De az 508 nem csak centire van meg, hanem tényleg jó érzéssel ül bele az ember. Apró, finom részletek, átgondoltság, ilyesmi – mindenhol. És bármit birizgálunk, finom a dolgok tapintása, jó anyagokból van. Az ülés a GT-ben alapból bőr, ez is gyönyörű, bár kemény, de legalább tart. A villanyüléshez volt még masszírozó funkció is – annyi extra volt a kocsiban, hogy érdemes átnézni a képeket, van pár csemege köztük.
Véletlenül kicsit passatos-BMW-s a műszerfal is, de nem szeretnék nagyon németautózni, mert a Peugeot szépen csinálta meg. A két első ülés között a kardánbox formája gyönyörű, bár én mellőzném ezt a zongoralakknak hívott műanyagot, mert bár szép, naponta lehetne tisztítani. És végre sikerült az ülésfűtés gombjait látható helyre tenni, a könyöklő elé, és nem az ülés alá, oldalára vagy egyéb eldugott helyre! Ezt is megértük.
A kulcs nélküli ajtónyitás és indítás sem maradhatott ki a hókuszpókuszok közül. Meglepett, hogy a kormánytól balra rakták a startgombot, de a fotózáskor kiderült, hogy van értelme a dolognak: be sem kell ülni a kocsiba, csak bedugni a lábunkat, megnyomni a féket és már lehet is indítani. Van villanykézifék is, ez teljesen automatikusan működik. És jól is.
A legkevésbé konvencionális cucc az 508-ban a head-up, alias vetítős kijelző. Ez egy kis plexilapot nyit fel a műszerfalból, erre vetíti a sebességet, a tempomat beállítását, de a navi piktogramjai is megjelennek itt. Nem lett volna butaság a váltó fokozatkijelzése itt is, kézi üzemmódban, de rájöttem: erre semmi szükség. Mivel a váltót automataként kell használni, és kész.
Pedig még váltófüleket is raktak a kormány mögé. De az új, 2,2-es dízelmotor annyira nyomatékos, az Aisin hatgangos váltó pedig annyira finom, hogy fölösleges a gépészkedés, az ember maximum bőgeti a dízelt, és úgy nem szép a hangja. A feltöltő turbinája titánból készül és változó geometriájú: korábban a 2.2 HDI két turbót használt, ez most csupán egyet, de 34 lóerővel több a teljesítménye, és legalább annyira rugalmas. A könnyű turbó hatalmasat fúj, a töltőnyomás 2,2 bar(!!!!), és rendkívül hamar megérkezik a motor ereje. Hiába na, 450 Nm – az 450 Nm.
Így a váltónak eleve kevesebb a dolga, de amikor mégis kapcsol, meghökkentően gyors. Nem vicc, de már láttam tunyább duplakuplungos váltót, az S60-asban, pedig a Peugeot-é egy tök hagyományos automata. Elvileg nem is lehetne ennyire jó. És a gyorsaságra a Sport üzemmód rátesz még egy lapáttal, még több motorféket ad gázelvételkor és még gyorsabban vált.
A futómű már nem ennyire egyértelmű, és kicsit bejöttek Csikós félelmei. Szinte mindenki végigpróbálta a szerkesztőségből, és elég vegyes volt a kép. Winkler szerint hazai utakon egyszerűen kényelmetlen, amiben van valami. Picit döcög, bár elég lekerekítetten – szerintem teljesen elviselhető erősautó-rugózás. Nem pattog el a kerék, csak folyamatosan az az érzése az embernek, hogy cammog. Kanyargós, hullámos, dobálós kis utakon viszont már gyenge a csillapítása az élvezetes autózáshoz, nagyokat képes liftezni a kasztni.
Az 508 GT valójában a sima utak autója, ahol nagy, elnyújtott kanyarok vannak. Itt nem zavarják meg a huplik, és ha elég gyorsan megyünk, nagyjából 100 km/óra fölött, a kormányszervo is felkeményedik annyira, hogy magabiztossá tegye a vezetőt. Ez alatt érzésem szerint túl könnyű – olyan, mintha egy nehezebb motorhoz méretezték volna a szervót, mondjuk, egy V6-os HDI-hez. Városi tempónál a kormányzás hiperlégiesre vált, ez az állapot is szerethető, csakúgy, mint a tempós autózás. A kettő között azonban bizonytalan.
Az autópálya belsősávozás kifejezetten olyan hely, ahol az 508 kamatoztathatja képességeit. Elég erős ahhoz, hogy elgyorsuljon bárhonnan, és megvan hozzá a féke, hogy megálljon. Nem is akármennyire: még a nyúlós téli gumin is olyat fog, hogy ami nincs rögzítve, az szanaszét repül az utastérben. Beleértve az utasokat is.
Igazából talán túl jó is. Rendkívül csendes, ül az ember a tompa surrogásban, és nem érti, miért tötymörög mindenki a közelében. Aztán elég egy pillantás a head-up displayre, hogy megtudja, miért. Tessék elhinni, a tempomat sebességkorlátozó funkciója új értelmet nyer egy ilyen autóban. Vagy egy radardetektor.
Meg merem kockáztatni, hogy a GT igazából azoknak szól, akik nem is a sportosságra vágynak, hanem szimplán a sebességre. Betesznek valami jó zenét a lelkesítő dinamikájú JBL hifibe, odalépnek, és mennek. Még attól sem kell tartaniuk, hogy az autó leeszi a hajukat, az átlag úgy 8,3 körül volt, de a városi fogyasztás picivel 9 liter fölé kúszott. Ez egy automatás, nagy, másfél tonnás dízeltől egyáltalán nem rossz, az meg végképp nem, hogy külvárosi, álmatag forgalomban volt a fogyasztás 6,5 liter is.
Hogy kéne-e? Igen. A kissé darabos rugózást is el tudnám viselni, mert egyszerűen annyira jó a belsejében tartózkodni, jó az ülése, jól beállítható mindene, egyszóval, nem követték el azokat a hibákat, amelyek kapitulációnak számítanak a németekkel szemben. Minőségi hatásban simán lekörözi a japánokat és utoléri a németek szintjét, amire fennállásom során francia–német viszonylatban még nem volt példa. Az, amit a franciák ehhez még hozzátettek, az a jó ízlés: amit egy Mondeóban nagyítóval sem talál az ember, arra itt rábukkan. Szép részletek, finom hangulatvilágítás, jó extrák, mi kell még? Egyszerűen annyira jó benne lenni, hogy kívülről akár lehetne ronda is. Sosem akarnék kiszállni belőle.
