Vásárlást követően nézette át a Volvót – most az eladótól követelné a javítás költségét

2024.06.11. 13:31

Ádám több millió forint értékű használt Volvo XC60-at vásárolt, de az autó átvizsgálására csak a vásárlás után került sor egy márkaspecialistánál. A szakember számos problémát talált az autón, melyek kijavításának költségeit Ádám az eladó autókereskedővel szerette volna kifizettetni, ő azonban teljesen elzárkózott ettől.

Balló Marci vagyok, autókereskedő, a KRAFT Autó tulajdonosa. Sok ezer autót adtam már el, vagy vettem meg, és a saját, személyes benyomásaim, tapasztalataim alapján alkotok véleményt. Amit mondok nem szentírás, egy autó minősége elsősorban a gazdáján múlik, de megpróbálok segíteni.

Tisztelt Cím!


Olyan ügyben szeretnék segítséget kérni, vagy legalábbis felvilágosítást, hogy, 2024.04.21.-én vásároltunk egy kereskedésből egy Volvo XC60 típusú SUV-ot. A meglévő hibákon túl jelentkeztek újabbak is amik megkérdőjelezik azt is hogy a műszaki vizsgán hogy ment át. 2012-es évjárat, karosszéria a sárvédőknél korhadt volt de azt mondta a kereskedés hogy mire kezünkben lesz az autó megcsinálja. Ez nem így történt. A csomagtartó nyitás-csukás szakaszos, azzal magyarázták hogy így lett beállítva…ez vonatkozik a behajtható tükrökre is. Ugyanis az sem működött megfelelően. Ez utóbbiról nem tudtunk.

Használtuk az autót, ám egyik alkalommal feleségem azzal jött haza hogy, hibakód jelent meg a kijelzőn. Valóban, kikapcsolta az összkerék hajtást, oda a Haldex. Ekkor ahogy ezek előtt is jeleztük e-mailben a kereskedőnek. Aki mondta vigyük vissza és megnézik. Ez lett volna május 7-én.

A nagyobb bajt megelőzvén beszéltünk egy Volvo szerelővel, aki 17 éve csak ezt a típust javítja. A szerelő úr, kb 2 órán keresztül vizsgálta, és adott egy jó hosszú hibalistát amit az autóból nyert ki, illetve fizikális vizsgálattal újabb hibákat jegyzett le papírra. Részletezném őket:


- Hűtőrács törött


- Jobb első sárvédő korrodált, lyukas

- Bal-Jobb első lengőkar csere


- Bal-jobb kormányösszekötő csere


- Hátsó futómű szilentek csere

- Hátsó lengőkar csere

- Összkerék hajtás pumpa hiba csere

- Első szélvédő beázik elengedett a ragasztás

- Olajfolyás


- Klíma nem nem működik


- Csomagtérteleszkóp csere



Ezek tudatában jeleztük a kereskedő felé, e-mailben hogy szeretnénk ha megcsinálná ezeket a mi szerelőnk, de nem a mi költségünkön, vagy visszavisszük az autót. A bele fektetet pénzt pedig visszaadják. A válasz telefonon hívás formájában érkezett. A kereskedő nagyon kikelt magából, többször hangoztatta hogy “eladtuk nektek az a sz*rt”.

Támadóan lépett fel és hibát nem ismert el. Rövid idő múlva egy SMS érkezett miben a vizsgáló szerelő számát kérték el. Egyeztettem vele, megadtam. Itt véget ért a történet. A kereskedő telefonban azt mondta nem veszi vissza az autót, illetve a saját szerelővel való javíttatásra is nemleges választ adott.

Kérdésem az lenne hogy ebben az esetben milyen lépéseket tudok tenni? 6 millió forintos az autó, lízingelt. 1.2 millió önerőt tettünk bele. Tervezem egy igazságügyi szakértő bevonását. Válaszát előre is köszönöm!

Köszönettel: Ádám

Kedves Ádám!

A levélből nem derül ki, de úgy tűnik, hogy vásárlás előtt nem lett átnézetve a Volvo sehol, pedig ugyanez a profi szerelő a hibák jelentős részére már a vétel előtt fényt deríthetett volna. Az pedig, hogy a műszaki vizsgán mi megy át és mi nem, teljesen független attól, hogy az autónak milyen egyéb hibái vannak.  A  vizsgabiztosok ugyanis elsősorban arra fókuszálnak, hogy ne legyen ön- és közveszélyes állapotban a jármű.

Fotó: Papp Tibor
Fotó: Papp Tibor

Sajnos az autó teljes futásteljesítménye, illetve a vásárlás óta megtett kilométerek száma nem derül ki, pedig ezek alapján lehetne eldönteni, hogy a hibák túllépik-e az elhasználódás számítható mértékét, vagy sem.

Általánosságban viszont elmondható, hogy a kellékszavatosság a vásárláskor fennálló, ám szabad szemmel nem látható, vagy nem megtapasztalható hibákra terjed ki, amennyiben azokra az autó kora és kilométerfutása (elhasználtsága) alapján ne lehetne számítani.

A vásárlás után hónapokig vagy kilométerek ezrein át hibátlanul működő, majd meghibásodó egységekre nem, mert azok a használt autóság velejárói. Ami ezekre is kiterjedne, az a garancia, de az használt autóra a legtöbbször nincs.

Fotó: Papp Tibor
Fotó: Papp Tibor

A felsorolt hibák közül jó eséllyel az összkerékhajtás pumpája és a szélvédő beázása tartozhat kellékszavatossági körbe. A lista többi eleme olyan alkatrészeket, vagy hibákat említ, melyek egy használt autónál előfordulhatnak, szemmel láthatóak, kipróbálhatóak, megtapasztalhatóak (törött rács, csomagtér ajtó, tükrök, klíma, olajfolyás stb.), illetve olyan alkatrészek, melyek elhasználódására számítani lehet. És ezen a ponton lenne igazán fontos tudni, hogy mennyit futott az autó, mert ötvenezer kilométernél még nem jellemzőek az ilyen gondok, kétszázezer körül pedig már bármi.

Én azt gondolom, hogy első körben megpróbálnék megegyezni az eladóval abban, hogy mely hibákat véli jogosnak, majd engedni neki, hogy az ő saját, neki feltehetőleg kedvezőbb áron dolgozó partnereinél javíttassa ezeket, hiszen joga van hozzá. Levelet küldeni egy listával és felszólítani, hogy fizesse ki az összes hibát egy általa ismeretlen szerelőnél a lehető legrosszabb - és nem is jogos - taktika, nem csoda, hogy ez hangos elutasítást nyert.

Amennyiben nem sikerül megegyezni, egy ügyvédi felszólítással folytatnám a sort, majd jöhet a bírósági eljárás, ahol jó eséllyel kirendelnek szekértőt, ha szükség lesz rá. A pereskedés viszont sajnos évekig is eltarthat. Az ilyen, és hasonló esetek miatt hangsúlyozzuk a vásárlás előtti átvizsgálás fontosságát.

Üdv és hajrá,

Marci

Mielőtt bármilyen használt autót megvenne, vizsgáltassa át szakemberrel!
Ismerje meg TotalCheck használtautó-átvizsgálási szolgáltatásunkat.

Mielőtt bármilyen használt autót megvenne, kérdezze le kártörténetét a Totalcar kártörténeti adatbázisban.