Teszt: Apple MacBook Air M2 (2022)

Ezt az őrültséget viszont nagyon sikeresen kamatoztatta látnokként, tudta, hogy milyen kütyüket akarnának valójában az emberek, ehhez pedig megszerezte a legjobb fejlesztőket, kemény főnökként brutális mennyiségű munkára kényszerítette őket, és elérte azt, hogy a csapatai által lehetetlennek hívott feladatokat valahogy mégis teljesítsék. Így kapott a világ egyszerűen kezelhető okostelefonokat és tableteket, pöpec zenelejátszókat, és olyan számítógépeket is, amiket az emberek nemcsak tudnak, de szeretnek is használni.

Így érkezett meg 2008-ban az a MacBook Air is, ami bemutatójakor őszinte ovációt és meglepődést tudott kiváltani: Jobs egy normál postai borítékból húzta ki a papírvékony, ék alakú, nagyon könnyű, mégis teljes értékű laptopot. Ahhoz, hogy ennek a jelentőségét megérezzük, nagyon vissza kell magunkat állítanunk fejben 14 évvel ezelőttre, amikor egy normál üzleti notebook sárnehéz, vaskos és körülményes volt, a könnyebben szállítható netbookok pedig olyan gyengék és bénák, hogy az ember legszívesebben falhoz vágta volna őket a használat minden másodpercében.

A MacBook Air egy kicsi házban adott szép kijelzőt, nagy és jól használható trackpadet, pont elég hardveres erőt, remek üzemidőt, és azt a MacOS-t, amit óvodás gyerektől nagymamáig bárki tud kezelni, mindenféle képzettség nélkül. Nem véletlen, hogy Antinak is az M1-es MacBook Air volt élete első olyan számítógépe, amit nem csak használ, de élvez is. Pedig voltak neki drágább laptopjai.

Hiába volt kis méretű MacBook Pro, hiába volt még kisebb sima MacBook, az Air mindig a legnépszerűbb Apple gépek közt maradt, és az összes generációja két kérdést hagyott maga mögött: az egyik, hogy az a pont elég erő az tényleg pont elég-e, vagy esetleg kicsit kevés annak, aki munkára is használná a gépét, a másik pedig, hogy a vékony alumínium ház mennyire hajlamos átmelegedni, tudnak-e megfelelő hűtést társítani a szűkös belső kialakításhoz. Ezek miatt pedig egyértelműen ki merem jelenteni: a tavalyi, M1-es MacBook Air volt a legjobb gép ebben a sorozatban.

Az Intel processzorcsalád kitettségétől elszakadva, saját ARM-platformon az M1-es processzor volt egyszerre erős, hűvös és energiahatékony, aminek segítségével ventilátor nélkül, passzív hűtéssel is zseniális rendszersebességgel és megbízhatósággal működött, mellette pedig volt egy nagyon vonzó, 399-430 ezer forintos ára, amire akkor kérdés nélkül lehetett azt mondani, hogy megéri a pénzét akkor is, ha az ember nem Apple-fejjel és ahhoz szokott árakkal, hanem általánosságban gondolkodik.

Ez pedig itt, bő egy év elteltével az új MacBook Air, ami a széria legnagyobb és legjobb kijelzőjét, legtöbb nyers erejét, leghosszabb üzemidejét és legmagasabb árát hozta el. 600 ezer forintnál jár a belépő szintű MacBook Air, tehát 30%-kal drágább, mint tavalyi bemutatójakor az M1-es, az ezzel kapcsolatos rossz érzéseinken pedig az sem enyhít, hogy időközben a tavalyi gép árát is korrigálták az inflációhoz, és most már az Apple oldalán egyáltalán nincs olyan MacBook Air, ami 500 ezer alatt elhozható lenne.

