Használtteszt: Toyota Carina E – 1994.

Mai viszonylatban tömegében kisautó: mindössze 1.1 tonna. Méretei azonban meghazudtolják a kategóriát: Colos a 190 centijével elfér maga mögött, és míg a Corollához kígyóember-mutatványokra volt szüksége, a Carina méretre minden szempontból megfelel. A japánok ezt a csodát nem űrtechnikával érték el: a Corolla elég vékony, már-már Suzukis lemezekből készült. Ez talán a legnagyobb negatívuma – cserébe viszont az akkoriban tipikus központi befecskendezéses 1.6-os elég dinamikusan mozgatja, miközben csak 7 liter körül kér enni. Nem lepődnék meg, ha városon kívül könnyedén ki lehetne hozni hat literes átlagot, a száguldozás mellőzésével. Budapesten jelenleg hetet mértünk.

Az XLI változat biztosan a legelterjedtebb: mai szemmel elég fapad és tipikus japán. Igen, van kvarcóra és ülés mellől nyitható tanknyílás, illetve csomagtérfedél-nyitó. Ez utóbbi sajnos nem működik, elszakadt a bowden, így csak kulccsal nyílik. Érdekes, általában fordítva szokott lenni:  kulccsal nem nyitható, mert a távnyitás miatt a sosem használt zár valahogy berohad. (Több ilyen korabeli japánt is láttam, többek között az én Hondám is ilyen.) Négy elektromos ablak, természetesen szervokormány, és vége is az extralistának. Létezik manuális klímás változat, de ez nem az. A klímanélküliség mindig jó kamu alkualap, ráadásul eggyel kevesebb dolog romolhat el, cserébe klíma nélkül nehezebb eladni. De ilyet nem eladni veszünk, és sosem értettem, hogy ebben az árkategóriában egyeseknek a klíma miért fontos.

Jól meg kell nézni kívülről, hogy szépnek lássuk. Igazából egyszerű vonalú, elegáns autó, ami újkorában is elég szürke volt. Legalább garantálja, hogy nem minket fog kivenni a sorból a rendőr.

Meglepő módon belülről határozottan rosszabb. A műszerfalon jól látható a praktikus olcsóságra való törekvés. Nagy műanyag tömbökből készült, halványan sem emlékeztet egy korabeli Audira, a formaterv is valahogy bumfordi, főleg a középkonzol. Mégsem zavaró: könnyen megszokható, és könnyű tisztítani. Kivétel ez alól a számomra mindig idegen váltószoknya, ami nem kifelé csúcsosodik a váltókaron, hanem lefelé tölcséresedik, szépen összegyűjtve a hamut a tüdőrák rajongóinak.

Amikor a műszeregységet tervezte a japán, ihletként biztosan egy fagolyót használt. Kilométeróra, fordulatszám, vízhőfok és benzinszint - minden, ami kell. Majdnem letisztultságot írtam, de az feltételezné, hogy formatervezés folyt, az pedig biztosan nem: itt csak a célszerűség dominált. De ennyi pénzért, egy megbízható használt autónak tökéletesen meg is teszi. Kapunk viszont egy már újkorában is megmosolyogtató extrát: bináris fogyasztásmérő. Ez egy üzemanyag-átáramláson alapuló, gazdaságos vezetésre ösztökélő játék, igazi paraszt-tetris. Két darab led van egymás mellett, a jó/nem jó állapot indikálására: ha zöldben tartod, jó a fogyasztás, ha sárgában, akkor nem.

Ha hiszed, ha nem: működik. Nem csak a száz évvel későbbi Honda Insight videojátéka képes lekötni az embert annyira, hogy önkéntelenül is fanatikus ökonáciként kizárólag a gazdaságos gázpedálállásra törekedjen. Vajon melyik klasszikus autótípusban volt ennek a szenzációs műszernek egy jóval fejlettebb (több ledes) változata? Az 1986-ban frissített, még kétütemű Trabantban!

A Carina gazdaságos tartományban tartva is elég dinamikus. A váltó nem olyan sportos és határozott kapcsolású, mint a békalámpás Corolláé, de semmiképpen sem franciás vagy opeles. A futómű kissé dübög, a motorhangot sem szigetelték el, de 120-130-nál még zöld ledes nyugalomban utazhatunk a pályán. Sőt, gazdaságosban megy az óra szerinti 170 is, de ennyire az siessen, aki ráköltötte a Carina árát egy radarkdetektorra. A csomagtartó nagy, 470 literes, és még a szedán változatnál is dönthető az ülés, ha nem akarjuk kettévágni a létrát. A Carina sem megjelenésében, sem más vonatkozásában nem nevezhető sportosnak, így menetteljesítményiben sem, elsőkerék-hajtással amúgy sem lehetne túl könnyen élményautó.

Egy komoly élményt viszont ad, amit sokan igen nagyra értékelnek: a megbízhatóság. Ez nem rohad le soha. Ha Carina E-tulaj vagy, csak kopó alkatrészekre költesz, vagy maximum a kasztnira. Ez is egyfajta presztízst ad: kutyába sem vesznek és csajozni sem lehet az autóval, de a hozzáértők előtt büszkén kihúzhatod magad. Mert ők nem azt gondolják rólad, hogy öreg szar autód van, hanem irigyelnek, mert profi vagy. Beleválasztottál az autóba, amivel sosem kell szervizbe menni.