Sok vidám pillanatot köszönhetünk a Citroënnek, az tuti. Van miről mesélni a haveroknak sörözéskor, aki már látta egy Xantia Activa fenekét hangos csattanással az égbe ugrani, vagy a lezárt Xsara Picassóban találomra felvillanni a digitális műszereket, az tudja, miről beszélek.
Könnyen röhögtünk, a kibicnek semmi sem drága. Persze, amikor otthontól több száz kilométerre átáll vészprogramra a HDI motorelektronikája az esőben, hetvenes végsebességgel, az már elmesélve sem szórakoztató. Azok, akik jó sok pénzüket költötték ezekre az érdekes járművekre, azok tudják csak igazán, hogy a márka milyen mélyen járta meg a poklot.
Egy ideje kicsit lenyugodtak a kedélyek, csend lett, egyre kevesebb röhögnivaló akadt. Aztán egyszer csak bemutatták a C5-öst, a C4 Picassót (amiből itt Pesten meglepően sok taxi fut), utána meg a frenetikus DS3-ast. Hoppá!
Ezért kis csalódás a C4 formája – de csak kicsi, mert ez várható volt. A csicsa DS4-esnek kell majd szépnek lennie, ennek meg legfeljebb jónak. Nem tudom, hogy mit adtak a formatervezőknek ihlet ellen, de sikerült eredményesen visszafogniuk őket: az autóipar legalapabb alapformáját sikerült megismételni, amit a Fiat Stilótól az ötajtós Audi A3-asig sokan használtak eddig. A kagylókkal és vörösborral bevitt kreatív energiát inkább a részletek kidolgozásába ölték. Tényleg szép dudorok és ívek vannak a C4-esen, a lámpák is jól mutatnak. És pont ez az, ami kell. Bár nekem tetszett az előző C4 formája, még talán ez is túlzás volt egy olyan használati tárgyhoz, amit nem örömködni vesz az ember, hanem azért, mert kell valami a helyváltoztatáshoz. A mostani C4 ilyen.
És belül is. Pont akkora, amekkorának egy ilyen kocsi szokott leni: hátul nem egy Superb, de nem is ez a cél, nem szűkebb vagy tágasabb, amit a hasonló autóktól elvárunk. A csomagtartója állítólag csak 380 liter, ha van pótkerék (a tesztautóban volt). Ez tök átlagos érték, pedig ránézésre hatalmasnak tűnt, talán azért, mert a kisautó-összehasonlító teszt méretei beleégtek a szemembe. Nem tudom, a lényeg: ugyanaz a gyerekülés, amit a C3-Swift-i20 hármasból csak kettőben fért el, az a C4-esben szabályosan lötyögött. A méretek tehát teljesen rendben.
Aztán jönnek a szokatlan dolgok: a kormány egyszerűen kerek és forog, a közepét megnyomva pedig dudál. Egy Citroënben ez jó hír. A régiben használt, álló kormányközepű kormány elég öncélú valami volt. Nincs vele semmi bajom, kétségkívül egyedi ötlet, de senki sem tudná megmondani, hogy mi szükség volt rá. A rádió, a telefon, a tempomat gombjai a szimpla kormányra is ráférnek. Legnagyobb meglepetésemre a belső világítás, a Saabtól kölcsönzött black panel (a felesleges műszerek lekapcsolása) működhet a kormányról, sőt, még a műszerek fényereje is szabályozható innen. Akkor meg?
Még a slusszkulcs is jó lett, végre nem olyannal indul, mint egy fullos Saxo 1999-ben. Úgy tűnik, az indexkaron modernizáltak egy kicsit, ráfért, finomabban is működik. Ha a reflektor bekapcsolását és a fénykürtöt is sikerülne különválasztani, az maga lenne a Kánaán.
A szépen kidolgozott szenvtelenség bent is ráül mindenre, nagy, testes, de nem túldizájnolt a műszerfal, olyan vastagnak tűnő habos bevonattal, mint egy tálca krémes. Szín nem sok van, csak pár krómcsík, de az pont elég ahhoz, hogy ne zuhanjak depresszióba. És kérem, újabb csoda! Műszerek a vezető előtt. Hát nem fantasztikus?
Semmi átlátszó futurista baromság a műszerfal közepén, bár ez is inkább digitális, mint analóg. A fordulatszámmérőnek és a sebességmérőnek van klasszikus skálája is, az infók többségét a közepükön lévő, digitális kijelző adja. Sőt, a sebességmérőnek van egy pirinyó mutatószerűsége is, de egyszerűbb a nagy számot leolvasni középről, mint ezt keresgélni. A fordulatszámmérőnél már ennyi sincs, csak a fények futkároznak körbe – igazából sosem tudtam, hogy mennyit forog a motor. Néha felvillant a felkapcsolási figyelmeztetés, de tényleg csak akkor, ha szükség volt rá, nem lihegte túl a melót. Na, ez már feltűnő, mert az egész kijelzőt betölti.
Azért a franciák nem bírták megállni, hogy pár ötletet elrejtsenek. Például, az automata klíma hagy némi beleszólást abba, hogy a ventilátor mennyire fújja le a fejünket. Aki mégis szeretne valami felesleges dolgot, átállíthatja a menüből az autó hangjait, például, például az index normál kluttyogása karibi ritmusúra cserélhető. Nagyjából ennyi a franciaság.
A germanizált utastérnél már csak a motor németebb, az ám! Lapozzon.