Kijelző, notch, Touch ID

Nőtt a kijelző az elődökhöz képest, igazából nem sokat, hiszen 13,3-ról 13,6-ra, viszont épp annyira, hogy a kerekítés szabályai szerint ezt az újat már hívhatjuk 14-esnek, ami jóval közelebb áll a mai hasonló méretű notebookok átlagához. Nőtt a fényerő, az M1-es Air még 400 nitre volt tompítva a Pro változathoz képest, idénre megszüntették ezt az eltérést, és az Air is ugyanúgy tud 500 nitet. Tavaly, amikor a Prót vettem, ez is szempont volt a drágább gép mellett, most, főleg ezek mellett az árak mellett biztosabban merném választani az olcsóbbat.

Kisebbek lettek a kijelző körüli kávák, persze ez is inkább arról szól, hogy az eddig kissé elavultnak ható külső kapott egy 2022-es sztenderdeknek megfelelő megjelenést, szóval inkább felzárkózásról, mintsem forradalmi újításról beszélünk. A kijelző növekedését a gyakorlatban onnan lehet leginkább észrevenni, hogy a teljes méretű alkalmazások fölött extraként elfér a felső menüsáv. Aki sokat használja ezeket a menüket, és szereti látni a kurzor odavitele nélkül is, az imádni fogja, viszont egy weboldal vagy egy alkalmazás praktikusan nem nagyobb az új gépen mint a régin, mivel fent az iPhone X óta ismert notch, vagyis szenzorsziget nyúlik be a kijelzőbe, emiatt a felső sáv nem teljes értékű.

Notch van, de arcalapú Face ID feloldás nincs, helyette megmaradt a bekapcsológombon a Touch ID ujjlenyomat-érzékelő, ami továbbra is elég hatékonyan működik, én egyszer sem tapasztaltam, hogy hibázna, pedig a 2018-as MacBook Air óta használom feloldásra, és mindig jól működött.

Memória, SSD, teljesítmény

Nagyon sajnálom, hogy továbbra is 8 GB RAM van csak az alapváltozatban, hiába csinálja elég ügyesen az SSD-re a gyorsítótárazást az M1 architektúrája, ez egyszerűen kevés a soklapos böngészéshez, illetve a szerkesztői és grafikai munkákhoz, most már jó ideje tapasztalatom, pedig én videót nem is nagyon vágok, képfeldolgozásnál is észreveszem a bajokat, ha telik a memória. Cserébe viszont a korábbi 16 helyett akár 24 GB-ig is bővíthető a gép vásárlás előtt: aligha látom magam előtt azt a vevőt, aki Airt vesz, de kimaxolja a konfigurációt, általában a Pro-gépeknél fordul elő a magasabb felszereltség.

Nem változott az SSD-konfigurációk mérete papíron, 256 GB, 512 GB, 1 TB és 2 TB volt eddig is, most is ennyi. Az alapváltozat 256 GB-os tárolója egy darab NAND chipen van, míg korábban kettőn oszlott el, ezért a tavalyi gép tárolója gyorsabb is tud lenni az ideinél, az M2-es MacBook Próhoz hasonlítva pedig a benchmarkok szerint minden szinten elmarad a gép, de igazából az 1600/1200 Mb/s körüli olvasási és írási sebesség is bőven elég a mindennapokra. Az Air jellemzően mindig az átlagfelhasználóknak szól, az Apple pedig a mobilok és a laptopok kapcsán is egyre inkább vért izzad, hogy tudjon érdemi extra funkciókat adni a Pro modellekbe, így igazából tökre elnézhető ez a kis baki, akinek jó SSD kell, annak nem szabad beérnie az alapmodellel. Két részre osztott nyolcmagos processzor és szintén nyolcmagos grafikai egység került az M2-be, a számítási kapacitás a szintetikus teszteken nagyjából 10-20%-ot fejlődött, a grafikai egység jóval többet, az extra maggal és az egyesével is erősebb magokkal bizonyos körülmények között akár 30%-kal is gyorsabb lehet.

A kizárólag passzív hűtésű, ventilátor nélküli gép egymás utáni benchmark-tesztek futtatása után langyos volt, fél óra után a teljes terhelés már egyértelmű teljesítményvesztést mutatott, az ARM-chipes új MacBookok lényege viszont az, hogy normál használatkor szinte sosem nyúlnak a magasra skálázott teljesítményhez, így a mindennapok során egyáltalán nem melegszik. Be lehet dobni az ágyba és elé hasalni, ölbe lehet venni, minden pózt jól visel, és ha nem hajtjuk túl, akkor nem is lesz finnyás.

