Csonti vs. Totalcar: a nem létező ügy

Kitúrtam Winkler 2011-es cikkét, amit akkor írt, amikor üstökösként feltűnt Csonti (Csontos Zoltán) a használtautó-kereskedelem széles horizontján a vicces hirdetésszövegeivel, amiket VÉGIG NAGY BETŰKKEL ÍRT. Most, hogy újraolvastam, még mindig tetszenek a dumák, és találomra ránéztem Csontiék mostani hahus hirdetéseire: ugyanaz a nívó. „Majd útközben azon morfondírozol, lehet, hogy túl szexi vagy ebben a gyönyörű Cheviben, ma már az ötödik rendőr állít meg...” Hát ki más tud így eladni egy 14 éves Aveót?! Na ugye, hogy senki.

Viszont az idők változnak. Ma már Csontinak is kalkulálnia kell pár új dologgal. Például azzal, hogy nem szerencsés, ha olyan cikkekben szerepel az évtizedes munkával felépített Csonti Car márkanév, ahol a csalás, átverés, nyomozás, okirat-hamisítás, bíróság, ügyészség, feljelentés szavak is előfordulnak. Pláne, ha ezt sokan olvassák az interneten.

Az ügy, ami kapcsán szerinte a Totalcar lett a mumus, többszörösen bűzlik. A vevő egy Toyota 2.2 DCAT motoros autót vesz Csontiéknál (szegény biztos nem olvasta a húsz kerülendő motorról szóló cikkünkben, hogy ilyet még kalandvágyból sem szabad tenni). Ráadásul bizományos autóról beszélünk: ebben az esetben a kereskedő csak közvetíti az üzletet, ami érdekes konstrukció, tudva, hogy Csontiékhoz korábban úgy került ez a Toyota, hogy beszámították egy náluk vásárolt másik autó árába. A kereskedés extra költség nélkül a nevére vehette volna, hisz a kereskedőnek mentessége van a vagyonszerzési illeték alól. Csakhogy innentől szavatossági kötelezettségei vannak.

Az eset tankönyvi példaként folytatódik: a kiválasztott autó a vevő alatt egyszer csak megáll, költséges a javítás, a kereskedő elhajtja a vevőt – bár Csonti állítása szerint ők megjavították volna, ha visszaviszik a kocsit – erről is megy a vita. Aztán még kiderül, hogy a „motor füstöl” tétel csak a kereskedő papírján szerepel, a vevő példányára valahogy nem kerül rá. Később megtudjuk, hogy az előző tulaj Csontiéknak beszámolt a motor több komoly hibájáról, amit ők aztán a vevővel nem közölnek. Átkozott feledékenység! A hibáira hivatkozva az eredetileg nyomott áron beszámított Toyota egészen más áron jutott új vevője tulajdonába, a motorhibákra vonatkozó infók nélkül. Ha mindez igaznak bizonyul, az komoly baj, a szó büntetőjogi értelmében.

Az ügyben vannak még hibák, például a szerződések nem tartalmazzák a vételárak pontos összegét, csak az „msz”, azaz megegyezés szerint tételt. Tényleg olyan eset, amelynek mindegyik momentuma egy-egy külön cikket is kiadna. Viszont a vevő szempontjából egy olyan ügy, amivel az ember már a rendőrségre megy, ahol valamiért nem akarnak nyomozni; végül az ügyészség utasítja erre a rendőröket.

Nagyjából erről szólt az első cikkünk, amibe a Csontos-féle kereskedés nem a mi személyes ellenszenvünk miatt került bele, hanem azért, mert ők egy ilyen ügynek a szereplői. Jelen állás szerint nem túl pozitív a szerepük, de simán elkerülhették volna ezt, ha az autót megjavíttatják, mielőtt teli áron továbbadják; vagy ha a reklamáló vevő problémáit valamilyen kompromisszumos módon megoldják – ilyen példáról is írtunk már.

Amikor ehhez hasonló témájú írások születnek a Totalcaron, azzal megvédeni szeretnénk az olvasókat. Méghozzá úgy, hogy megmutatjuk, hol vannak a használtautó-vásárlásban a buktatók, milyen csapdákba nem szabad belesétálni.

Persze tudjuk, a kereskedő is zsákbamacskát árul. Ám egy csomó hibának vannak jelei, és ezeket a kereskedő jobban olvassa, mint a vevők 99,5 százaléka, ahogy a szakértővel autót vásárolni indulók is lukra futnak egy csomószor. És a meglévő műszaki vizsga garancia bármire? Dehogyis, a kritikus példányok valahogy mindig jó tételt húznak vizsgán. Még a MűhelyPRN-alaposságú átvizsgálás sem ad 1000 százalékos bizonyosságot, de egy régi autónál egy szervizes átnézés tényleg nélkülözhetetlen. Ahogy a TotálKár kártörténti lekérdezés is hatalmas segítség, ha az autónak van magyarországi törési előélete.

A TC és Zách Dani használt autós ténykedése nyomán azért egyre több emberhez jut el az az infó, hogy a vásárlás kockázatai, ha nullára nem is, de drasztikusan csökkenthetők. Dani, aki ezeket a cikkeket – és még sok másikat is – írta, elég komoly munkát fektetett abba, hogy a vásárlók érdekei érvényesüljenek, és ne legyen az az arány, hogy tízből kilenc embert átvernek, ha mással nem, a km-számláló visszapörgetésével. Márpedig ez volt a helyzet 10-15 éve – azóta le lehet kérdezni a rögzített kilométeróra-állásokat, és még egy csomó minden történt.

