Lávától a jégkockáig: kaotikus a vízhőfok
Helló Doktor!
Számomra érdekes problémával fordulnék hozzád, hátha tudsz segíteni.
Adott egy 2003-as, 1.6 benzines FYDD motorkódos Ford Focus.
A hiba amit produkál a következő:
A hőmérséklet érzékelő elég gyorsan eléri az üzemi hőfokot, majd kedve szerint, találomra hol egy pillanat alatt felszalad pirosba, majd onnan egyből vissza középre, hol leesik és így tovább. Ezzel párhuzamosan a hűtőventilátor folyamatosan megy, és a klíma kompresszor is kattog. Gépet rádugva a hőmérséklet érzékelő 159 fokot mutat folyamatosan. Ezek után érzékelő lett cserélve, így már szinte állandósultan 120 fok köré méri a gép a hőmérsékletet, de az ingadozás és a ventilátor örök mozgása ugyanúgy megmaradt. Maga a jeladó ugye konkrétan nem a víz hőmérsékletét méri, hanem a hengerfej hőmérsékletét.
Arra gondolom kevés esély mutatkozik hogy a hengerfej pillanatok alatt ilyen ingásokat tegyen meg. A hengerfej nagyjából 3 hónappal ezelőtt lett felújítva, lehet hogy ott nem sikerült valami? Elképzelhető, hogy levegős a rendszer, és a levegő miatt inog ilyen szinten a mutató? Maguk a hűtőre menő csövek nem kemények, viszont a tartályban mindig van valamennyi nyomás. Vagy inkább elektronikai irányba kéne keresni a problémát mint mechanikus irányban?
J.Á.
Kedves J.Á. !
Nagyon valószínű, hogy a motortéri kábelköteg rejtegeti a bűnöst, simán megbújhat a háttérben egy rossz helyre rakott, vagy lefelejtett testkábel, egy összekevert csatlakozó - egyszer egy rejtett hibával hozott Omegával napokat szívtunk mire rájöttünk, hogy két csati felcserélhető.
Ahogy írtad, a rapid, nagymértékű hőmérséklet változás nem lehet valós, sokkal inkább az elektromos érzékelés oldalán lesz a zavar.
A 2003-as autó már rendelkezik diagnosztikával, elvileg már ODB csatlakozó van rajta - a szabványos szoftverrel is működhet, habár ez inkább a későbbi évjáratoknál vehető biztosra. A hőmérsékleteket kell aktívan megfigyelni, hidegindítástól az üzemi hőfokig, a többi kiszedhető értékkel párhuzamosan. Ha több bejövő jel is a hőfokhoz hasonlóan hintázik, a kapcsolási rajzon kell megkeresni a közös pontokat.
A vezérlőegység logikája a mérhető hőmérsékleteket párhuzamosan is figyeli, ha tehát egy reggel indított motor már 120 fokos, de a beszívott levegő még csak 18, élni fog a gyanúval, hogy árulás van és hibakódot tárol, valamint sok esetben behelyettesíti a kirívóan, irreálisan nem oda illő értéket.
A felkapcsolódó ventilátor lehet vészüzemi reakció, de ne felejtsük el a Ford ősi taktikáját, miszerint a szélvédőre irányított levegő automatikusan klíma felkapcsolással is jár, ami pedig a ventilátor működését is hozza magával. Legyen a kapcsoló tehát mondjuk a középső szellőzőkre tekerve. Ha nem erről a gondról van szó, akkor bogarászni kell a kábelköteggel elég alaposan.
A vezérlőegység még viszonylagosan kevés lábbal rendelkezik, az áramkör szálankénti vizsgálata biztos eredményt hoz majd. Érdemes leválasztani a műszerfalat is a rendszerről, majd úgy is ellenőrizni a diagnosztikai géppel kiszedhető hőmérsékleteket. Habár az Mk2 Focusra gyakrabban jellemző a hibás műszeregység, hasonló az elődnél is előfordulhat.
Ha a tartály nyomása már a frissen indított motornál jelentkezik: baj van. Ha csak a hűtőközeg felmelegedése után lesznek keményebbek a csövek, nincs pánikra ok. A tartály sapkáját néhány évente érdemes GYÁRI minőségűre cserélni, az a rendszer nyomásszabályozója: hibásan működő szelepei sokszor teszik rollerre az embert. Rollerezni pedig inkább a téren jó, nem a motortérben.
