A kínai autó és a jövő zöldséges Mercije

Öld meg a bálványod, láttam egy pólón az angol nyelvű feliratot, és én szót fogadtam. A Kia Sorento annak idején nagy kedvencem volt, ajánlottam boldog-boldogtalannak, hiába húzták rá a szájukat egyesek, hogy alváz, meg merev tengely hátul, én simán leaudiztam. Terepen ugyan elakadtam vele, mert egyrészt nem működött az önzáró differenciál, vagy nem is volt benne, csak a sajtóanyagban, de egy igen jól összerakott autónak tűnt.

Az ML Mercedes első generációján meg már a ’90-es évek elején is csak nevettünk. Milyen peckesen és büszkén jártak egykor ezekkel! Mintha lett volna bennük (vagy tulajdonosaikban) egy fennhéjázómodul; dölyfösen, gőgösen, mint akinek direkt jól áll, hogy egy bunkó gyökér. Még tán a Passat törzsközönségénél is súlyosabb volt a klasszikus ML Mercis: egyszerre Mercedes és SUV, nahát, akkor beérkezett ember vagyok, csak tudhatok valamit. Most meg itt áll a csepeli AutoCity terepjáró/pick up sorában, a három- és négymillió forint közötti részlegen – egy 2001-es fullos ML mostanra annyiba kerül, mint egy jobban felszerelt Suzuki Swift.

Mikor múlt el az ML dicsősége? „Nem tudom, én a múlt héten láttam még egy ilyen picsát, nagyon rossz helyen parkolva, nagyon lassan elmenve, nagyon akadályozva a forgalmat, azzal a jellemző, fennhéjázó járással. És persze még meg is nézte magát a tükörben”, mereng Papp Tibi – az első generációs ML dicsősége végleg leáldozott. Viszont épp ezért lehet, hogy alkalmas volna tágas, elviselhető fogyasztású, méltányos árú családi autónak.

Az ML hátuljáról hámlik a lakk, látszik, hogy nem kente be magát rendesen napozás előtt. Haha, mi? A kilincsek környéke is jól bemattult, de az ajtók nyílnak, csukódnak. Hiába, nagy szar ez; anno Jeremy Clarkson azzal viccelődött, hogy befér az ujja a hátsó lámpa és a lökhárító közti résbe, talán ezért is lett az ML Merci utolsó, pontosabban 142. a Top Gear vevőmegelégedettségi felmérésén.

Gyenge eresztés, a Mercedes-Benz is belátta, és bár üzletileg nagy siker volt, nyilván nem bírták elviselni, hogy egyetlen típusért többet cikizi a márkát a szaksajtó, mint az addigi száz évben összesen, és kínjukban 600 millió dollárt költöttek az alabamai üzem korszerűsítésére. Ez a mienk meg biztos a grazi gyárból érkezett, ez alapban olyan korszerűnek néz ki. A motorháztetőt sem kell kitámasztani, megteszi helyettünk a két Lift-O-mat, persze csak miután nagy nehezen rájövünk, hol kell nyitni (a csillagba nyúlva).

Az egész belső teret áthatja valami győzikés vadromantika: neki valószínűleg tetszene az a puffos, gyűrött bőrbetét is az ajtókon. Autónak nem annyira vészes, így bézsben kellemes, világos, nincs is rosszul összerakva, nem zörög, nem nyiszog. Mercedesnek már sajnos elég borzalmas: abszolút megértem a korabeli kritikákat – egy Mercedest Mercedesként értékel az ember, és ez Mercedesnek egyszerűen vásári. Bármelyik Mercedes után. Oké, az ezredforduló táján voltak olyan fosok a Mercedes kínálatában, mint a Vaneo, de ránézésre a belseje sokkal kulturáltabb volt.

Miért nem rakták be ezekbe a rendes Mercedes kapcsolókat?! Itt van ez az indexkar, hát hogy néz ez ki? Milyen érzettel kattan? Bármelyik mercis rosszul lenne tőle, ugyanakkor persze mennyire nagyon örülhettek a Mercedesnél, amikor látták, hogy Amerikában az ilyen szart is el lehet adni. Összerakottságra meg nagyjából olyan, mint az én 12 éves Toyotám, amivel egyszer felborultak, szétszedték és összerakták, így állt elő az ML-Merci-érzet.

A telefonszett mára nem olyan hatalmas extra, főleg, hogy az ősi Nokia tartó valójában le van törve, és az imádság megtartja a helyén, de csak míg el nem indulunk. Kipörgésgátló, villanyos ülés, szervó, klíma és navigáció, amihez sose volt magyar DVD-lemez. Szerencsére tudok egy helyet, ahol százvalahányezerért bármilyen kijelzőre bármilyen navi jelét rámókolják, úgyhogy akár még jól is jöhet az a nagy kijelző.

Tempomat, mindenféle légzsákok, miközben az igazi extra a LOW RANGE kapcsoló, a gombbal kapcsolható felező, ami a mai ML-ekben már közel sem alap. A luxus, vagy inkább figyelmesség további apró jelei, hogy a kesztyűtartó az utolsó néhány centin mintha valami fékezetten szervós megoldással nyílna, viccesen fordulnak ki a pohártartók, és belülről nyitható a csomagtérajtó.

Az ML ülésdöntő rendszere meglepett: egyszerű, viszonylag könnyen végrehajtható, és ami a legmeglepőbb, megoldották, hogy hátul sík rakteret kapjunk. Előre-hátra tologatható a hátsó ülés, legalábbis két állásban, elöl és hátul, és már ezeknél a korai SUV-knál meg kellett tanulnunk, a nagy tehén test nem feltétlenül jelent öt vagy akár négy kényelmes ülőhelyet. Hátul épp elférek magam mögött, de semmi több.

Úgy látszik tehát, hogy konstrukciójában nem rossz autó ez, de majd ha elindulunk velem, nyilván gyökeresen megváltozik a véleményünk.