A kínai autó és a jövő zöldséges Mercije

Sokat cigiztek az autóban, de a Sorentóban még többet: a Mercinek a bőr miatt inkább kártyaszoba-jellege volt, a Kia szaga inkább egy észak-koreai punkzenekar próbahelyére emlékeztet, és bizony nagy hátrány egy újautó-szagú tesztautóhoz képest. A kormány csak tengelyirányban állítható – a kortárs Fabiában speciel már mindenfelé, de ez a koreai/japán iskola. És biztos a bagószag is benne van, de én ezt a Kiát most a Merci után sokkal hitványabbnak érzem, pedig 2004-ben még hosszan áradoztam róla, hogy nahát, szinte Audi. Hát, a szintén van a hangsúly.

A Kia csomagtartója látványosan kisebb, bár a Sorento csak két centivel rövidebb, tengelytávban már tíz centi a különbség. Ráadásul a hátsó tengely az merev, ami mindig a csomagtartóból veszi el a helyet, hiába írtak annak idején a sajtóanyagba multilink hátsó felfüggesztést.

A Sorento formája a megjelenés idején nagyon tetszett, igazából még mindig bejön, bár így már mintha kicsit az ML után mentek volna a tervezők. Viszont szép munkát végeztek, amit csak elrontani lehet: tesztünk óta az utcán is láttam több ilyen, fellépőkkel, gallyrácsokkal elcsúfított Sorentót. Nem tudom, miért nem néz ki jól, mert akár jól is nézhetne ki, de valamiért nem.

Ahogy kihajtunk a Sorentóval a kereskedésből, és átgurulunk a villamossíneken, pályafutásom egyik legdurvább csalódása ér: anyám, mi ez a szar?! Papp Tibi együttérzően bólogat, hogy hát igen, ilyen lehet egy kínai autó. 86 ezer kilométer alatt ennyire lepukkantak volna a lengéscsillapítók? Szörnyű. Borzalmas. Iszonyú. Ezzel kéne reklámozni a közösségi közlekedést: ennél még a legsittesebb busz is százszor finomabban fut.

Az egykori tesztautó szintén dízel volt, de legalább automata – ebben most kézi váltó van, egy bő golflabdányi műanyag bumszlival a végén. Nem kifejezetten rossz, de az érzet a legkevésbé sem jó. És minden kapcsoláskor az ismerős kuplét dalolja:

- Széthullok egyszer én is, kicsi tengerészem, inkább előbb, mint utóbb, sallalallala, du-du dú!

A rádiójában nincs RDS, tehát nem írja ki az állomás nevét, viszont annyi év után ismét rácsodálkozhatok, hogy a belső tükör fölött van digitális iránytű, ami a tengerszint feletti légnyomást is kijelzi, meg a napszemüvegtartó, ami zörög, de napszemüveg nem fér bele.

Annyira meggyűlöltük a Kiát a félórás próbakör alatt, hogy ekkor már biztosak voltunk benne, minden idők legrosszabb Mercedese is lazán verni fogja. Alighanem próféták vagyunk. Az ML első generációja esélyes a legszarabb Mercedes címre, bár persze ne feledkezzünk a Vaneóról, a dízel B-osztályról és a széthulló Vitókról, de az ML ott van a spiccen, ez tagadhatatlan.

Barátom, micsoda finom futás! A Sorento után igazi megváltás, pedig már óra szerint is plusz ötvenezer van benne, és Magyarországon amúgy se lehet elképzelni dízel Mercedest, amiben legalább egyszer valaki ne tekergette volna visszafelé a számlálót. Kezdem érteni XVI. Benedek pápát, aki még mindig az elődjének készített, ML Merci-alapokra épült pápamobilról osztja az áldást, és elutasította a VW ajánlatát, hogy majd csinálnak neki Touaregből.

Tudják mit? Hát nekem se kéne! Ebben van rugózás: igen, így kell átmenni egy úthibán! Bizony, az ML megítélése kizárólag attól függ, honnan nézzük. Ha egy jó Mercedesből, akkor egyértelműen elszomorító. Egy évekkel fiatalabb Sorentóból viszont maga az elveszett paradicsom. Kurva Mercedes: ez autó, akárhogy is!

Népítélet van bőven mindkettőről – a tulajdonosok a Kiával és a Mercedesszel is elégedettek. Van, aki nem hajlandó tudomásul venni, hogy a dízel az időzített bomba anyagi végromlás-változata, és sose lehet tudni, mikorra van beállítva a detonátor. És amikor egy Merciben megdöglik a porlasztócsúcs, ami 110 ezer forint, de egy öthengeresbe ugye öt kell, és ez még csak az anyagköltség egy része, a tulajdonos talán elgondolkozik, olcsóbb-e a kisebb fogyasztás.

Az ML-népítéletek azért döntő többségben pozitívak. A Sorentóról már kevésbé lelkes kórus dalol, sokféle műszaki problémára panaszkodnak, vagy hogy a szervizben kötelező bele az aranyáron mért Shell olaj, de a tipikus bejegyzés olyan, mint ez:

„A másik két lehetőség a Volvo XC90 és a Toyota Land Cruiser volt, de azok használtan is többe kerültek, mint ez újonnan, és semmivel sem nyújtanak többet.”

Na, és ez a nagy tévedés. Van, amikor érdemes lehet megnézni inkább valami használtat.

Nem nehéz a kérdés: mindketten az ML-t választanánk, ami nagy dicséret az autónak úgy, hogy egykori fő vonzereje, a presztízs már rég elpárolgott belőle. Végül is a Mercedesnek semmi lényeges baja, egyetlen kivételtől eltekintve, azt pedig maga a Mercedes embléma.