Használtteszt: Citroën C3 Pluriel 1.6 16V Sensodrive − 2004

Nyitáskor kiderül, hogy mi is a gond a Pluriel tetejével. Rengeteg az érzékelő: a kétfelé nyíló hátsó üvegnél, a csomagtérfedélnél, a tetőoszlopoknál, satöbbi, és ha nincs meg mindenhonnan az OK-jelzés, akkor nem nyílik a tető. Ám az átkozott komputer arról bőszen kussol, hogy épp miért nem hajlandó megmozdulni a ponyva. Ilyenkor aztán az ember újra kinyit-becsap mindent, és reménykedik. Ez többnyire működik is, persze a vászontető ettől még szorul a sínben, nem árt egy kicsit segíteni neki.

A másik gyengeség az 1,6-os benzinmotorhoz adott automatizált váltó. Alapvetően jó lenne városban, ha érzékelné az emelkedőket és nem kapcsolna fel – ugyanez igaz a kanyarokra is. Mivel kickdown nincs (bár az idézett útmutató szerint egyes kiviteleken van), ilyenkor át kell venni az irányítást, s a kormány fölötti fülekkel váltani. Ha pedig elfogytak a hegyek és a kanyarok, vissza kell kapcsolni automatába, Vikiék Plurieljén már le is kopott a felirat erről a gombról.

Érdekes, hogy amikor új volt, gyűlöltem a Sensodrive névre keresztelt váltót, de most rájöttem: a napi bambulós autózáshoz még azzal együtt is megfelelne, hogy néha én váltok helyette. Igaz, nem hoz hirtelen döntéseket, de hozzá lehet szokni. Kapcsoláskor kicsit bólint a kocsi, de Plurielt nem sportolásra vesz az ember, a kormányzása amúgy is elég suta ehhez.

Akkor már kevésbé vidám az élet, ha nem működik a Sensodrive váltó. Ha a Népítéletben megnézzük, jó pár C3- és Pluriel-vásárló beleszaladt a dologba, ezért ha gyanús, kerregő hangok jönnek álló helyzetben elölről, érdemesebb másikat nézni, a kuplungot kezelő villanymotor nem olcsó mulatság. Aki biztosra megy, az inkább vegyen kézi váltósat, mondjuk a benzines vagy dízel 1,4-es motorral. A 110 lóerős 1,6-ost csak Sensodrive-val adták.

Mivel nem volt túl elterjedt modell, elég kevés az olvasói tapasztalat, de 6,8 az átlaga, vagyis rosszabb, mint a sima C3-asé. Ettől függetlenül pozitív a kép azoknál, akiknél nem jelentkeztek nagyobb hibák. Az ablaktömítések cseréje, váltószoftver-frissítés, kormánymű-problémák előfordulhatnak, de egy-két csöpp víz nem a világ, és minden híreszteléssel ellentétben sokkal drágább kabrióknál is elnézhető egy kis inkontinencia...

Az látszik, hogy a futásteljesítmények nem nagyok, ami megnyugtató, vagyis nem használódik el annyira a kocsi, mint egy céges turbódízel Mondeo kombi. Viszont a női tulajok hajlamosabbak itt-ott megigazítani a karosszériát, ahogy a kipróbált példány is kapott. Az erősen törött darabokat viszont a kényes tetőmechanizmus miatt egyértelműen tilos megvenni. Az ötéves Pluriel utastere egyébként egészen rendben volt, most jött el az idő, hogy elkezdett zörögni.

A motorok nem vészesek, már ami a költségeket illeti, leszámítva a rossz magyar gázolajjal vagy az olajcsere elhanyagolásával kivégzett 1.4 HDi-ket. A Plurielbe csak a gyengébb, nyolcszelepes, 68 lóerős változatot szerelték, amivel nem egy rakéta, viszont egész tartós darab. A dízelnél 20, a benzineseknél 30 ezrenként kell olajat cserélni, mindegyik szíjas.

Ami az árakat illeti, a nem sokkal 2002 utáni darabokat 1,6-1,7 millió környékén kínálják, és mivel már rég lecsengett a Pluriel-divathullám, a vevő elég jó alkupozícióban van. A frissebb darabok sem érnek többet 2-2,2 milliónál. A piacon lényegében nincs 2005 utáni darab, mert akkoriban már alig vettek belőle, azóta pedig a Citroën Hungária csendben meg is szüntette a forgalmazást. Akit érdekel, a franciáknál még árulják.

Persze a Pluriel nem komoly autó, hanem poén, egyébként sem racionális dolog ilyet venni. Aki a sebességet szereti, gyűlöli a kis Citroënt, aki a nyitottságot, az viszont imádja – mint Viki. A kabriózás önmagában nagy élmény, és ezt a kis Citroën is nyújtja, még ha kicsit bonyolultan is. És ha az ember kevés pénzt kockáztat, nem annyira gáz egy-egy hiba, mint újonnan, drágán. Elvégre, kell egy kis izgalom az életbe – Vikiéké mindenesetre hibátlanul működik.