Vadgázolás autópályán – behajthatom a vadásztársaságon?

2019.07.01. 13:40
das header

T. Autójogász!

Az M7-esen haladva kiugrott elém egy vaddisznó páros, melyet az intenzív vészfékezés ellenére elsodortam a gépjármű bal illetve jobb oldalával. Ezért az első futómű károsodása miatt, már csak az autómentő igénybevételével jutottam az úticélomra.

A helyszínelő rendőrök véleménye szerint kárigényt felesleges benyújtani az illetékes vadásztársaság felé, mert már nem kötelező számukra ilyen estekre biztosítást kötniük, illetve a közútkezelő felelősségét a vadásztársaságra hárítja majd, sőt még ők igényelhetnék az elpusztult állat értékének megfizetését. Az adott szakaszon nem volt vadveszélyre figyelmeztető tábla.

Van-e értelme a jelenlegi jogszabályok mellett kártérítési igényt benyújtani a vadásztársaság vagy a közútkezelő felé?

Zoltán

Kedves Zoltán!

Javaslom, hogy méresse fel a kárát szakszerűen, valamelyik hazai kárfelméréssel foglalkozó társaság bevonásával, ezután vagy készíttessen javítási kalkulációt vagy javíttassa meg a járművet és küldje meg a kalkulációt vagy a számlát a vadásztársaságnak egy felszólító levél kíséretében. Elutasítás esetén véleményem szerint érdemes jogi úton érvényesíteni az igényét.

(Ön ugyanis) teljesen félrevezető információkat kapott a rendőröktől a vadelütés jogi megítéléséről. Az egyetlen úttípus, ahol a siker reményével lehet fellépni a vadásztársasággal szemben, az éppen az autópálya.

Az autó jogilag veszélyes üzemi tevékenységnek számít, miként a vadásztársaság működése is. Ha ez a kettő találkozik, és kár keletkezik, akkor rájuk speciális kárszabályok vonatkoznak. Ez egy többlépcsős rendszer. Első körben azt vizsgáljuk, hogy valamelyik fél vétett-e a rá vonatkozó szabályok ellen. Vizsgálandó, hogy Ön betartotta-e a KRESZ-t (pl. megengedett sebesség). Ha egyik fél sem vétett a működésére vonatkozó szabályok ellen (vagy ez nem bizonyítható), akkor második lépcsőben azt nézzük meg, hogy felmerült-e valamelyik fél működési körében úgynevezett rendellenesség. Akinél ilyen felmerült, az fogja viselni a másik kárát.

Az autópályákat vadkerítés kíséri a teljes nyomvonalukon annak érdekében, hogy a vadak megjelenése az autópályán elkerülhető legyen. Éppen ezért autópályán nem találkozhat vadveszélyt jelző táblával. Éppen ezért, ha mégis vadak jutnak be az úttestre, az jogi szempontból egy rendellenességnek számít, éspedig nem a gépjármű, hanem a vadásztársaság működési körében. Az Ön esetében tehát álláspontom szerint joggal léphet fel azon vadásztársasággal szemben kárigényével, amelynek a területéről a vad kiváltott.

Az autópálya kezelő felelőssége is vizsgálható természetesen, bár rájuk másféle szabály vonatkozik. Az ő esetükben annak van jogilag jelentősége, hogy bejárták-e az útszakaszt, észlelték-e a kerítés hibáját, és mikor intézkedtek. Előfordulhat, hogy a vad egy felhajtóról került az autópályára, nem a kerítés áttörésével, ebben az esetben az autópálya kezelő (Magyar Közút Zrt.) felelőssége nem állapítható meg, csak a vadásztársaságé.

Erre a kártípusra már kialakult a bírói gyakorlat, elég jól kiszámíthatók azok a szempontok, amelyeket a bíróság értékel a felelősség megállapítása során. Annak egyébként nincs jelentősége, hogy van-e felelősségbiztosítása a vadásztársaságnak. Még ha lenne is, Ön akkor is csak a vadásztársasággal (illetve adott esetben az autópálya üzemeltetőjével) szemben léphet fel közvetlenül.

