Szegény Ady Endrétől én kérek elnézést, hogy ily barbár módon mertem belenyúlni egyik legjobb versébe, de kérem, okom van rá, értetlen vagyok.
Járt már nálunk sárgában, fehérben, ilyen felszereltséggel, olyan extrákkal, és most itt van megint, mint valami Roberto Rodriguez filmből a rosszfiú: ha kidobják az ablakon, bejön az ajtón, ha 22 lövést kap, még feláll és beszól, megölhetetlen, kitartó és szívós. Megint itt van. Ráadásul harmadszor próbálja bizonyítani, hogy képes egy zsebkendőből kicsavart mennyiségű gázolajjal is órákig elketyegni.
Maradjunk a jól bevált struktúránál. Először a forma, ami olyan… mint egy Corsáé. Nekem személy szerint nincs bajom azzal, sőt, kifejezetten szimpatikus, hogy az eltúlzott nagy dizájnvarázs helyett megmaradtak a jól használható kicsit doboz-kicsit bogár oldalnézetnél, a hasábszerű keresztmetszetnél. Ez azért sejteti, hogy kivételesen egy egész használható belterű kisautóval van dolgunk.
Persze manapság a kisautó is azt jelenti, hogy egy milliméter híján négyméteres, de ez a dolgok rendje, lassan, de biztosan tolódnak el a kategóriák, a Corsa még szerencsére tartja magát, nem akar több lenni, mint elődjei. Legalábbis külsőre.
Odabent azért más a helyzet, anyám bizonyosan elmeditált volna a rengeteg kapcsoló és kezelőszerv láttán megboldogult B Corsájában (amelyet csak tisztelettel emlegetek, mert 1.5TD létére kerek hat hónapig bírta a mama felhasználói profilját, és ez csak a holdra szállással egyenértékű tény).
Tesztautónk persze nem a szálkás felszereltséggel érkezett, volt itt minden, mi szem-szájnak ingere. Illetve majdnem. Mondjuk a kétzónás klíma még nem tört be az extralistára, de annyi baj legyen, ilyen kis teret egykettőre lehűt a mezei is, ezen nem akadunk fel. Ülésfűtés akad a sofőrnek és utasnak egyaránt, erre mondjuk éppen nagy szükségünk nem volt, de a kormányfűtés már hűha kategória, a kurblis hátsó ablakokkal kombinálva pláne. Ez ám a szabad konfigurálhatóság!
Minden valószínűség szerint akad még egy-két forradalmi változtatás az utastérben, de valójában a legnagyobb különbséget a feláras (felszereltségi szinttől függően 71–165 000 Ft) Touch&Connect fantázianevű navi-kékfog-USB-mp3-képes, érintőképernyős kis médiaközpont jelentette. Remek dolog, a kezelése intuitív és gyors, a grafikája áttekinthető.
Az érintőképernyőt iszonyú könnyű ugyan használni, ám ujjlenyomatainkkal nem tudunk mit kezdeni, ott is marad szépen mind a fényes felületen. Ezt elkerülendő, persze rendszeresíthetünk egy jobbos sofőrkesztyűt a beltérben, a gond az, hogy ezzel sem leszünk beljebb. Ugyanis érthetetlen módon a középkonzol lehető legrosszabb helyére került a kis képernyő: alulra.
Ez először is azért érthetetlen, mert a monokróm, fogyasztási adatokat közlő nagy kijelző szép sátortető alatt virít szemmagasságban, ennek állandó figyelése pedig maximum a fogyasztásfetisisztáknak okoz örömet. Telós Bandi annak idején a bemutatón rá is kérdezett erre a furcsaságra, válaszként csak annyit kapott, hogy ez fért a büdzsébe. Nem akartam elhinni, de más magyarázat nincs arra, hogy az ujjlenyomatokkal tarkított, a déli napsütéstől eltérő fényviszonyok mellett teljességgel láthatatlan navi miért ott van, ahol. Nevezhetjük ezt egyértelmű ergonómiai bakinak?
Ezt leszámítva pedig egész elfogadható a tetthely. Igaz, puha anyag nincs annyi, mint egy Polóban (konkrétan sehol), de olcsó anyagot is lehet finoman illeszteni, az Opel pedig az utóbbi években egész jól beletanult ebbe.
Az ülések puhák, talán egy kicsit nagyon is, cserébe mindenféle méretű test befogadására képesek, meglehetősen tág határok között állíthatóak. A hátsó üléstámlák dőlésszögét két fokozatban tudjuk állítani, kellemesen meglepett, hogy végre értékelhető válltér akad hátul is egy kisautóban. Persze szigorúan két utasnak, de ők egész jól ellesznek, sokat panaszkodni nem fognak, bár a 285 literes csomagtartót (üléstámlákat ledöntve 1100) azért okosan kell beosztani, ha bárki is lesz olyan merész, hogy elhagyja a várost. A csomagtér álpadlóját két magasságban lehet rögzíteni, bár 16 000 forint egy kárpitozott pozdorjalapért nem kevés.
Bármennyire is szeretnénk elodázni, nem lehet: be kell röffenteni a kis olajkályhát. Tesztautónkban az 1.3 CDTI ECOTEC motor erősebbik, 95 lóerős változata… khm… dolgozott. (Kapható ugyanez olcsóbban, 75 lóerővel is). Papíron nem mutat rosszul a 95 lóerőhöz tartozó 210 newtonméteres nyomaték és az 1145 kilós önsúly, a valóság azért kicsit más.
A maximális nyomatéknak ugyan 1750–3250-es tartományban rendelkezésre kéne állnia, de erősen keresnünk kell azt a pillanatnyi nyomatékpúpot, amikor valójában érezhető egy pillanatnyi fellángolás. A 95 lóerő sem jön elő csak úgy, hipp-hopp, valahol 4000-es fordulat körül kell keresni őket, de az már sztratoszférikus és igen kellemetlen tartomány a kis motornak. Kicsit rázza a lusta, plasztikropi-váltókart, amolyan időutazás a kilencvenes évek közepére, de kulturáltságban Csikós öthengeres, ókori szívódízele megsemmisítő csapást mér rá.
Paradox módon az döngöli földbe a Corsát, ami előnyére kellett volna, hogy váljon: az ecoFLEX csomag.
