Különbözik a viszkozitás, keverhetem?
Tisztelt Olajdoktor!
Az autóm (Ford Galaxy 1.9 TDI 1999 81kw) motorjába Castrol Magnatec 10w-40 olaj van. Utántölthetem-e azonos típusú 15w-40 viszkozitású olajjal, vagy ez károsodást okozhat?
Kedves Érdeklődő!
Eleve nem való a jelenleg használt olaj ebbe az autóba, a 15W40-es pedig pláne nem. Ugyanis Ford M2C917-A jóváhagyással rendelkező olaj használható csak hozzá, mint például a Castrol Magnatec Diesel 5W40 B4. A jelenlegi olaj használata mellett, ha nem is hibásodik meg a motor, de gyorsabban elhasználódik, amortizálódik, mint a megfelelő olajjal.
Tisztelt Olajdoktor!
Köszönöm válaszát, bár nem a kérdésemre válaszolt. Azt tudom, hogy 5W40-es olaj való bele, de ebben az autóban már kb. 240.000km van az óra szerint (valójában szerinte a 1,5-2-szerese, mert használtan vettem anno) és 5w40-es olajból jóval többet fogyasztott korábban, ezért tértem át 200.000 km felett erre. Így két olajcsere között alig kell utántölteni. Tévedésből viszont legutóbb 15W40-est vettem utántöltésre, ezért tettem fel a kérdést. Válaszára tekintettel viszont kiegészíteném azzal, hogy kopottabb motorba sem ajánlott kicsit "vastagabb" olajat használni?
Előre is köszönöm válaszát!
Tom
Kedves Tom!
Azt hittem, hogy válaszoltam a kérdésére, amikor az írtam: "Eleve nem való a jelenleg használt olaj ebbe az autóba, a 15W40-es pedig pláne nem." Tehát igen, károsodást okozhat, a 10W40-es kevésbé, a 15W40-es még inkább. Nem attól megfelelő egy olaj egy adott motorba, hogy az nem fogyasztja. Ezen az alapon olaj helyett tehetne bele zsírt is. Azt sem fogyasztaná, csak tönkremenne a motor. Ezekhez a motorokhoz, mint írtam Ford M2C917-A minőségű olaj való, tehát még az 5W40-esek közül sem mind jó, csak ami rendelkezik ezzel a jóváhagyással is. Ha kicsit fogyasztja, töltsön utána. Ha nagyon fogyasztja, akkor nézesse meg, hogy pontosan mi okozza a fogyasztást és javíttassa meg. Ezek a jó megoldások.
A rossz megoldás az előírttól eltérő minőségű olaj használata.
Üdv, Olajdoki

Az oldalról ajánljuk
- Hírek
A bő ezer lóerős sportautóiról híres Koenigsegg atyja egy GR Yarissal jár a mindennapokban
Korábban egy öreg Mazda MX-5-öt hajtott, amit még az egyetemi évei alatt vásárolt.
- Hírek
Itt az új elektromos Mazda, ami nagy eséllyel Európában is kapható lesz
Az elektromos 6-os után érkezik az elektromos CX-60.
- Hírek
Egy csomó budapesti utat lezárnak a hétvégén
Térképen mutatjuk, mire számíthatnak az autósok.
- Hírek
Máris emelkedni kezdtek a használt autók árai az USA-ban
Valószínű, hogy vámok miatt az árak a kereslettől függetlenül emelkedni fognak.
- Hírek
Bunkert épített egy öreg családi egyterűből, csak egy temus markoló kellett hozzá
Ásott egy nagy lyukat a 6000 dolláros markolóval, amit a Temuról rendelt.
- Hírek
Egy pillanatnyi kihagyás is elég volt: fejtetőn kötött ki az M0-son
Az esetről videó is készült.
- Hírek
Összefogna Kína az EU-val: örülhetnek az autóvásárlók?
Ez lenne a válasz az amerikai csapásokra.
- Hírek
Hyundai: Egy-két generáció múlva ismét a fizikai gombok hódítanak az autók beltereiben
A Hyundai Motor Group formatervezési főnöke szerint ez csak egy átmeneti korszak.
- Hírek
Az F1-es Bahreini Nagydíj legnagyobb kérdései
Szinte nem is lehetne nagyobb különbség a múlt hétvégi Japán Nagydíj, valamint a most következő Bahreini Nagydíj között.
- Hírek
Már a Nürburgringen tesztelik az elmúlt évek legszebb BMW-jét
Az autót még 2024 májusában mutatták be egy gyönyörű koncepció formájában.
- Hírek
Videó: Így lesz egy laza torlódásból baleset az autópályán
Csak egy kis figyelmetlenség és rossz helyzetfelismerés kell, és máris összecsattan több autó.
- Közélet
Ez téged is érint! Drasztikus változás a forgalmiknál
2025. április 1-től Magyarországon új típusú forgalmi engedélyeket vezettek be, a részleteket csak most tudtuk meg.
- Égéstér
Ezeket vennénk 1 millióért
A fillérekből fenntartható városi minik és a családi használatra is alkalmas kombik, egyterűek mellett hobbi célra is választottunk sportos vagy veteránkorú típusokat.
- Hírek
Megvadult a sofőr: direkt a szembesávba kormányozta az Ignist
A Suzuki vezetőjét kérdőre vonták az eset után.
- Hírek
Új átkelőhely nyílt a magyar határon
A nagyhódosi átkelőnél személygépjárművel és gyalogosan lehet áthaladni.
- Hírek
Vadiúj pickupot visz az USA-ba a Kia
Nem a tavaly ősszel bemutatott Tasmant viszik Amerikába: egy teljesen új, tisztán elektromos modell készül.
- Hírek
A hibridek vs villanyautók: 65:51
Kevésbé vonzóak a tisztán elektromosok az amerikai vevők számára.
- Hírek
Bezuhant az olaj, sokkal olcsóbbak lehetnek az üzemanyagok?
Trump veri a mellét a csökkenő olajárat látva, pedig nem kéne.
- Hírek
Vészintézkedések bevezetéséről döntött a hátbadöfött szövetséges
Próbálja levegőhöz juttatni megszorongatott autómárkáit a dél-koreai kormány.
- Közélet
Ennyit költünk a TC flottára egy évben
Kiszámoltuk, egy év alatt mennyit fordítunk a saját autóink fenntartására. Az összeg ijesztő is lehet, pedig az üzemanyagot kivettük a képletből.
- Hírek
Trump vámjai jelenthetik az utolsó szöget az Alfa Romeo és a Maserati koporsójában
A Stellantis egyre kevésbé teheti meg, hogy életben tartja a küszködő márkáit.
- Hírek
Újra készülhet manuális váltós Ferrari, de ha csak kicsit vagy gazdag, nem kapsz belőle
Gianmaria Fulgenzi termékfejlesztési vezető utalt rá, hogy ez nem elképzelhetetlen a jövőben.