Az Autójogász nem bíróság, és a fenti írás egy általános jellegű tájékoztatás, amely a kérdező által megadott információkon alapul. Vagyis hivatalosan fogalmazva: nem lehet teljes körű, és nem minősül egyedi jogi tanácsnak, mert nem biztos, hogy ismerjük az ügy összes részletét, és lehetnek olyan apróságok, amelyek ismeretében az itt közölt választól gyökeresen eltérő vagy akár teljesen ellentétes véleményt fogalmaznánk meg. Ezért ha bírósághoz fordulna, a konkrét ügyével kapcsolatban mindig keressen meg előtte egy hasonló ügyekben jártas jogászt, és kérje ki a tanácsát, mert nem szeretnénk, ha egy rosszul értelmezett Autójogász-válasz miatt kellene bíróságra szaladgálnunk.

Az oldalról ajánljuk

A Mercedes már dolgozik az AMG ONE utódján
  • Hírek

A Mercedes már dolgozik az AMG ONE utódján

Erre utal egy sejtelmes kép, valamint iparági források is.

március 5., 07:42
Külföldi nyaralásra kötöttem biztosítást, de itthon égett ki az autóm
  • Közélet

Külföldi nyaralásra kötöttem biztosítást, de itthon égett ki az autóm

A biztosító nem akar fizetni, érdemes perelni?

március 5., 06:11
Baleset történt a Flórián téri felújításon, fél Budapest elesett
  • Hírek

Baleset történt a Flórián téri felújításon, fél Budapest elesett

Az sem járt jobban, aki az M3-as autópálya környékén szeretné megközelíteni a fővárost.

március 5., 09:04
Ősztől nemcsak a gyomrodat, hanem a villanyautódat is töltheted a KFC-nél
  • Hírek

Ősztől nemcsak a gyomrodat, hanem a villanyautódat is töltheted a KFC-nél

Az áramot nem kosárban adják.

március 5., 10:19
Nem lesz elektromos Maserati MC20, mert nem kell senkinek
  • Hírek

Nem lesz elektromos Maserati MC20, mert nem kell senkinek

Továbbra is a Nettuno V6 az úr.

tegnap, 16:35
Egyre nagyobb vihart kavar a Tesla tőzsdei válsága
  • Hírek

Egyre nagyobb vihart kavar a Tesla tőzsdei válsága

Fokozódik az idegesség.

március 5., 06:12
Most tied lehet az egyik legritkább Mazda MX-5
  • Hírek

Most tied lehet az egyik legritkább Mazda MX-5

Csak az Egyesült Királyságig kell érte menned.

március 5., 06:12
Külön sávot kapnak a telekocsik és buszok a párizsi körgyűrűn
  • Hírek

Külön sávot kapnak a telekocsik és buszok a párizsi körgyűrűn

Csak a hétköznapi csúcsidőkben.

március 5., 11:36
Javítják a burkolatot, sávzárásra kell számítani az M0-son
  • Hírek

Javítják a burkolatot, sávzárásra kell számítani az M0-son

A halásztelki csomópont térségében, az M1-es autópálya irányába.

március 4., 06:02
Új elektromos modelljéről tett közzé fotókat a Mercedes
  • Hírek

Új elektromos modelljéről tett közzé fotókat a Mercedes

Az elektromos SUV még álcázva futja a tesztköröket, de a lényeg már látszik.

március 5., 12:33
Íme az uniós terv a feltápászkodásra, Magyarországnak is jó lehet
  • Hírek

Íme az uniós terv a feltápászkodásra, Magyarországnak is jó lehet

Uniós hátszelet kaphat az akkumulátorgyártás.

március 4., 18:03
Joggal lehetett volna az Év Autója
  • Tesztek

Joggal lehetett volna az Év AutójaTeszt: KIA EV3 Long Range Earth Plus

Tisztességes valós hatótávjával máris felfelé lóg ki a sorból, és ez nem minden.