Nem azért, hogy önigazolást keressek, de mostanában a vásárlók elvárásai is mások, egyszerűen tájékozottabbak, sokkal inkább tisztában vannak a jogaikkal vagy a lehetőségeikkel. Nem szeretném az érdemeket kisajátítani, de ebben a TC-nek is komoly szerepe volt, olyan – szintén Danihoz köthető – sorozatokkal is, mint például a MűhelyPRN.

Csonti csak annyiban érzi a modern idők szavát, hogy ilyen esetben perrel kell fenyegetőzni az újságnál, de az a helyzet, hogy ezek a cikkek nem véletlenül készülnek olyan sok munkával. Amennyiben például a Csonti Car ténybeli hibát, tévedést észlelt a cikkben, kérhetett volna helyreigazítást. De nem kért.

Ehelyett inkább megírta Csonti vs. Totalcar címmel, hogy őt most aztán ki akarja csinálni a Totalcar. Aztán az egészet megtolta egy egész meglepően hosszú Facebook- és Google-kampánnyal. Ez azt jelenti, hogy bárki, aki Totalcar keresőszót merészelt beírni, ezt kapta fizetett első találatként.

Akinek van ideje rá, nyugodtan olvassa el. Ebből kiderül, hogy Csonti szerint ez egy 40 ezer forintos ügy, amit arra alapoz, hogy szerintük az igazságügyi szakértő által a (motorhibás autóra) megállapított piaci ár ennyivel volt több annál, mint amennyiért az illető hölgy megvette a kocsit. Sajátos logika, ha a motorhibáról szóló előéleti információt a vevőnek nem adták át, és az ő papírjairól lehagyták. A vevő meg úgy érzi, hogy valamit elhallgattak az autóról, ami összességében 1,7 milliójába került a saját számításai szerint – hogy mindkét oldal véleménye megjelenjen.

Elég fura álláspont ilyenkor azt állítani, hogy a Totalcarnak anyagi érdeke fűződik ehhez, hiszen nem vagyunk kereskedés, vagyis nem adunk el több használt autót, ha Csontinál kevesebb fogy. Alufóliasisakos konteórajongók gondolhatják, hogy a Becsületesnepper néven működő Kroneraff Istvánnak ez jó – csak hát a Totalcar nem az övé, ő egy külső szerzőnk. Maximum röhög ezen az egészen. Éppen azért dolgozunk vele, mert nem az ügyeskedős vevőkopasztás az üzleti modelljének a lényege.

Csontinál még az is furcsa, hogy szerinte az a tény, hogy valaha kaptunk tőle tesztre használt autókat, ad egyfajta felmentést bármi alól. Hát nem. Sajnos megesett már olyan, hogy több használtteszthez kaptunk tesztautót egy kereskedésből, és pár évvel később megbuktak áfázással. Nem tudom, valakinek működött-e már, amikor jöttek a TEK-esek, alsógatyában az udvaron hasalva azt kiabálni, hogy „adtunk tesztautót a TC-nek, mentességünk van!”

A legfurcsább érv az Csonti állításai közül, hogy mennyire sportszerűtlen dolog egy esetleges csalást egy alkalmazotton leverni. Itt ugyanis nem szavatossági ügyről van szó, hanem büntetőügyről, amiatt, mert a hivatalos dokumentum utólagos megváltoztatása már más kategória. Elég fura jogrend lenne, ha az elkövetett csalást nem lehetne számon kérni azokon, akik alkalmazottként követik el. Azt persze majd a bíróság eldönti, hogy tényleg ez történt-e. Tehát szó nincs Csonti vs. Totalcar ügyről, itt Ügyészség vs. Csonti-Car-alkalmazott a téma. Az egész ügy nem a TC és a Csonti-Car között zajlik, hanem az ügyfél és a Csonti-Car között kezdődött, és az ügyészség viszi arra, amerre a jogszabályok vezetik. Mi pedig megírtuk, mert fontos tanulságai lehetnek minden vevő számára.

És bár Csonti érvei olyanok, amilyenek, a helyzet az, hogy a szerinte egyoldalú cikkben az ő álláspontja lényegében annyiban merült ki, hogy jogszerűen jártak el, és különben is beperli az újságot. A második írásunk csupán beszámol az ügy állásáról, a bíróság első döntéséről, és mivel Csontiék beleállnak az ügybe, és tárgyalást kérnek, így tovább folytatódik a DCAT-saga. Három éve kezdődött, és ki tudja, meddig tart.

Még az a szerencse, hogy a szerkesztőségünk egy épületben van a bírósággal. Úgyhogy beszámolunk a fejleményekről, legyen bármi is a vége (értsd: akkor is, ha kiderül, hogy nem történt bűncselekmény). Nem tudom, ez mennyire nyugtatja meg Csontit, de ha ideges lesz, úgyis megtudjuk, mert újabb FB- és Google-kampányok tűnnek majd fel mindenhol. Mit tehetnénk ez ellen? Semmit. Bár most megint született egy cikk a kínos kulcsszavakkal az interneten, de hát ez van. Ennyit megengednék magunknak, ha már úgy ekéz minket mindenféle vásárolt felületen a saját pénzéből, ahogy csak neki tetszik. Nem ez számít, hanem az, hogy tisztuljon a használtautó-piac, tájékozottabbak legyenek az olvasóink – még ha egyes szereplőknek ez nem is tetszik annyira.