Nehogy már lenyomjon egy TDI!
Megvolt: Opel Insignia Sports Tourer 1.6 turbo - 2009
A relatíve kis motor miatt rá kell szokni elinduláskor a bátor gázadásra, mert ellenkező esetben érezhetően megfogja a motort a nagy tömeg. Hiába, nincs elég tehetetlensége. Sajnos kétezer alatt nincs erő, ezért a felkapcsolási pontokat okosan kell megválasztani. Ha hirtelen nagyot kellene gyorsítani a felső, utazó fokozatokból, érdemesebb rögtön hármat visszagangolni. Amikor már észhez tért a turbó, meglódul a kocsi, nem is akárhogy: egy átlagos kétliteres dízelnél valamivel dinamikusabb, főleg a felső régióban, ami tipikusan az autópályázást jelenti.
Jópofa, hogy a motor kapott egy lefúvószelepet (BOV – Blow Off Valve), amely minden egyes gázelvételkor kiengedi a levegőt a turbóból a szabadba, hogy ne fogja meg a járókereket a felgyülemlett nyomás. Ezt a jellegzetes pisszegő hangot leeresztett ablakkal jól lehet hallani minden egyes felkapcsoláskor.
Ettől függetlenül kicsit hiányzik a motorból egy köztes én a rendkívül lanyha cirkálás és a maximális gyorsítás közül, emiatt városban állandóan dolgozni kell a váltón. Hiába 230 Nm a maximum (sőt, a motor hajlandó kicsit több benzint elfogadni rövid ideig, ilyenkor 266 Nm), viszonylag mindig hosszabban kell kihúzatni a fokozatokat, ha szeretnénk fenntartani a motor gyorsítóképességét – Blow Off Valve ide vagy oda. A maximális gyorsulás amúgy kiváló, 9 másodpercen belül van a kombi százon, és közben alig cibálja a kormányt a fronthajtás.
Ami meglepett, hogy az Insigniát ugyanolyan könnyű vezetni, mint egy Corsát. A kormány visszajelzései finomak, és olyan precízen fordul az ívre a kocsi, mintha papírból lenne. Kis korrekciókkal jól terelhető, a fék is könnyen, de pontosan adagolható. Már azon gondolkodtam, hogy hol lehetnek a héliumtartályok, amitől ilyen könnyűnek érződik minden. Az Insigniában az a zseniális, hogy egy lényegesen kisebb autó kezességével vezethető, anélkül hogy a vezetőt egy agyonszervósított világba zárná.
Igaz, némileg hangolható is a kormány visszajelzése, a rugózás és a gáz, a Sport és a Tour gombokkal. Sport módban már-már olyan a gázreakció, amilyennek lennie kéne, de nagyon ráz a futómű, sőt, puffog is. Épp ezen bosszankodtam, amikor az egyik menüben rábukkantam a remek állítási lehetőségekre: sport üzemmódban kiiktatható az itthon elviselhetetlenül kemény csillapítás, de megtartható a jobb gázkezelés és a direktebb kormányzás. Hát nem zseniális?
Talán pont a testre szabhatósága miatt szerettem meg ezt a kocsit, ami az üléstől az elektronikáig mindenre igaz. Váltani szeretek, ezért nem gyűlöltem meg a motort, de tény, hogy azért még ezzel is kompromisszumot köt az ember. Leginkább azzal, hogy tankolni kell, és városban teljesen normál tempóval is 12-13 liter közötti a fogyasztása. Egyszer országúton, erősen félálomban lenyomtam 10 liter környékére az átlagot, de így sincs halvány gőzöm arról, hogy a gyár milyen benzinnel és pilótával mért 6 litert. Igaz, a nagy, üvegtetővel súlyosbított légtér klimatizálása is elvisz jó sok energiát: alapjáraton a motor fogyasztása a duplája (1,5 l/óra), mint kikapcsolt légkondival. Sajnos ez az a pont, ahol a kis benzines turbó nem tudja felvenni a versenyt a dízellel, aminek szinte mindegy, hogy mennyivel megy, jár-e a klíma és hasonlók. De legalább ugyanolyan jól megy, mint azok, és sokkal csendesebb.
Látod, amit én látok?
Az Opel Eye-t Opel Őrszemként fordították le a hazai marketingesek, de elárulom, ez nem egy riasztó, hanem egy táblafelismerő rendszer. A belső tükörnél lévő kamera felismeri a sebességkorlátozó, a feloldó és az előzési tilalmat jelző táblákat, és ki is írja a műszeregységben. Így elvileg mindig tudjuk a legutolsó tilalmakat. 60 km/óra fölött, azaz leginkább városon kívül használható, és nappal akár 200-ig is működik.
Mi tagadás, minden kütyübuzinak jó játék egy ilyen, állandóan azt néztem, hogy jól látta-e a táblát. Az elhajlított, elforgatott táblák becsapják, és a három-négysávos utak túlsó szélén lévőket többnyire figyelmen kívül hagyja – mondjuk nem csak az Opel Eye kedvéért kellene elgondolkodni azon, hogy esetleg az út másik oldalán is kint legyenek a jelzések. Egyszer viszont az M0-son a becsatlakozó párhuzamos út hatvanas tábláját is benyalta. Az egyetlen valódi hibája az volt, hogy 10-esnek nézett egy 70-es táblát. Ha az Opel Szem kiegészítő táblát is lát a korlátozás alatt, akkor elindul egy kilométer-számláló a csücsökben, arra az esetre, ha a korlátozás hosszát adnák meg. Azt már nem ismeri föl, hogy mi van a kiegészítő táblán, akkor is elindul, ha időintervallum van megadva.
A rendszer zseniális, egy következetesebben táblázott országban valószínűleg élmény használni, nálunk erősen oda kell figyelni. Azért sem lehet maximálisan rá hagyatkozni, mert a kereszteződések feloldó hatását nem veszi figyelembe. A Opelnél azt mondták, hogy esetleg a teherautók hátulján lévő sebességfeliratok is megtévesztik, de hiába tapadtam a kamionokra, nem sikerült átvernem.
Az egésznek az a hátránya, hogy a táblafelismerő kamera kitúrja az távfényt automatikusan kezelő kamerát a helyéről, vagyis választani kell a kettő között. Szerintem érdemesebb az okos világítási funkcióra szavazni, ez a táblafelismerősdi itthon csak egy érdekesség, a reflektorkezelő automatika viszont egy áldás.
