Teszt: Citroën CX 25 TRD 2 Familiale (1987)

Képzelje magát abba a helyzetbe, hogy épp egy kombi Trabant 601-essel jár, de előtte makulátlan W140-es Bálna-Mercije volt, korábban pedig újonnan vett BMW 320d-től újszerűre restaurált, aranyszínű 280CE állólámpás Mercin, egy fehér, gázos és egy szürke dízel szedán állólámpáson át a 17 ezer kilométert futott (ám klímátlan) Mercedes W124-es kabrióig ívelt autóinak spektruma. De amióta négy a gyerek, soha nem tudnak együtt utazni a családdal, mert fenti autók mind ötszemélyesek. Ja, és az utolsó kocsi, ami súlyos mechanikával leállt ön alatt, egy Citroen CX volt az M7-esen, éjjel. Nos, mit venne ebben a helyzetben?

Kérem, ne adjanak tippeket, az illető, akinek az autóját boncolgatja jelen cikkünk, már megtért, nem keres tovább. Mellesleg meglehetősen konzervatív ízlésű, s e nézeteiben megerősítette minden újabb fajta autó, amit vett. Az itthon, szalonból, nullkilométeresen beszerzett BMW 320d sorozatos hibái, a százezer kilométerrel, első tulajdonos német orvostól vett Bálna-Merci gyakori nyűgjei nagyon megviselték, hiszen a Trabant, a W124, az állólámpások mind működtek, sok-sok tízezer kilométeren át, nyekkenés nélkül. Ja, és az a bizonyos, hajtókarleköpős CX is szuperül tette a dolgát éveken át. Amikor bedöglött, Dani már évek óta el akarta bontani, de nem volt hozzá szíve, meg ideje. Alapvetően az a CX akkor már elvolt a sarokban, de néha kapóra jött, amikor a cégtől valakinek hirtelen kellett egy autó pár napra. Ott nem a technika, hanem a karbantartás hiánya volt a hiba oka, csoda, hogy addig húzta.

Vissza az egészen közeli múltba. Buszlimuzin (minivan, MPV, egyterű, ki, minek hívja) kellett, de sürgősen, amíg még akkorák a gyerekek, hogy együtt utazhat a család. Az évek peregnek, ha addigra valósítja meg, mire a nagyobbak kikandikálnak a családi kötelékből, elcseszte a dolgot. Nézegette tehát a derék, variálható ládákat, és közben a rosszullét környékezte.

Ha ilyened van, halott vagy. Egy MPV-vel beleüvöltöd a világba – letettem mindenről, mindenem a funkcionalitás, ha egy másodpercet veszítek a napból, ha egy centi élvezetet engedek magamnak, összeomlik az életem. Még a legelső Renault Espace gondolata felsejlett ugyan egy pillanatra, aztán amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is illant. Dani csak ült a gép előtt, kereste az autókat, a Megoldást, és csak azt ismételgette – a családot be kéne tudnom tömni egy járműbe, úgy, hogy a gyerekek emlékezzenek is valami jóra később. Ne érezzék, hogy az apjuk rájuk borította a modern világ egyenszószát, mellesleg meg ő emelt fővel tudjon az adott kocsi volánja mögé ülni. Mi legyen? Hiszen ilyen autó nincs is.

Valahogy a Citroen CX kombik elkerülték a figyelmét. Egyrészt mert a legtöbb csak ötüléses, ezért alkalmatlan a feladatra, másrészt mert annyira szerette a ferdehátú homorú hátsó szélvédőjét, formai harmóniáját, hogy nem is érdekelte más forma. Ma már máshogy vélekedik.

Az ötajtós azonnal hat, az mindenféle embernek tetszik, helyből. A kombit kicsit nézegetni kell, de ha a tiéd, és sokat ott vagy, miközben készül, egyszer csak összeáll a kép, és rájössz, hogy zseniális. Ez egy nagyon hosszú autó, furcsa arányokkal, de nézd meg, a hátsó ülések fölött megemelt tetővel, a hosszú, egybeüveg oldalablakokkal mennyire elegáns a vonala – magyarázza.

A kedvenc részletem a küszöbrátét, ami azért kell a későbbi fajta CX-eken, mert itt már nagyon széles az első nyomtáv, és a kerekek bevernék a nyitott ablakokon át a vizet. Szóval nézd meg, hogy hátul hogyan ér véget a rátét, a hátsó kerék fedőlemezének a vonala hajszálpontosan folytatódik a ferdén lecsapott műanyagvégben – látom, hogy csillog a szeme, alaposan megfogta ez a hosszú tepsi.

A nyolcüléses CX-re szinte véletlenül talált rá. Egész más kocsi után kutatott. Beütötte az autóhirdető keresőjébe, hogy nyolcszemélyes, erre előbukkant egy erősen hervadt Citroen. Hiszen nyolcszemélyes! És a CX-eiről (több volt már) amúgy is szép emlékeket őrzött régről. Sajnos azt a vonalat felszámolta, minden citroenes cuccát kidobta, eladta, elajándékozta, nulláról kellett volna felépíteni a CX-es bázist. Inkább legyen egy olyan, ami eleve jó, döntötte el. Külföldről hozom, hiszen itthon nagyon kevés a Break (kombi), még kevesebb a nyolcüléses (Familiale), utóbbiból ép állapotút, eladót pedig szökőévenként egyet, ha felböfög az internet.

