A kilencvenes évek elején jártam először Franciaországban. Akkor tízből kilenc taxi francia volt. Mára a taxik többsége német, esetleg japán – egyértelmű a helyi autók kisebbségbe kerülése. És akkor még nem beszéltünk a magánautókról, a Golfok, BMW-k, Audik özönlötték el a francia utcákat.
A Wagner-zenével hirdetett C5 volt az első, és most az 508-as a második olyan francia autó, amiről el tudom képzelni, hogy képes megszorongatni a németeket. Főként a Passatot, Insigniát, netán a Mondeót, de nyugodtan idevehetünk az A4-estől a 3-as BMW-ig elég sok típust. Legalábbis ez volt az első benyomásom, amikor megláttam az 508-ast.
Nem tudom miért, de nekem az előd, a 407-es – a kupét kivéve – soha sem tetszett, mert furcsák az arányai. Centire biztos elég nagy, de a vevő egy iszonyatos méretű orrott kapott, kevés utastérrel és csökevényes csomagtartóval. Ettől még egy csomóan megvették volna, ha úgymond jól néz ki, mint egy BMW. Vagy sehogy, mint egy Toyota. De ez olyan volt, mint valami autó-karikatúra, egy kocsiról, amit valamilyen fájdalmas meglepetés ér hátulról. A nagy száj, az elhúzott lámpák, elnagyolt ívek – és semmi több. Ezen kívül volt négy kereke, ajtók, ablakok, kész, nem voltak finom részletei.
Persze, a „megvették volna” viszonylagos. Inkább fogalmazzunk úgy, hogy megvették volna a magánemberek is. A cégek, akik a vásárlások kétharmadát adják, így is megvették. Főleg a francia vállalatokról van szó, akik választhatták volna még a drámai megbízhatóságú Laguna II-t, vagy az ős-Daewoo belsejű, előző C5-öst.
Az 508 a tökéletes ellentéte a 407-esnek, mert kívánatos. Azt nem merem leírni, hogy szép, hiszen ez erősen szubjektív, de ettől függetlenül nekem kifejezetten tetszik. Pedig az alapforma szokványos, nincsenek túlzások, mondhatni, autószerű. Megvan mindene: fej, tor, potroh, egyik sem túl nagy, vagy kicsi.
A formatervet megmagyarázta nekünk a fődizájner, aki a kiegyensúlyozottságot említette legfontosabb tulajdonságként, vagyis a németeknek a saját fegyverükkel akarnak visszavágni. Elmondta azt is, hogy kisebbre vették a hűtőmaszkot, és feljebb is hozták. Ennek köszönhető, meg a normális méretű lámpáknak, hogy szemből sokkal több látszik a kocsi színéből, ami tényleg jó dolog.
Amellett, hogy nagy vonalakban rendben van az autó, őrült sok apró finomság fedezhető fel rajta. Játék a fényekkel, több finom él a motorházfedélen, az elképesztő rádiuszokkal hajtogatott hosszanti váll, a lámpák – mind önmagukban is izgalmasak. A hűtőrács felső szélén, régi betűtípussal egy finom Peugeot-felirat is feltűnt, ez is csupán egy a sok apróság között.
Még mielőtt teljesen önkívületbe esnék az 508-astól, azért hozzáteszem, a németektől kölcsönvett fegyverbe német lőszert táraztak be. Pár formai elemet határozottan germán, a lemezek domborítása, a C oszlopon felfedezhető Hoffmeister Knick, a kerékjárati ív lesimítása, a csomagtérfedél – van bőven déjà vu. Mégis az egészből valami jó sült ki, és ez a lényeg, nem lehet mindig mindenből újat kitalálni.
És a belsőépítészetben milyen Passat-szelek fújnak? Lapozzon!
