Felezném a periódust, érdemes-e?

2021.11.13. 17:28

Egy új autó első olajcseréje minden esetben a gyár által előírt kilométer megtételét követően esedékes. 

Gyakran felmerül a tulajdonosokban, hogy beiktassanak egy köztes olajcserét. Ez főleg a régi beidegződések miatt van, miszerint az első időben több kopadék keletkezik és ezt szükséges kiszabadítani a motorból. Tulajdonképpen erre ma már nincsen szükség hiszen a motorgyártásban alkalmazott felület megmunkálások sokat változtak és a motorolajokra is ugyanez igaz. Ugyanakkor gyakran a szervizek javasolják ezt a beiktatott olajcserét. A tulajdonos biztonságérzetére játszva így értékesíthető egy plusz olajcsere.

Ugyanakkor műszakilag ez természetesen jótékony dolog még ha csekély mértékben is. Közben gondoljunk a környezetvédelemre is, hiszen ilyenkor plusz néhány liter veszélyes hulladék keletkezik. Szükség tehát nincsen rá, de a komfortérzet jobb tőle és ártani nem lehet vele ezért kifejezetten nem beszélnék le senkit, ha ilyet fontolgat.