március 4., 16:38
Ennél menőbben nem lehet megünnepelni a Porsche 912 hatvanadik születésnapját
  • Hírek

Ennél menőbben nem lehet megünnepelni a Porsche 912 hatvanadik születésnapját

A magyar KAMManufaktur kitett magáért.

március 4., 17:35
A gatyáját is kifizette olvasónk, pedig ha OT rendszám, akkor kedvezményes biztosítás!
  • Közélet

A gatyáját is kifizette olvasónk, pedig ha OT rendszám, akkor kedvezményes biztosítás!

Az OT plakett kiváltásával automatikusan jár a kedvezményes KGFB is. Csak az időzítés nem mindegy.

március 4., 06:02
Nem lehet leszoktatni az embereket az autózásról, ezt már a környezetvédők is látják
  • Hírek

Nem lehet leszoktatni az embereket az autózásról, ezt már a környezetvédők is látják

Meglepő mondás a fő környezetvédőtől. Kérjük vissza a szedánokat!

március 4., 06:02
A Polestar nagyot kaszált a Tesla iránti közutálatból
  • Hírek

A Polestar nagyot kaszált a Tesla iránti közutálatból

Kaptak az alkalmon.

március 4., 15:53
Minden negyedik ellopott autó Toyota Land Cruiser volt Japánban
  • Hírek

Minden negyedik ellopott autó Toyota Land Cruiser volt Japánban

A tízes toplistán csak Toyoták és Lexusok vannak.

március 4., 14:30
Magyarországra érkezik a Chery második modellje, pedig még az elsőt sem láttuk
  • Hírek

Magyarországra érkezik a Chery második modellje, pedig még az elsőt sem láttuk

A Tiggo 7 és a Tiggo 8 az idei év második feltől lesz kapható.

március 4., 13:05
Másfél milliárd eurós hátbaszúrást kapott a Maserati
  • Hírek

Másfél milliárd eurós hátbaszúrást kapott a Maserati

Et tu, mi fili, Stellantis?

március 4., 09:06
Az egyik Yaris széttép, a másik meg ritkább, mint egy Bugatti
  • Tesztek

Az egyik Yaris széttép, a másik meg ritkább, mint egy Bugatti

Bő 20 évvel ezelőtt is volt turbós Toyota Yaris, de az nem volt annyira brutális, mint napjainkban.

március 4., 13:33
Trump vámjai miatt akár 4,5 millió forintos áremelkedés jöhet az amerikai autópiacon
  • Hírek

Trump vámjai miatt akár 4,5 millió forintos áremelkedés jöhet az amerikai autópiacon

A vámok emelése kéz a kézben jár az árak emelkedésével, amely az autóiparban járhat a legsúlyosabb következményekkel.

március 4., 10:17
Extra pénzért árulna utólag aktiválható hatótávot a Rivian
  • Hírek

Extra pénzért árulna utólag aktiválható hatótávot a Rivian

Ez úgy lehetséges, hogy a Large+ akkumulátor teljesen megegyezik a Max változattal, ám előbbi kapacitását szoftveresen korlátozták.

március 4., 12:05
Mercedes GLC EQ álcázva
  • Hírek

Mercedes GLC EQ álcázva

március 5., 11:14
Tatabányai ingyen tnakolás
  • Hírek

Tatabányai ingyen tnakolás

március 5., 07:10
Farizon V6E és SV
  • Tesztek

Farizon V6E és SV

március 5., 10:55
Jeep Compass részletek
  • Hírek

Jeep Compass részletek

március 5., 13:12
Audi A6 Avant (C9) - 2025.
  • Hírek

Audi A6 Avant (C9) - 2025.

március 5., 11:39
KAMM 912c 60th Edition
  • Hírek

KAMM 912c 60th Edition

március 4., 14:01
Chery Tiggo 8
  • Hírek

Chery Tiggo 8

március 4., 10:31