Amikor irányíthatatlanul, hússzal csúsztunk oldalvást a jégen a betonoszlop felé, kiírta, hogy a menetbiztonsági elektronika nem működik, vigyem szervizbe. Na az nem volt vicces.
Pedig csak annyi történt, hogy Árpáddal szerettük volna a szerkesztőségi parkolóház tetején lefotózni, ahol nem volt síkosságmentesítés, se információ ennek teljes hiányáról. Hála a jóistennek, a tervező odaálmodott a felső szint felhajtójához egy kis párkányt, ami alatt nem volt jég, így a száraz beton megfogta a kocsit, mielőtt magánterületen totálkára törjük. Nem mi voltunk az elsők, ez később kiderült felérve a szerkesztőségbe.
Hogy az Insignia milyen autó? Érdekes. Abba a háromtagú családba tartozik, ami a szerkesztőségből kizárólag elvtelen ömlengést tud kiváltani, a másik kettő az Mx-5 meg a Hyundai i30/Kia Ceed. Eddig tucatnyi írásunk jelent meg róla, kivétel nélkül szerettük minden verzióját, legyen az négy- vagy ötajtós, kombi, kis vagy nagy benzines, esetleg valamelyik dízel, kézi vagy automata váltós, első- vagy összkerékhajtású. Mindegy, az Insignia mindenhogy jó.
A személyes viszonyom eléggé speciális, hiszen egy összkerekes, turbós, kétliteres, automatás kombiba sikerült beletolni majd' két olajcsere közötti távolságot Domsjőig meg vissza, szerettem. Piros volt, tüsszögött benne a BOV, elfértünk, nem hagyott ott sehol a sarkkör közelében, millió elosztóval és inverterrel folyamatos médiaközpontot tartottunk életben, és pont tíz litert evett túlterhelve, sztrádázva a jéghideg télben. Nem párásodott, jó meleg volt benne, tényleg szerettem, nem tudom, mi lett volna velünk, ha Csikós mondjuk tizenöt évvel ezelőtt kap konzumrohamot, és egy Omegával kell ugyanezt lenyomni.
Szóval a piros kombi a szívemhez nőtt, és ez nem csak az egymásrautaltság érzése miatt alakult így, hanem mert az Insignia voltaképp egy roppant kellemes autó. Szépek a vonalai kívül és belül is, kifejezetten szeretem a műszerfali vonalak folytatását az ajtókon. Jó fogni a kormányát, ugyan ebben az OPC-Line csomag részeként belekerült bőrkormány egyes műanyag darabjai nyiszorogtak. Jó ülni az ülésében, ami combtámaszállítós, fűthető fajta.
Rendesen szól a hifije, ami a jól hangolt benzinmotor-BOV-kipufogó viszonylaton mindegy, de ez dízel volt, és kerregős, ebben néha bekapcsoltam. Jó a kihangosítója, hamar be lehet állítani, mindent intéz magától, ki se kell venni a zsebből a telefont. A hifi nélküli navigálásra én se jöttem rá, akkor se meg most se, tehát az általam ismert eljárás: hifi be, hangerő le, navi indít, okéz, navi hangerő fel, amit akkor lehet állítani, mikor valamit épp mondana. Ismeri az utcánkat, tehát jó.
