Bemutató: Ford Focus Econetic 1.6 TDCi (2009)

Tesztút Nizza környékén? Oké, az utak szépek, simák, kanyargósak, a nap süt, a kilátás hihetetlen, a tenger sima, az égen bárányfelhők, a rétek levendula illatban fürdenek, ismeretlen színes madarak repülnek ágról ágra, két kolléga pedig elhúz Saint Tropez-be, mert valami internetes játék miatt le kell fényképezkedniük a Luis De Funes-féle csendőrőrs előtt. De mi az érdekes egy ilyen tesztvezetésben?

A Focus II. öreg motoros már, de kívül nekem még mindig nagyon tetszik: Murat Güler öt éve finom, időtálló formát alkotott. Mai receptorokkal érzékelve az autó már nem is érződik olyan nehézkes ökörnek, mint a megjelenésekor, mert persze közben nőtt a többi autó. A belseje is jó, bár az ajtókon a szürke műanyag betét a fekete műanyagok között már elég hjundájos. Már elnézést a Hyundai-tól, mert már ők se nagyon követnek el ilyen hibákat.

Vezetni változatlanul jó, de a Ford nem akarja kivárni a pár hónapos marketing-vákuumot, ami az új Astra dicsőséges menetelésének kezdete és a Focus III. detroiti bemutatója között van, csinálnak hát egy jó kis premiert az Econetic Focus-nak. A prezentációt Daniel Kok, a start-stop rendszer globális felelőse tartja, így nyilván ugyanő adta ki a feladatot valamelyik fordos újoncnak, hogy az előadás fenntartható fejlődésről szóló részéhez fotózzon már szélerőműveket, mert a karcsú oszlopokon pörgő fehér propellerek képe nélkül manapság már nincs autóbemutató. Szóval felelősség a környezetért.

A Ford például feleannyi vizet használ az autógyártáshoz most, mint nem emlékszem, mikor. Viszont 2006. és 2020. között 30%-kal fogják csökkenteni a Ford összesített CO-lábnyomát, bár nem tudom, hogy ez az autópalettára értendő-e, vagy a gyárak, autószalonok, vaskohók és a szállítási feladatok is benne vannak-e. Furcsa, de Kok tényleg úgy adja elő a motorfékes üzemmódban történő akkutöltést, mintha valami világújdonság lenne, bár az újságírók között mindig van valami új hús a színes életmód-magazinoktól, tehát akár be is következhet a mém örvendetes szaporodása.

A lényeg, hogy nincs zöldebb dolog, mint amikor nem használunk feleslegesen egy autót. Például az, amikor én éjjel kimegyek a Cougarral az M0-sra, hogy rotyogjak egy kicsit, meg próbálgassam a váltót és a Vanishing Point-motorhangot, miközben alkalmanként másfél centivel kerül balra a benzinszint-mutató – hát az nagyon nem zöld, lássuk be. Az örömautózás úgy általában nem zöld – hogy viszont akkor milyen színű a zöld ellentéte, azt nem tudnám megmondani, de a kék biztos nem. Nem megyünk tehát örömautózni, sőt, ha az autónkhoz a felesleges macera és vegzálás képe társul, hát szívesebben használjuk a közösségi közlekedést, valahányszor megtehetjük.

A Ford Econetic pedig a Honda Insighthoz hasonló ökoterrorral próbálja elvenni a kedvünk – na nem az autózástól általában, csak attól, hogy örömünk leljük benne. A kilométeróra kijelzője három kategóriában pontoz minket. Az egyik ikon a váltóhasználatot értékeli, váltókulissza a jele. A másik az előrelátást, amit két kuglibábu jelenít meg, persze távcsőnek van szánva, hiszen arra utal, hogy előrelátó módon idejében léptünk le a gázról, és általában sokat használjuk a motorféket.

Ennyi a szoftver.

Nem kívánt mellékhatás, hogy ha sok vezetőt sikerül megtéríteni az energiatakarékos vezetésnek, megfordul a trend, és egyre kevesebb lesz az udvarias sofőr. Az ökobunkó vezető ugyanis nem enged maga elé, hiszen lendületet veszít, nem áll meg a zebránál várakozó gyalogos előtt, szép is lenne, baszkikám, az két büntetőpont előrelátásból, szóval csak csörtet előre, mint egy vak orrszarvú, és tartja a lendületet, mindhalálig. Hiszen ha másként cselekszik, akkor az autó megbünteti.