Elsőre is tetszett, de mikor megláttam, hogy Novoth Tibi is lelkesen hívta fel mások figyelmét az 5-az-1-ben ablaktörő kalapácsra, már tudtam, hogy ezt ki kell próbálnunk. Biztonsági övet vág, keréknyomást és futófelület mélységet mér, meg elemlámpa is, mindezt négyezerért. Mondtam azonnal Kakuszi Zolinak, hogy rombolni fogunk.

Mikor legutóbb annak néztünk utána, mivel és hogyan lehet betörni egy tűző napon hagyott autóba, hogy az életveszélyben levő gyereket vagy kisállatot kimentsünk, egy autóbontóban engedtek törni-zúzni. Most is ez volt a megoldás, ráadásul a mandycrush-nál bárki kipróbálhatja, mennyire nehéz egy autó ablakait betörni. Múltkor több módszert is kipróbáltunk, most viszont az volt a kérdés, mennyire hatékony eszköz a pénzért vehető, multifunkciós kalapács.
Amíg az ember nem próbálja, csak telipofával röhög azokon a videókon, amikben a lúzer úgy töri ki a saját fogait, hogy az oldalablakra dobott féltégla egyenesen az arcába pattan. De az az igazság, hogy hiába törik csillió apró darabra egy balesetben, az oldalablak egy igen makacs fajta, nem adja magát könnyen. Az első szélvédővel meg még a leghülyébbek se nagyon próbálkoznak, pláne, mióta a gyárak a ragasztott szélvédőt a karosszéria merevségének növelésére is használják. És persze összetörni azt sem lehetetlen, de puszta kézzel, vagy egyszerű szerszámmal úgy áttörni, hogy az utastérből ki lehessen juttatni valakit, na az viszont nagyjából lehetetlen. Tehát a hatékony ablaktöréshez nem árt egy jó célszerszám.
Ha nem is tudományos alapossággal, de azért igyekeztünk többféleképpen próbára tenni a kalapácsot. Leteszteltük, hogy bentről kifelé meneküléshez, kintről a bent ülőknek segítve, lejáró és ragasztott ablakokat támadva mennyire hatékony. Illetve hogy az ember hogyan tudja saját magáról levágni a megakadt biztonsági övet, meg természetesen azt is megnéztük, külső segítőként menyire számolhatunk vele. Természetesen az abroncsnyomás-mérőt is kipróbáltuk.
Azt a korábbi üvegtörős kísérletekből megtanultuk, az üvegek sarkát érdemes támadni, de természetesen a felület közepére csaptunk először – mert az a legkézenfekvőbb mindenkinek. Az sajnos ez első néhány ütés után látszott, hogy a krómozott fém tüske nem elég kemény, a hegye eltompult. Persze ettől még be lehetett törni vele az üvegeket, de az biztos, többször és meglehetősen nagy erővel kellett odacsapni, hogy csillogó üvegcserepeket láthassunk szanaszét repülni, Ahogy Kakuszi mondta: a hatvankilós énektanárnőnek nem fog könnyen menni – igaz, veszélyhelyzetben az ember csodákra képes.
A biztonsági öv, amennyire egyszerű textildarabnak tűnik, annyira nem az. Irtózatos erőknek képes ellenállni, nagyon sok éven keresztül tűri a gyűrődést (már ha valaki nem annyira idióta, hogy ne használja az övet). De azt gondoltam, egy ilyen dedikált szerszámmal nem lesz nehéz átvágni. Tévedtem. Elég rendesen meg kellett harcolni a sok kis poliészter szállal, mire sikerült az első övet a bent ülő, önmenekítő Kakuszinak átvágnia. Azt gondoltam, majd amikor a kívülről menekítést próbáljuk, ezerszer könnyebb dolgom lesz, hiszen jobban hozzá tudok majd férni, hatékonyabban tudok olyan testhelyzetben erőt kifejteni. Tévedtem, megint. Egyáltalán nem sikerült átvágni, épp csak belecincáltunk az anyagba, pedig mindketten próbálkoztunk. Egy vágás után kicsorbult a penge, de az is lehet, hogy a konstrukció sem tökéletes.
Aztán, ha már volt kitörhető ablakunk, ki kellett próbálnunk, hogy igaz-e hogy minden modern autóban van könnyen hozzáférhető, kvázi beépített üvegtörő, nem is egy. Mert hogy sokszor, sok helyen olvastam, hogy a fejtámlák meglehetősen erős rúdjai tökéletesen alkalmasak a feladatra. Mondjuk a kissé csorba, de még mindig egész hegyes fejű, kifejezetten kézreálló kalapács képességeit látva nehéz volt azt gondolnom, hogy ez működhet. És végre nem tévedtem: egyáltalán nem sikerült kitörni a ragasztott oldalablakot – pedig azt könnyebb kitörni, éppen a merevebb rögzítése miatt, hiszen a lejáró ablakok a saját gumi keretükben is rugalmasan mozognak, az ajtókereteknek is van rugalmassága, meg az ajtókat szigetelő gumi kédereknek is. Nem azt mondom, hogy egy folyó fenekére süllyedő autóba szorult ember nem tudná kétségbeesésében valahogy mégis betörni vele az ablaküveget. Esetleg az üveg mellé befeszítve-megfeszítve be lehetne robbantani azt. Franc tudja, ezt nem próbáltuk, csak most jutott eszembe.
