Félreérthetetlen jelei, hogy az autót csak használták, sok-sok kilométeren át...

2022.04.10. 11:57

Legutóbb a korrekt kereskedésekről írtam, de most inkább merüljünk el a romlottság bűzös, poshadt mocsarában, ahol az erkölcs és a tisztesség ritka vendég.

Ismét egy ügyfél jelenléte nélküli átvizsgálás volt terítéken. A célpont egy budapesti kereskedés, ahol egy alkalommal már jártam - ennek emlékét egy régebbi blogbejegyzés őrzi. Nem árulom el, melyik, fekete öves olvasók tudni fogják. Mivel ismerős volt a hely, nyomatékosan megkértem a megbízómat, hogy jelezze érkezésünk pontos időpontját és célját. Ő ennek eleget is tett, a kereskedőnek mégsem sikerült zökkenőmentesen megugrani ezt. Reggel 9 órára volt megbeszélve az időpont, a nepper sehol.

Hívom az ügyfelemet, hogy csörögjön már rá a jóemberre. Negyed körül kapom az infót, hogy emberünk lerobbant, de 10 perc és itt van. Szuper, lesz az húsz is - gondolom magamban, a korábbi tapasztalatokra alapozva. Így is lett, felírtam magamnak, hogy töltsek ki a héten egy lottószelvényt. Fél után pár perccel megérkezik egy elegáns hölgy. A nepper sehol, de nekem mindegy, csak kapjak már kulcsot, mert így csúszik az egész napom. Mindegy is, hogy volt-e bármi gesztus a késés miatt, frissen manikűrözött körmök ejtik a tenyerembe a slusszkulcsot. Halleluja!

A hirdetés szerint, idézem, „szép külső-belső állapotú” az autó. Na, ehhez képest az ülések úgy néztek ki, mintha a Másnaposok egyik részét itt forgatták volna. Eskü, a filmből a szakállas csávónak még a szőrszálai is ott voltak. Egy kicsit déjá vu érzésem volt, a korábban itt vizsgált autó beltere is hányinger volt. A szélvédőn egy marha nagy repedés, amiről a hirdetésben szó sem volt, bár az egyik képet, ha kinagyítottam, akkor látható volt valami fénytörés- ami maga a repedés volt. Egy Ford S-Max az átvizsgálás alanya, és ezekben fűtőszálas a szélvédő. Ennek a cseréje nem olcsó mulatság, ezt azért illett volna jelezni. A motorháztető szét volt rohadva – a motor extra szellőzése megoldva. Beindítottam az autót, kemény dízeles járás, de hát milyen legyen egy TDCi? Viszont nem tudtam nem észrevenni, hogy az alapjárat mint a viharos Balaton, erősen hullámzik.

Korábban körbejártam az autót és láttam, hogy erősen kormos a kipufogó belseje. Ez az állapotfelmérők álmoskönyve szerint rossz előjel egy részecskeszűrős, Euro 5-ös motorral ellátott autónál. Mindig utálom azt mondani, hogy ezt megmondtam, de sajnos most is ez volt a szitu. A részecskeszűrő differenciálnyomás szenzornál (különbözeti nyomás jeladó) nem volt mérhető érték. Semmilyen fordulaton. A tiszta részecskeszűrő áramlási ellenállása kicsi, akár nulla kPa. Minél jobban telítődik a szűrő, annál magasabb a kipufogógázok nyomása, hiszen akadályba ütközik a szűkebb keresztmetszet miatt. Emelt fordulaton nő a különbözeti jeladó által mért érték. Ebben az esetben, ha a kipufogó tele korommal, egyértelmű a verdikt, ez is egy illegális járműátalakítás, DPF off. A vicc, hogy ezt a hulladékot is majd megveszi valaki, egyszer erre is megjön a madár. A többi hibakód csak hab a tortán. Volt itt minden, mint a búcsúban. Üzemanyag-mennyiségszabályzó, és az üzemanyagrendszer változatos hibakódjai. Ezek persze sok mindent jelenthetnek, de jót semmiképpen.

A porlasztócsúcsok környékén vastagon áll valami trutyi, az elemzéséhez sok kedvem nincsen, mindegy is a végeredmény szempontjából. De az azért látszik, hogy egy ideje gyűlik már. Jól láthatóan az első futómű is foglalkozós – bár a kiverődött olaj bárhonnan jöhetett, akár a motorból is...

Közben az ügyfelem is végzett a dolgával, és hívott, hogy elindult felénk. Mondtam neki, hogy ezért az autóért nem igazán éri meg sietni, nyugodtan, lassan vezessen. Zárszónak annyi, hogy szegény Ford sok karbantartást nem kapott, csak használták az elmúlt sok-sok kilométer során, ami meglátszik az állapotán. Úgy gondolom, egy szabad szemmel igencsak jól látható összegből azért talpra állítható – a kérdés, hogy megéri-e?

Mielőtt bármilyen használt autót megvenne, vizsgáltassa át szakemberrel!
Ismerje meg TotalCheck használtautó-átvizsgálási szolgáltatásunkat.

Mielőtt bármilyen használt autót megvenne, kérdezze le kártörténetét a Totalcar kártörténeti adatbázisban.