Hangszórók, MagSafe

Óriási pozitívum volt számomra a hangszóró: az M1-es Air sztereó hangszóróját erősen rezsicsökkentettre vették a Próhoz képest, ott feltűnően gyengébb volt az olcsóbb, most viszont az van, hogy az M2-es Air négy hangszórója A-B teszten hallgatva jobban szól a tavalyi M1-es Prómnál, méghozzá jelentősen. Persze a mélyhangok jelentős része továbbra is hiányzik, nem lesz audiofil-élmény a zenehallgatás, viszont hangerőben, térérzetben ott van a szeren, filmezni igazából nagyon jó vele, és videóhívásoknál is egy nagyon jó minőségű oda-vissza kommunikáció működik a géppel, ez utóbbi immár 1080p-s kamerával a korábbi 720p helyett.

Amikor az első Type-C-s (bocsánat, Thunderbolt 4-es...) MacBookokkal eltűnt a jó öreg mágneses töltőcsatlakozó, akkor elsők közt mondtam, hogy ez mindig hiányozni fog nekem, főleg úgy, hogy a könnyű leoldás miatt megmentette már egy korábbi gépemet az asztalról való lerántástól, de aztán végül két hónap alatt megszoktam, hogy nincs mágneses töltőcsatlakozó, mindig okosabban helyeztem el a gépem töltőkábelét, és soha nem volt ilyen balesetem. Most visszatért, újra itt van, és elvileg imádnom kéne, de már mégsem tudok úgy lelkesedni érte, és továbbra is azt mondom, hogy a korábbi porttalanításból leginkább a sima USB és a kártyaolvasó okozta nekem a legtöbb fejfájást, amikor éppen nem volt nálam átalakító hub, de most már mindig van a táskámban, és igazából ez sem zavar.

A gyári adapter maradt 30W-os, az első órában nagyjából 50%-ig tölti a gépet nulláról, a maradékhoz pedig további 100 perc kell, ha megvesszük a 67 wattos töltőfejet hozzá, akkor a teljes folyamat másfél órán belülre csökkenthető. Sajnálkozhatnánk, hogy ennyi pénzért nem jár a dobozba a nagyobb adapter, és valahol igaz is, de cserébe a teljes napos üzemidő itt tényleg teljes napos, nagyon kényelmes 10 órás használati idők benne vannak a gépben, ami gyakorlatilag bármire elég, kellő visszafogottsággal egy amerikai repülőút is lehozható filmezéssel, kisebb munkákkal.

Összességében ez az új MacBook Air nagyjából bárkinek megváltás lesz, aki nem a tavalyi szériáról vált újabbra. Az ARM-alapú M2 rendszerchip egy olyan folyékony működést kombinál a csendesség és a hűvösség előnyeivel, amit az Intel gépek után szinte el sem hiszünk majd az első időszakban, utána őskövületnek tűnik minden más.

Nagyon jó a billentyűzet, szebb és nagyobb lett a kijelző, combosabb a hangszóró, jobb töltőcsatlakozó, mindezt egy 1,22 kilós, vékony és könnyű testben, remek anyaghasználattal és összeszereléssel. Csak az az egy bajom van vele, hogy 599 ezer forint az alapára, ami a tavalyi modell egykori legalacsonyabb, 399 ezres árához képest még leírva is fáj, hát még kifizetve. Valószínűleg nem fogom lecserélni a saját M1-es gépemet M2-re, és másnak sem ajánlom ezt, viszont régebbi gépről érkezőknek más életszínvonal lesz bármelyik gép az új szériából.

A tesztgépet az iStyle-tól kaptuk kölcsön, köszönjük szépen!

Ilyen és ehhez hasonló tartalmakért kövesd a Totalcar TeChno Facebook-oldalát is!