Megvolt: Opel Insignia Sports Tourer 1.6 turbo - 2009

A kocsi simán tekinthető technológiai demónak, az opciós listán beikszelhető dolgok 90 százaléka biztos benne volt, így a navigáció, az aktív világítás, a szellőztetett vezetőülés, elképesztően finom, perforált bőrülésbe építve, satöbbi, satöbbi. De akkor sem hagytam elterelni a figyelmemet az új karosszériaformáról.

Mi tagadás, elég drabális a Sports Tourernek keresztelt kocsi, de be kell látni: ha nagy belsőt szeretne az ember, de kerülné a téglaformát, annak ez az ára. Az ívelt, sportosan lejtő tetős, emelkedő övvonalas formát jóval nagyobbra kell csinálni ahhoz, hogy elég tér legyen benne, de arányos maradjon.

Márpedig ez arányos lett, meg hosszú, széles, magas és nehéz. A forgalmija szerint 1730 kiló, azaz úgy két mázsával nehezebb, mint egy utolsó generációs Vectra kombi, de tíz éve még a B Vetcra kombi 400 kilóval volt könnyebb, hasonló teljesítményű benzinmotorral. Bár ez a tendencia manapság, nem mindenki hízott meg ennyire: egy új Avensis kombi például mázsákkal könnyebb, és semmivel sem kisebb sem az utastere, sem a csomagtartója.

Ami a méreteket illeti, nagyjából rendben vannak a dolgok az Insigniában, bár láttam már sokkal tágasabb hátsó ülést. Az Opelnél tudják, hogy a számszerűsíthető dolgok fontosabbak az ilyesminél, mert a cégek, állami intézmények Excel-táblázatok alapján vesznek kocsit, és abban jól mutat az 540 literes csomagtartó. Csakhogy ez a szám szerintem tartalmazza a padló alatti rekeszt is, amely hat-hét centi mély, tehát nem jó semmire. Ellenben emiatt kifejezetten alacsony a normál rakodótér, én speciel még nem találkoztam olyan középkategóriás kombival, amelynek a rolóját nem tudtam behúzni, ha benne volt a gyerekülésünk. Hát az Insignia Sports Tourer ilyen. Igaz, annyira lesötétítették a hátsó üvegeit, hogy ennek nincs nagy jelentősége.

Aki viszont az előző generációs Vectra kombiból ül át, valószínűleg csalódik majd a méretekben: annak hosszabb a tengelytávja, a hátsó lábtere pedig gigantikus, ahogy a csomagtartója is. Az Insignia csak alaphelyzetben jó; ha lehajtjuk az ülést, 1,5 köbméteres lesz plafonig pakolva, a Vectra ennél 300 literrel volt jobb. Az is meglepett, hogy a csomagtér nyílása a tetőnél erősen boltíves és szokatlanul alacsony. Az útszűkület meggátolja, hogy egyben berakjunk egy akkora dobozt, ami beljebb simán elférne a plafon alatt.

Az Insignia ötödik ajtaja sem szokványos, némi közös vonás a Terminátorral, hogy itt is fém vázon szerves vegyületek vannak: a külső, domború héj műanyag. Mivel a lámpatest felnyílik az ajtóval, a helyzetjelzőt és az indexet megismételték kétoldalt. A nehéz ajtót elég kattanásig lecsukni, onnantól villanymotor húzza be teljesen.

Annak ellenére, hogy az Insignia nem a legpraktikusabb kombi a saját műfajában, mégis örülök a létezésének, mert még az életben nem ültem ennyire szívesen egy Opelben, a Speedster Turbót leszámítva. A szaga is jó, szépen megcsinált a belseje, újra bekattan az index- és az ablaktörlőkar (Danke!), ez a perforált bőrös sportülés pedig fantasztikusan jó. Ha akadnak is eleinte – hogy is mondjam – nem túl intuitív dolgok a sokgombos rádió-navi-telefon komplexum kezelésében, ez a kezelési útmutató tanulmányozása után már nem lehet gond.

Hiába volt egész jól megcsinált autó a Vectra, amióta az eszemet tudom, nem láttam ennyire elfuserált, rideg, baltával faragott formavilágú Opelt – ha akkor lett volna világválság, amikor kitalálták, biztos beledöglött volna a márka, Vectrástól, meg a zörgő rekeszekkel telepakolt Signumostól. Az Insignián és az új Astrán nem fog múlni a túlélés.

Azt viszont sajnálom egy kicsit, hogy az 1,6-os turbómotor után itthon már luxus-teljesítményadót kell majd fizetni. (Államunk okosan odavágott ezzel a hazai gyártásnak, hiszen a motor Szentgotthárdon készül.) Azért kár, mert aki benzinmotort szeretne venni az erőteljes hangú dízelek helyett, annak ez lenne az első értelmes alternatíva, amivel akár egy-egy előzésbe is belevághat az ember az 1,7 tonnával és a családjával.