Ebay-látogatás következett, ugye, ez a mai ember közértje. Hamar előkerült egy ötszáz eurós autó Franciaországból, Párizstól északra árulták egy kis faluban. A szép, kétliteres, benzines gép egy kertvárosban állt a képeken, polgári miliő, magánemberé, korrekt, használható darab, ezt kell megvenni. Mint kiderült, az illető egyáltalán nem Citroen-szeretetből vette 1984-ben, hanem mert hat gyereke volt, és akkor egyszerűen nem akadt más alternatíva. A mikrobuszokon innen a CX volt az egyetlen nyolcszemélyes autó a piacon. A Volvo, a Mercedes és a Peugeot kombijai csak hét személyt tudtak szállítani. Pontosabban a Volvónak létezett extra hosszú, extra soküléses kombija, de arról nemigen tudott az átlagautós.

Mint az az internetes képek után következik általában, ott, élőben azért már máshogy nézett ki a portéka. Az alja szétrohadva, doblemezek szétrohadva, igazából minden szétrohadva, de legalább nem tákolgatták önjelölt CO-művészek. Ha már kint volt, és rászánta az ötszáz eurót, Dani elhozta.

Még bőven Ausztriában elkezdett felkeményedni a kormány. Megrángatta, megint működött. Aztán kisvártatva nem. Rángatás, igen. Aztán már hamarább megint rossz, rángatás, jó. Aztán egyre rövidültek a jó szakaszok, Bécs előtt valamivel pedig végleg megadta magát. Próbáltál már hidropneumatikus rugózású Citroennel megállni, amikor nincs nyomás?

Mintha a kopott Adidas talpával akarnád lelassítani a teljes sebességgel robogó 424-es gőzöst. Ja, és kormányozni is alig lehet olyankor, megint csak egy mozdonyos hasonlat, tudom. Dráma. Még jó, hogy általában egy darabig marad valami nyomás a rendszerben, tehát az autó szól, hogy baj lesz, de aki túlhúzza a dolgot, úgy jár, mint Dani, aki az autópálya-pihenő első csücskénél teli talppal ráállt a fékre, és csak a végénél tudott lecövekelni. Még jó, hogy a török kamionos nem akkor támolygott ki a budiból, mert elüti.

Kiderült, hogy elszakadt a szivattyút hajtó ékszíj. Azaz nem elszakadt, mert maradt belőle két, cérnányi bél, s az nagyjából rajta tartotta a tárcsákon, de tényleg, csak annyi, hogy mutatóban legyen valami. Vontatni egy ilyen autót nem lehet, meg autópályán voltak, ott amúgy se. Bécs mellől hazatrélereztetni kis híján jó autót lúzerség. Ennek a Citroennek a saját lábán kellett hazajönnie, máshogy elmaradt volna a diadal. Ezen a ponton bólogatni kezdtem, hiszen nekem most is fáj, hogy a saját Merci-Dezsőm nem tudott hazajönni Svédországból másfél hónappal ezelőtt saját gőz alatt, mert félúton fel kellett adnunk a túrát.

Sebaj, indulás haza a másik autóval, egy napra rá újra kint volt a Bécs előtti (innen nézve utáni) parkolóban, kezében a vadonatúj ékszíjjal. Öt perc alatt felment, melynek következtében Dani életében először, délután léphette át a magyar határt egy új (régi) autóval, amit behozott, nem éjjel, félálomban, mint máskor. Felemelő élmény volt, noha tudta, hogy a sok rozsda miatt az autó még nem autó, csak egy látszat.

Aztán kicsivel később talált egy kiváló állapotú, közel rozsdamentes, dízel, már második szériás 25 TRD 2 dízelt Ausztriában, 1250 euróért. Annak az elején átment egy kamion, a hűtőtől előrefelé megsemmisült a teljes orra, ami a CX speciális felépítése miatt közel félméternyi autót jelent. Hazahozta, ezzel lett két darab romja, meg egy darab álma az emberi léptékű nagycsaládos életről. Munkához látott.

Az ausztriai autó lett az alap, de az egy második szériás kocsi volt, műanyag lökhárítókkal, újfajta belsővel, újfajta mindenfélével. Ha CX, akkor legyen olyan, amilyennek megálmodta a tervező, krómlökösökkel, pléhdísztárcsákkal, nagyítós űrműszerfallal. Tehát elkezdtek összekeveredni a szálak, elvégre nem veteránautónak szánta, hanem gusztusos, de használós eszköznek.

A francia orra ráment az osztrákra (a labanc vett egy franciaorrát, lol), a bele is átkerült, a króm lökhárítók, a dísztárcsák, a jobb állapotú alkatrészek szintén. Természetesen vázszámtól előrefelé történt az orrcsere, még mielőtt bárki hörögni kezd. Aztán kapott egy kis lakatolást, a seregnyi, a szériaváltás, illetve kivitelkülönbség miatt nem egyezően működő extrát össze kellett játszani – akadt meló rendesen. És lettek nagyobb bajok is.

A töltőlevegő-hűtős turbóváltozat (a TRD 2) csak műanyag lökhárítóval létezett, ennél a magasított ütköző aljába tették a plusz hűtőt. A filigrán krómos lökhárító viszont nem takarta az intercoolert, ami előszörre úgy tűnt, hogy csak esztétikailag jelent majd kisebbfajta kellemetlenséget, amire Dani legyintett. Aztán az első próbák során a felvert kavicsoktól több helyen azonnal kilyukadt az intercooler, hiszen nem pőre használatra tervezték. Ezért van most a kocsi orrán masszívabb, kavicsálló darab, ki nem találják, honnan. Hát persze, Kínából.

Francia? Citroen? Praktikus? Naná. Kretén? De még mennyire. Lapozzanak, hüledezzenek.