Az autógumikat ellenőrizték a rendőrök

2016.10.28. 12:03

Nem büntettek, csak figyelmeztettek: a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a Vredesteinnel közös kampányt hirdetett, amelyben az évszaknak megfelelő gumikat, és azok profilmélységét ellenőrizték.

Göd

Közúti ellenőrzésen vizsgálta az abroncsokat a rendőrség

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság és a Vredestein közös kampány keretében hívja fel a figyelmet az évszaknak megfelelő abroncsok használatának fontosságára, hiszen sok autós nem vált idejében téli gumira, vagy nem cseréli le az elkopottakat. A Vredestein felmérése is megerősítette, hogy ugyan a vezetők több mint fele ismeri a törvényben előírt profilmélységet, mégsem ellenőrzi elég gyakran az abroncsai állapotát.

A Pest megyei Göd határában tartott akciót a rendőrség, amelynek során a 2-es főút mentén 3 óra leforgása alatt több mint félszáz járművet állítottak meg a hatóság emberei. Az ellenőrzésnél azt tapasztalták, hogy a késő októberi dátum dacára még csak az autósok harmada váltott téli abroncsra, 6 százalékuk pedig vegyes szettel, azaz két-két téli és nyári gumival közlekedett. Ugyan az abroncsok profilmélysége minden jármű esetében elérte a kötelező minimumot, viszont 15 százalékuknál bőven 4 mm alatt volt, vagyis jóformán simára kopott gumikkal közlekedett a sofőr. A rendőrök ezúttal nem büntettek, csak felhívták a figyelmet a hiányosságokra, illetve a sofőrök egy-egy mélységmérőt és egy meleg téli sapkát is kaptak ajándékba.

Nem figyelünk eléggé az abroncsokra

A hatóság tapasztalataival egybevág a Vredestein 1500 magyar sofőr részvételével készült kutatásának eredménye is. Ott a megkérdezettek fele tudta csak, hogy a személyautó abroncsok törvény által előírt profilmélysége 1,6 mm, azt pedig 46%-uk tippelte meg helyesen, hogy a biztonságos közlekedéshez télen-nyáron minimum 3-3,5 mm-es mintázatmélység lenne szükség.

Egészen megdöbbentő adat, hogy az autósok 26%-a egyedül akkor nézeti meg az abroncsait, amikor szezonális cserére viszik az autót a szervizbe. A sofőrök 29%-a havi rendszerességgel ellenőrzi a gumikat, ami már biztatóbb, de még nem elégséges. Saját bevallása szerint a válaszadók 26%-a hetente vagy minden tankolásnál, 18%-a pedig minden indulás előtt végez egy gyors ellenőrzést.

„Fontos lenne, hogy legalább hetente egyszer nézzük át az abroncsokat, hogy megfelelő-e bennük a nyomás, illetve találunk-e sérülésre utaló jelet. Ezzel az egyszerű, pár perces rutinnal jelentősen csökkenthetjük a durrdefekt kockázatát, és növelhetjük az abroncsok élettartamát” - mondta Mikolai Béla, az Apollo Vredestein Kft. szakértője.

A hosszú hétvégén, Mindenszentekhez, illetve Halottak Napjához kapcsolódva sokan indulnak útnak, többszörösére nő a forgalom. A közutakon, illetve a temetők környékén rendőrök segítik a biztonságos közlekedést – erről tájékoztat honlapján keresztül az Országos Balesetmegelőzési Bizottság. Az ünnepi időszakra tekintettel a közutakon (autópályákon, autóutakon, főútvonalakon és lakott területen belül), valamint a temetők környékén egyaránt fokozott rendőri jelenlétre számíthatnak a közlekedők, amely elsősorban a közúti forgalom segítésére irányul, de a rendőrök a közlekedési szabályok megsértői ellen is fellépnek.