiszta, hogy akár ehetnénk is róla, csillog-villog mindenhol, a felületek javát krómozták; még emléktábla is van az ötvenéves Trabant tiszteletére. Ha az autót meglátván hátraszaltót ugrottam, most ugrottam egy duplát.

Nem volt más hátra, mint hogy én is kipróbáljam, milyen érzés a volán mögött ülni. Normálisan mentünk, nem száguldoztunk; a hatvanöt lovas motorral nem is lett volna értelme, és egyáltalán, ez az autó elsősorban művészeti alkotás. Ennek megfelelően nem is volt nagy szám menni vele. A szervo nélküli kormány nagyon közvetlen, talán ez a legnagyobb pozitívuma, egyébként semmi extra. Ha egy sima Trabiból ülök át, biztosan tetszett volna az ereje is, de a többi autóhoz viszonyítva nem ment különösebben jól, csak átlagosan.

  • 3514
    kéne
  • 1047
    nem kéne

Természetesen megkérdeztem, mennyiből állt össze. Ahhoz képest, hogy Trabant, rettenetesen sok pénzből, hiszen a négyütemű Trabiknak nincs áruk, nem kerülnek többe egy szakadt robogónál; reálértéken azonban nem olyan sok az a másfélmillió. Most biztosan sokan a fejükhöz kapnak, hogy a tulaj biztosan nem normális, ha ennyi pénzt áldozott egy Trabira, amivel különösebben még csak nem is nagy szám autózni, én azonban megértem: ez nem autótuning, ez szerelem. A lényeget szerencsére Darti megfogalmazta helyettem: „Szépek a luxusautók, meg a drága sportkocsik, persze, de ha van 20-30 milliód, bemész a boltba és veszel egyet. Ilyen viszont csak nekem van”.