A gumiabroncs futófelület-mélységét mérő kis pálcikát nem teszteltük, nem nagyon van mit tesztelni rajta, nem mér semmit, csak jelzi, hogy a piros tilos, a sárga még elmegy, a kék meg jó. De ugye nem mindegy, hogy nyári vagy téli gumit nézünk, melyik országban, satöbbi. A guminyomást mérő műszer már érdekesebb, azt már érdemes volt alaposabban megnézni – de nem mondom el, hogyan zajlott a mérés és ellenőrző mérés, legyen olyasmi is, ami csak a videóból derül ki.
Hogy érdemes-e megvenni a Lidlben ezt a 5-az-1-ben kalapácsot? Négyezerért nem egy nagy beruházás, hasznos lehet, bár jó eséllyel sosem lesz rá szükségünk – igaz, amikor meg de, akkor nagyon. Sajnos az üvegtörő kalapács piacot nem ismerem, nem tudom, más gyártók termékei mennyivel jobbak, de a semminél ez biztosan többet ér.

Az oldalról ajánljuk
- Hírek
Máris emelkedni kezdtek a használt autók árai az USA-ban
Valószínű, hogy vámok miatt az árak a kereslettől függetlenül emelkedni fognak.
- Hírek
Rossz nézni, ahogy egy fa szétlapít egy Ford Kugát
A baleset durván néz ki, de akad jó hír is.
- Hírek
Összefogna Kína az EU-val: örülhetnek az autóvásárlók?
Ez lenne a válasz az amerikai csapásokra.
- Hírek
Egy csomó budapesti utat lezárnak a hétvégén
Térképen mutatjuk, mire számíthatnak az autósok.
- Hírek
Itt az új elektromos Mazda, ami nagy eséllyel Európában is kapható lesz
Az elektromos 6-os után érkezik az elektromos CX-60.
- Hírek
A bő ezer lóerős sportautóiról híres Koenigsegg atyja egy GR Yarissal jár a mindennapokban
Korábban egy öreg Mazda MX-5-öt hajtott, amit még az egyetemi évei alatt vásárolt.
- Hírek
Egy pillanatnyi kihagyás is elég volt: fejtetőn kötött ki az M0-son
Az esetről videó is készült.
- Hírek
Bunkert épített egy öreg családi egyterűből, csak egy temus markoló kellett hozzá
Ásott egy nagy lyukat a 6000 dolláros markolóval, amit a Temuról rendelt.
- Hírek
Az F1-es Bahreini Nagydíj legnagyobb kérdései
Szinte nem is lehetne nagyobb különbség a múlt hétvégi Japán Nagydíj, valamint a most következő Bahreini Nagydíj között.
- Közélet
Ez téged is érint! Drasztikus változás a forgalmiknál
2025. április 1-től Magyarországon új típusú forgalmi engedélyeket vezettek be, a részleteket csak most tudtuk meg.
- Égéstér
Ezeket vennénk 1 millióért
A fillérekből fenntartható városi minik és a családi használatra is alkalmas kombik, egyterűek mellett hobbi célra is választottunk sportos vagy veteránkorú típusokat.
- Hírek
Már a Nürburgringen tesztelik az elmúlt évek legszebb BMW-jét
Az autót még 2024 májusában mutatták be egy gyönyörű koncepció formájában.
- Hírek
Megvadult a sofőr: direkt a szembesávba kormányozta az Ignist
A Suzuki vezetőjét kérdőre vonták az eset után.
- Hírek
Hyundai: Egy-két generáció múlva ismét a fizikai gombok hódítanak az autók beltereiben
A Hyundai Motor Group formatervezési főnöke szerint ez csak egy átmeneti korszak.
- Hírek
Videó: Így lesz egy laza torlódásból baleset az autópályán
Csak egy kis figyelmetlenség és rossz helyzetfelismerés kell, és máris összecsattan több autó.
- Hírek
Új átkelőhely nyílt a magyar határon
A nagyhódosi átkelőnél személygépjárművel és gyalogosan lehet áthaladni.
- Hírek
Vészintézkedések bevezetéséről döntött a hátbadöfött szövetséges
Próbálja levegőhöz juttatni megszorongatott autómárkáit a dél-koreai kormány.
- Közélet
Ennyit költünk a TC flottára egy évben
Kiszámoltuk, egy év alatt mennyit fordítunk a saját autóink fenntartására. Az összeg ijesztő is lehet, pedig az üzemanyagot kivettük a képletből.
- Hírek
Trump vámjai jelenthetik az utolsó szöget az Alfa Romeo és a Maserati koporsójában
A Stellantis egyre kevésbé teheti meg, hogy életben tartja a küszködő márkáit.
- Hírek
Vadiúj pickupot visz az USA-ba a Kia
Nem a tavaly ősszel bemutatott Tasmant viszik Amerikába: egy teljesen új, tisztán elektromos modell készül.
- Hírek
Bezuhant az olaj, sokkal olcsóbbak lehetnek az üzemanyagok?
Trump veri a mellét a csökkenő olajárat látva, pedig nem kéne.
- Hírek
A hibridek vs villanyautók: 65:51
Kevésbé vonzóak a tisztán elektromosok az amerikai vevők számára.
- Hírek
Újra készülhet manuális váltós Ferrari, de ha csak kicsit vagy gazdag, nem kapsz belőle
Gianmaria Fulgenzi termékfejlesztési vezető utalt rá, hogy ez nem elképzelhetetlen a jövőben.