Remélem segíthettem! Gulyás Márk - www.deltamark.hu

Az oldalról ajánljuk
- Hírek
Rossz nézni, ahogy egy fa szétlapít egy Ford Kugát
A baleset durván néz ki, de akad jó hír is.
- Hírek
Itt az új elektromos Mazda, ami nagy eséllyel Európában is kapható lesz
Az elektromos 6-os után érkezik az elektromos CX-60.
- Hírek
Egy pillanatnyi kihagyás is elég volt: fejtetőn kötött ki az M0-son
Az esetről videó is készült.
- Hírek
A bő ezer lóerős sportautóiról híres Koenigsegg atyja egy GR Yarissal jár a mindennapokban
Korábban egy öreg Mazda MX-5-öt hajtott, amit még az egyetemi évei alatt vásárolt.
- Hírek
Máris emelkedni kezdtek a használt autók árai az USA-ban
Valószínű, hogy vámok miatt az árak a kereslettől függetlenül emelkedni fognak.
- Hírek
Egy csomó budapesti utat lezárnak a hétvégén
Térképen mutatjuk, mire számíthatnak az autósok.
- Hírek
Összefogna Kína az EU-val: örülhetnek az autóvásárlók?
Ez lenne a válasz az amerikai csapásokra.
- Hírek
Bunkert épített egy öreg családi egyterűből, csak egy temus markoló kellett hozzá
Ásott egy nagy lyukat a 6000 dolláros markolóval, amit a Temuról rendelt.
- Hírek
Új átkelőhely nyílt a magyar határon
A nagyhódosi átkelőnél személygépjárművel és gyalogosan lehet áthaladni.
- Közélet
Ez téged is érint! Drasztikus változás a forgalmiknál
2025. április 1-től Magyarországon új típusú forgalmi engedélyeket vezettek be, a részleteket csak most tudtuk meg.
- Hírek
Az F1-es Bahreini Nagydíj legnagyobb kérdései
Szinte nem is lehetne nagyobb különbség a múlt hétvégi Japán Nagydíj, valamint a most következő Bahreini Nagydíj között.
- Égéstér
Ezeket vennénk 1 millióért
A fillérekből fenntartható városi minik és a családi használatra is alkalmas kombik, egyterűek mellett hobbi célra is választottunk sportos vagy veteránkorú típusokat.
- Hírek
Videó: Így lesz egy laza torlódásból baleset az autópályán
Csak egy kis figyelmetlenség és rossz helyzetfelismerés kell, és máris összecsattan több autó.
- Hírek
Megvadult a sofőr: direkt a szembesávba kormányozta az Ignist
A Suzuki vezetőjét kérdőre vonták az eset után.
- Hírek
Már a Nürburgringen tesztelik az elmúlt évek legszebb BMW-jét
Az autót még 2024 májusában mutatták be egy gyönyörű koncepció formájában.
- Hírek
Hyundai: Egy-két generáció múlva ismét a fizikai gombok hódítanak az autók beltereiben
A Hyundai Motor Group formatervezési főnöke szerint ez csak egy átmeneti korszak.
- Hírek
Vészintézkedések bevezetéséről döntött a hátbadöfött szövetséges
Próbálja levegőhöz juttatni megszorongatott autómárkáit a dél-koreai kormány.
- Hírek
A hibridek vs villanyautók: 65:51
Kevésbé vonzóak a tisztán elektromosok az amerikai vevők számára.
- Közélet
Ennyit költünk a TC flottára egy évben
Kiszámoltuk, egy év alatt mennyit fordítunk a saját autóink fenntartására. Az összeg ijesztő is lehet, pedig az üzemanyagot kivettük a képletből.
- Hírek
Bezuhant az olaj, sokkal olcsóbbak lehetnek az üzemanyagok?
Trump veri a mellét a csökkenő olajárat látva, pedig nem kéne.
- Hírek
Trump vámjai jelenthetik az utolsó szöget az Alfa Romeo és a Maserati koporsójában
A Stellantis egyre kevésbé teheti meg, hogy életben tartja a küszködő márkáit.
- Hírek
Vadiúj pickupot visz az USA-ba a Kia
Nem a tavaly ősszel bemutatott Tasmant viszik Amerikába: egy teljesen új, tisztán elektromos modell készül.
- Hírek
Újra készülhet manuális váltós Ferrari, de ha csak kicsit vagy gazdag, nem kapsz belőle
Gianmaria Fulgenzi termékfejlesztési vezető utalt rá, hogy ez nem elképzelhetetlen a jövőben.
