Kevésen múlt az újabb Szentendrei úti tragédia

A rendőrség honlapján egy szót sem találtam arról a súlyos közlekedési balesetről, amely tegnap éjjel történt a Szentendrei út városközpont felé vezető oldalán, Aquincum közelében.

Ha lenne tankönyve az autós farokméregetésnek, abban kiemelt helyet kaphatna a szituáció, amikor két, Magyarországon a Suzuki Swift helyébe lépő, tizenvalahány éves 3-as BMW feszül egymásnak a 70-es tábla árnyékában, hogy mire eljutnak a következő lámpáig kiderüljön, hogy kinek nagyobb. Egyelőre csak a Blikk információiban szerepel a gyorsulási verseny történetfoszlánya, ezért legyünk nagyon óvatosak, de a képek sajnos eléggé alátámasztják ezt az értesülést.

Az egyik, vélhetően a belső sávban száguldó autó megcsúszott, lesodródott az útról, majd a Római birodalom bukása óta érintetlen kő vízvezeték (akvadukt) maradványait ledöntve visszapattant, ismét az úttestre csapódott, ahol összeütközött a másik BMW-vel. 

Mindez éppen azon az úton történt, ahol nem sokkal messzebb, március elején két fiatal életébe került, hogy egy Mercedes CLK nagy sebességgel beleszáguldott egy piros lámpánál álló 5-ös BMW hátuljába.

Most, hogy a városi bekötőutak veszélyei ismét napirendre kerültek, nem az a kérdés, hogy miért szeretnek ilyen sokan közúton száguldozni, inkább az, hogy miért és hogyan vált Budapest közkedvelt versenypályájává a Szentendrei út.

Nem új dologról van szó. A korábbi baleset után nekem levelet író olvasónk szerint évek óta általános, hogy a közelben élők, köztük ő is, péntek és szombat esténként motorkerékpárok vagy autók zajára riadnak. Nem arra a zajra, amely a csúcsforgalomban jellemző, monoton gumisurrogásból áll, hanem arra a tipikus motorhangra, amelyhez magas fordulatszám és nagyon nagy sebesség kell. 

Az ember ősi ösztöne, hogy ki akar emelkedni a tömegből. Senki nem szeretné abban a tudatban élni az életét, hogy nincs a világban látható helyi értéke és nem jelent majd folytonossági hiányt az emberiség szövetén, ha egy nap eltűnik a színről. Nagyon kevesen tudatosítják magukban, hogy motivációik mögött nem áll más, mint a vágy, hogy legalább egyszer megmutassák magukat és egyszer jobbak legyenek bármiben mint a tömeg. Még kevesebben vannak, akik ezt nem zsigeri módon kívánják elérni. 

Van ebben az országban egy húszas-harmincas emberekből álló réteg, amelynek tagjai rossz minták közt vergődnek és hatalmas szerencsére van szükségük, hogy az evolúciós harcuk ne azzal végződjön, hogy csatlakoznak egy kaszthoz, ahol - bár szép életkilátások vagy biztos egzisztencia (és ezzel igazi veszteni való) nem feltétlenül adott -, az egyediséget a kétéves hűségidővel nagy nehezen elért iPhone 6S, vagy a kínai téli gumikon gördülő, elaggott német prémiumautó jelenti. 

A péntek éjjeli balesetben ketten megsérültek, de tudomásom szerint senki nem vesztette életét. A roncsok látva nem a nyílegyenes úton megcsúszó BMW vezetőjének köszönhető, hogy nem történt újabb tragédia. Aki kételkedne, az gondoljon bele, hogy csúszhat meg egy száraz, egyenes úton egy autó és mekkora sebesség szükséges ilyen romboláshoz?

Ma tilos részletes balesetelemzést készíteni, mint ahogy nem tettük ezt a márciusi tragédia, illetve a néhány hete, a Dózsa György út és a Kassák Lajos utca kereszteződésében történt, szintén tragikus baleset kapcsán sem. Felkiáltójelet kell tennünk ezek mellé az esetek mellé, és eshetőségekről kell beszélnünk. Újra és újra látnia kell mindenkinek, hogy az autó fegyver és pusztít, ha a vezetője nem jól méri fel a képességeit. 

Beszédes, hogy miközben az első eset óta eltelt egy negyedév, a rendőrség nemcsak nem oszt meg újabb releváns részleteket a vizsgálat menetéről, de nem tudjuk, hogy mit terveznek a fényes nappal a forgalomban, vagy éjszaka a kihalt bekötőúton zajló futamok ügyével. 

Van, aki szerint Budapestet is tele kéne szórni fix sebességmérő berendezésekkel, én viszont nem szeretnék olyan városban élni, amelyet ezek a rettenetes oszlopok rondítanak el és olyan országban sem, ahol a bírság és a villanypásztor a megfelelő eszköz egy mélyebb probléma kezelésére.

A tétlenség szintén nem megoldás, hiszen amíg bármilyen szubkultúrában értékként lehet felmutatni a közveszély-okozást, addig a csupán közlekedő autósok annyit tehetnek, hogy hétvégén, az esti óráktól keresnek egy kerülőutat a Váci út és a Szentendrei út helyett.

Márpedig, ha nem válik valahogyan meghaladottá az autós közegben a közúti versenyzés, ha nem józanodik ki a ma még "bassza meg a rendőrség és mindenki, akinek gond, hogy trepnire nyomom a gázpedált" típusú gondolkodás, akkor ezek a balesetek az életünk részévé válnak. Onnantól minden körön kívüli közlekedő kénytelen lesz eldönteni, hogy van-e mersze behajtani a városok sebességtől sújtott no-go zónáiba, vagy inkább a biztos hazajutást választja. 

Előre szólok, hogy a diadalmas bírságakciók és bármilyen hatalmi túlmozgás csak arra alkalmas, hogy legyen mivel megtölteni a hírportállá fejlesztett police.hu-t.