2020.12.20. 16:39

Kevésbé gyakori, de létező megoldás a dízel-elektromos hibrid hajtáslánc. Használt ilyet az évek során a Peugeot és a Citroën, sőt a Volvo is. A kis fogyasztás viszont nem elsősorban a hibridségből, hanem az eleve takarékos dízelmotorból eredt.

Arról biztosan nincs vita, hogy a legtöbb hibrid autóban egy benzinmotor mellé társítják a villanyos egységet vagy egységeket. Létezik azonban dízel-elektromos hibrid is, már évtizedekkel ezelőtt kísérleteztek ilyennel egyes gyártók, a Mercedes-Benznek pedig ma is vannak efféle modelljei.

508rxh-02

És ilyen volt a PSA-csoport Hybrid4 fantázianévre keresztelt rendszerének első generációja is. Az autó orrába – például a Peugeot 508-aséba vagy 3008-aséba – került a HDI dízelmotor, míg a hátsó felfüggesztés lengőkarjai közé a villanymotor. Utóbbi fölött kapott helyet az akkumulátorcsomag. A 163 lóerős kétliteres dízel mellett a 37 lóerőnyi elektromos teljesítmény ugyan eltörpülhet, de a villanymotor is be tud dobni a közösbe 200 newtonméter nyomatékot.

3008HYbrid4 1003TECH D1

A két motor között mechanikus kapcsolat nincs, az elektromos szükség esetén a hátsó kerekeket hajtja. Üzemmódkapcsolóval váltogathatunk az automata, a teljesen elektromos, az állandó összkerékhajtásos és a sport állás között, de a rendszer folyamatosan felügyeli a történéseket, és visszavált automatára szükség esetén. Tisztán villannyal 1,5-2 kilométerre képes.

A Volvo teljesen más úton indult el, hasonló alapkoncepcióból. A svédek úttörő modellje volt a V60 PHEV, ők azonban nem teljes hibridet, hanem plug-int készítettek. Előre egyszerű, de kellően erős, 215 lóerős D5 dízelt szereltek, amelyet hatgangos automata váltó kapcsol össze az első kerekekkel. A hátsókat 50 kilowattos, azaz alig 70 lovas villanymotor forgatja meg. A Peugeot-féle rendszertől a konnektoros töltés mellett a nagyobb akkupakk különbözteti meg. Ezzel együtt pedig ötven kilométer körüli tisztán elektromos hatótáv. Na, meg az irgalmatlan erő.

A V60 PHEV két hajtásmódja külön-külön és együtt is használható, az alapértelmezett a Hybrid-mód. Ezen kívül a teljesen elektromos Pure, a maximális teljesítményt biztosító Power, az összkerekes AWD és az akku töltését előnyben részesítő Save választható.

Hibrid Advent a Totalcaron

A hibridek már sok éve köztünk járnak, de még mindig megannyi kérdés merül fel velük kapcsolatban, amit talán nem is merünk már feltenni.

2020. december 1-től 24-ig minden nap megválaszolunk egy gyakori kérdést a témában.

Megéri figyelni, mert a két ünnep között jövünk egy teszttel is a témában, ahol a cikkekből megszerzett tudással vezetéstechnikai tréninget lehet nyerni a drivingcampen.

A cikksorozatot a Suzuki támogatja.

Suzuki advent totalcar 600x300

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.