2021.03.25. 06:06
78 hozzászólás

Ha autós embert kérdezel, bizonyára lesznek tanácsai, mit vegyél, mi a biztos választás. Csak közben az idő nem állt meg, ami tegnap még jó kis használtautó volt, ma elkopott vénség, esetleg drágulásnak indult youngtimer. És a mai használtak között csak szaktudással felvértezve érdemes válogatni.

A használt autók piaca tele van ígéretekkel: kis fogyasztást, nagy teljesítményt, kényeztető luxust kínálnak töredék áron az értékvesztés nyertes oldalán. Kiváló példa az Alfa Romeo 159, aminek szépségét, kényelmét, vezetési élményét a JTDm motor kis fogyasztása és a mára kedvezővé olvadt ár könnyen hozzáférhetőnek tünteti fel. Ráadásul a közvélekedés szerint a négyhengeres JTD jó motor. Csak aztán az ember gyanútlanul elviszi szerelőhöz, ahol közlik vele, sajnos teljes motorfelújítás vár rá, mert a remek dízel megsemmisítette magát.

A minap épp Karotta mesélte, hogy egy általa ismert, és addig remekül üzemelő JTDm beszippantotta a szívósorban elhelyezett, kipufogógáz-visszavezetést szabályzó csappantyúkat, amik akkora kárt csináltak, hogy kérdéses lett, egyáltalán megéri-e a motort helyre hozni. Érdeklődtem a jelenségről Alfa-szerelőnél, aki azt mesélte, gyakorlatilag minden JTD motort érinti a probléma az Euro 4 bevezetése, tehát a kipufogógáz-visszavezetés beépítése óta. De azt is rögtön hozzátette, hogy mivel ismert a hiba, könnyen megelőzhető: elég megnézni, szív-e falsot a motor. Ha nem, akkor elég tiszták a csappantyúk, nem szorulnak, zárnak rendesen, így nem is fognak letörni.

Sőt, ha kiderül, hogy a csappantyúkkal gond van, de még nem törtek le, akkor sem menthetetlen a helyzet – többféle cserealkatrész létezik, illetve aki nagyon okosba' akarja megoldani, akár le is dugózhatja a helyüket, a motor megbízhatóan működik tovább. A jó Nepper bólogatott is egyből a szerkesztőségi levelezőlistán, hogy igen, ez az egy baja van, de hát ismert probléma, elkerülhető, amúgy tök jó motor.

Karotta ekkor emelte égre a tekintetét, és futtatta le azt a gondolatot, ami szerintem már sok használtautó-vásárlóban felmerült: akkor most már tényleg annyira változatosan, reménytelenül fos minden, hogy egy olyan motort tartunk jónak, ami ismert működési sajátosságként, törvényszerűen megsemmisíti magát – csak a maga könyörtelen kiszámíthatóságában és kiismerhetőségében megelőzhető a baj? Ennek a stabil szarságnak is örülni kell? Ez már a jó?

Nehéz vitatkozni vele. A Jeep Grand Cherokee kapcsán például azzal találkoztam, hogy a Mercedes V6-os dízele remek motor, alapvetően semmi gond vele, csak figyelni kell a láncra, a porlasztócsúcsokra meg az izzítógyertyákra. Ja és a korai példányokon előfordulhat hibás tömítés az olajhűtő körül, de amúgy tényleg semmi gond vele, simán üzemeltethető. Vagy ott a Toyota 1,33-as, szívó benzinmotorja, hát ennél tutibb tipp nincs is – aztán mégis megdöglött belőle több is a körülmények szerencsétlen együttállása miatt, pedig amelyiket jól használta a gazdája, az örök élet meg egy nap. Esetleg a Peugeot HDI / Ford TDCI néven egyaránt ismert, kétliteres, 16 szelepes dízel, melyről mindenki szépeket mond mindig, mégis ismerünk tulajt, aki folyamatosan eltömődő részecskeszűrővel küzd, és már nagyon unja.

