Az élményt egyedül a fedélzeti számítógép átlagfogyasztás-mérője árnyékolja be, egy kicsit. Nálam, lendületesen, de azért óvatosan autózva a napi ingázásokon és egy Budapest-Debrecen-Budapest túrán 12,8 körül alakult a százas átlag. Ólomlábú macsónk, Vályi Pista 15-öt megetetett az 1,7 tonnát mozgató, automatikus váltóval és összkerékhajtással terhelt motorral. Íme az ő tapasztalatai.
Két nap a szekérrel
Nagyon-nagy kár, a külső szemlélő nem is látja, mennyire kínlódunk mi odabent a borzasztó pattogás miatt. Ami ennek az autónak egyáltalán nem áll jól. A kétliteres turbómotor nem gyenge, de ritkán sikerül a kihegyezett turbómotorhoz jó automatát találni. Besoroláshoz, előzéshez bőven elegendő az erő, de a váltó néha kicsit hisztizik, sokszor jobb lenne, ha korábban felváltana, ne bömböltesse az amúgy elég jól hangolt kipufogót.
Összkerék, turbó, automata, kombi – nem éppen pénztárcabarát konfiguráció. El is kérte a maga 15,2 literét száz kilométerre, igaz, javarészt városban. A Sport gombot kétszer nyomtam meg, nem kellett volna. A műszeregység vörösre váltott, a szekér alól kiszedték a fakereket is, és nem sok kellett hozzá, hogy elharapjam a nyelvem.
Nem megy rosszul, kanyarban betonbiztos, de ezt a kombit dízelmotorral kell megvenni, 18-as felniken /50-es abroncsokkal. Egy teljesen másik autót kapunk. Jobbat, kényelmesebbet.
Való igaz, tesztautónk legsúlyosabb gondjait a feláras, 20 colos kerekek jelentik – szó szerint. A hatalmas görgők ugyanis nagyon nehezek, amit a futómű egyszerűen nem tud kezelni, a lengéscsillapító nem tudja kordában tartani a függőleges mozgásokat. Kár érte, mert sima úton elképesztően jól tapadt a kocsi, olyan kanyarsebességeket ért el, hogy a centripetális gyorsulástól kicsordult a könny a szememből.
A két Haldex-kuplunggal is felszerelt összkerékhajtás nagyon hatékonyan osztja el a nyomatékot az első és hátsó tengelyek között, az alulkormányozottság minimális, szépen, rezzenéstelenül fordul el az íven a nagy Opel. Szükség esetén akár a hajtóerő 85 százalékát is a hátsó kerekekhez küldheti a húsz szenzor jele alapján elektronikusan vezérelt hajtás.
További sportosságot javító intézkedés a második Haldex kuplung, amely a hátsó tengelyen, a nyomatékelosztást szabályozza két oldal között. Ez egyfajta elektronikus differenciálzárként működik, szükség esetén az 50 százalékos zárásra is képes. Jeges úton pedig akkor is el tud indulni az Insignia, ha csupán egyetlen hátsó kerék alatt tapad valamennyire a talaj.
Sajnos menet közben már nem olyan kifinomult a nagy Opel működése, a mechanikát nem csiszolták annyira tökéletesre, ahogy azt egy prémiumautótól elvárjuk. A gázpedál hirtelen mozdulataira a váltó rángatással vagy épp pár pillanatnyi tüntető semmittevéssel is válaszolhat, ami nem igazán kellemes élmény. A kormányzás kissé halott, és a gyorsulást is durvábbnak remélnénk egy 350 Nm nyomatékú autóban. Sajnos a klasszikus automatikus váltóban és a 4x4-es rendszerben túl sok hajtóerő vész kárba.
Összességében persze jó autó az Insignia Sport Tourer. Nem olyan óriási hodály, mint a Vectra Caravan volt, viszont ezerszer jobban néz ki. Kellemes vele utazni, gyors, jól leplezi hatalmas méretét, elég dinamikus. Minden benne, amire szükségünk lehet, sőt, még annál több is. Csak az igazán finom részleteken, a sokak számára mindent eldöntő apróságokon vérzik el prémiumkategóriás vetélytársaival szemben. Az Insignia hatalmas előrelépés az Opelnek, de az Audit hazai pályán lenyomni túl nagy falatnak bizonyult. Azért nem volt rossz próbálkozás.
