Autók kétszázezer forintért

Fiat Punto 1.1S (1995)

A Fiatok között a Punto jól tartja az árát. Talán nem véletlen. Csendes, a legkisebb, 1,1-es benzinmotor városban elviszi a könnyű bódét – országúton már csak, ha kitapossuk a belét –, méghozzá kevés benzinből. Ahhoz képest pedig, hogy kisautó, elöl és hátul is tágas, sőt, még csomagtartója is van. Ennek a legkisebb változatnak már új korától hibája volt a szervótlan, döglött kormány, és zöldfülű tesztelőként a szorulós váltóját se nagyon szerettem, bár istencsászár volt egy bármilyen kicsi Citroenhez, Peugeot-hoz, Opelhez képest. Jó kis kocsinak számított. 1994-ben. Még új korában.

Most? Elegánsan öregszik, a formája tizennyolc évvel a bemutatása után is modern, nem öregedett meg. Háromszázötvenezer alatt nemigen van épkézláb példány, ezért is akadtam el ennél a behatárolhatatlan színű, talán sötétpink-metál darabnál. Kétszázezer? Kerek egy év műszakival? Hihetetlen.

Oké, nem dízel (nem is baj, ennyi idős korukban azok mind forralják a vizet), az 1,1-es motor pedig öreg korában hajlamos orrán-száján taknyazni az olajat – nézzék a Népítéletet –, egyik-másik pedig érthetetlen módon elkezd sokat zabálni, hiába az új gyertya, kábel, beállítás, jó olaj, masszív kompresszió. Úgy tűnik, a Punto inkább csak szép marad, de jó nem, a belseje, ugyan nem kopik gyorsan, de alig van minek. A futómű azonban 60-70 ezer kilométerenként széthullik a városi utakon, bajok vannak a kapcsolókkal is, amelyek állandóan felfedezőútra indulnak az utastérben, a zárakban is törnek a rugók. De ez az autó csak két kilóba kerül…

Ernő, a szupertermészetes autókereskedő mondja is – jól választottál, ez az az autóm, amibe beülsz, aztán mehetsz is, nem kell rákölteni. Abban persze egyetértünk, hogy olyan fantasztikus dombornyomást, amit az autó többszörösen rommá tört két oldalán látunk, semmiféle száztonnás présgéppel nem lehetne reprodukálni. De két kiló, az két kiló.

Az ajtókilincs persze felhúzva marad, becsukás előtt vissza kell nyomni. Hiányzik az én oldalamon az üléstekerő, a másik is már szabadulófélben van. De a belső tér még a kulturált innenső felére esik. Előttem ugyan a kormány nem légzsákos, de az utas előtti jellegzetes Punto-műszerfalpúp jelzi – itt valaha volt SRS, és az az SRS bizony eldurrant egyszer az elmúlt tizenhat évben. Mindegy, sniccerrel hasítékot kell vágni a púpba, onnantól kiváló papírtörlő-adagoló válik belőle.

A motor pöccröff, pontosabban három henger pöcc, a negyedik inkább csak fordulaton röff. De megjön, határozottan, a kipufogó alig füstöl, amennyit, az egy szelepszárszimering-cserével talán orvosolható is. Minden működik – szellőzés, rádió, index, ablakemelő, központi zár, igaz, az ablaktörlőnek nincs végállás kapcsolója, ezért a karok ott állnak meg, ahol kikapcsoljuk. Nincs kiülve az ülés, a váltó pedig finomabb, kattanósabb is, mint amire emlékszem – bejáródott talán?

Naja, az utcán kezdenek kiderülni a dolgok. Kifúj a kipufogó, a futómű – főleg a hátsó – valami egészen furcsákat művel. Helyretették vajon, amikor kilakatolták a törés után? Vagy csak a szilentek? Mindenesetre furcsán esik ide-oda a gödrökön, nagyon nem volt ez ilyen eredetileg. A halott kormány, az igen, azt már 1994-ben is utáltam, most meg még jobban. De kis kipufogójavítás után ez az autó így, ahogy van, használható. Nekem nagyon nem kéne, de első kocsinak, barátnőnek, tanulni elmegy.

Sokkal rosszabb volt vezetni például az Opelt, aminek pont alattam mentek el vadászni a hengerei. Ennyi alatt is megéreztem a megfáradt felfüggesztést, a kőkemény kuplungot, a tájolását vesztett váltót, a kókadt kezelőszerveket, a letargikus agyonhasználtság fojtogató auráját. Oké, hogy nagy, rendben, hogy klímás (igaz, még levegőt se tudott fújni, nemhogy hideget), meg ott a relatív rozsdamentesség, a vonóhorog, a sokhullás csomagtartó (a kárpitok elszíneződései alapján el is hiszem róla), de ahogy az a motortér kinéz – köszönöm, inkább a BKV.

Már-már kimondtam, hogy a Punto jó vétel azért a 170-200 ezerért, amennyi lenne, de beültem a Golfba. Ami, ugye, 115 mínusz alku. A motorja finom, de harcias, korrekt a váltója. Két hátsó gátló kellene ebbe is, de valahogy még így, pattogva is az úton van. Bár a kárpitjai alá nem mernék benézni (nehogy visszalőjön egy máig harcoló SS-alakulat), és ennek sincs üléstekerője, a vezetőoldali kilincse darabokban, hátul az ablakát egy beszúrt csavarhúzó tartja fönt, mégis, olyan – hiteles. Egyben van, a fene egye meg. Ja, és csodásan működik a tolóteteje. Hátul láthatóan törve volt, fenyegető rohadásokat látok a küszöbnél, a csomagtérajtón, a doblemezeken, egy év, és komoly lakatolás kell neki. De nem égnek felesleges kontroll-lámpák a műszerfalán, okos értékeket mutatnak az órák, pontos a kormány, fog a fék. Két gátló hátra, és mennék vele, akár külföldre is. Ne vicceljenek – egy százasért?