Furcsa dolog ez, mert magára a tényre, hogy foglalkozni kell ezekkel a motorokkal, nem áll meg a „régen minden jobb volt” mantrája – a korosodó motorokkal mindig, minden korszakban foglalkozni kellett. Még a sokat emlegetett műszaki csoda, a megváltó második eljövetele, az 1.9 TDI sem ment el csak úgy magától. De nagyon más a leányzó fekvése akkor, amikor ez a foglalkozás kimerül pár olcsón, akár otthon elvégezhető műveletben, mint akkor, amikor százezer forintos nagyságrendű javításokról van szó. Hiába üzemszerű mindkettő, nagyon más a fájdalomérzetünk.

Ennek ellenére a Neppernek is igaza van, hiszen ha mondjuk az 1.6 THP, vagy az 1.8 TSI halálozási rátájával vetjük össze, akkor az Alfa JTD motorcsaládja, a Mercedes OM642-es dízel, de még akár az 1,33 literes Toyota-motor is megbízható választásnak fog tűnni. De pláne a kétliteres HDI. És azt sem szabad elhallgatni, hogy mondjuk egy Dacia 1,6-os szívómotorral, vagy egy Honda Jazz ma is hozza a klasszikus kisautós erényeket, az olcsó karbantartást, a megbízható mechanikát. Persze ettől még rozsdásodhatnak, de az legalább látszik. A gond azonban az, hogy hirtelen harmadik példát már nem tudnék mondani, mert az egyre nagyobb teljesítmény és az egyre tisztább kipufogógázok utáni hajszában sorban elvéreztek az egyszerű – értsd: olcsó – motorok.

Az idő ugyanis nem állt meg, hanem újabb és újabb célokat tűzött a mérnökök elé. Akik ezeknek megfeleltek ugyan, az új autók legalábbis a legtöbb mutatóban jobbak, mint valaha, de ennek a használt autók piacán érezni a hatását: nem lehet megszokásból, régi beidegződések alapján választani. Sőt továbbmegyek: igazából az a helyzet, hogy vagy valóban sok pénzt kell költeni egy biztos, de legalább garancia védettséget élvező majdnem új autóra, vagy elkerülhetetlen a szakértelem bevonása a vásárlásba. És ez alatt nem azt értem, hogy megkérni a cimboránkat, akit láttunk már csavarhúzóval a kezében, hogy ugyan nézze meg az autót velünk. De még az általános szerelő ismerősök sem játszanak, vagy pláne az olyan firkászok, mint mondjuk én.

Sajnos már tíz éve is teljesen általános volt olyan technológiák bevetése hétköznapi kocsikban, amik komoly szakértelmet és típusismeretet követelnek, hogy biztosan üzemeltethetőek legyenek. Prémium gyártmányoknál ez inkább már húsz éve van így, a csúcskategóriában meg még régebben. Az átlagos nyugati vásárlót, tehát a márkák célcsoportját ez a gond kevésbé érinti, de mifelénk nagyon fontos tisztában lenni azzal, hogy ha szép, jó és ügyes autót akarunk, akkor vagy sokat kell érte fizetni, vagy még vásárlás előtt fel kell vértezni magunkat a megfelelő tudással és egy konkrét szakműhellyel, ahol ismerik a típust. Olcsón, találomra választva is lehet persze jót találni, ahogy a lottónyeremény is létező dolog, meg a négylevelű lóhere is, de a nyerési esélyeink nem jók.

Akármilyen fájó, úgy tűnik az autópiacon megvalósul a választási rendszerekből még fájón hiányzó IQ cenzus, melyben a tudatos vásárlók egészen csodás autókkal járhatnak boldogan, a kevésbé figyelmesek viszont egyre gyakrabban élik meg vesszőfutásként ezt az egész miskulanciát – és átkozzák ezért, vérmérséklet szerint a gonosz EU-t, a gonosz gyártókat, a gonosz neppereket, vagy végső soron a gonosz autószerelőket. Lehet, hogy a sort magukon kéne kezdeni, és átértékelni a kocsi kiválasztásakor követett metódusokat.



Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.