Miután meghallgattuk, hogy fantasztikus érzés egy tankkal elmenni Toszkánába, elindultunk a próbaútra. Mindenki a Panamera hangjára volt kíváncsi, bár mi már az előző nap megállapítottuk a vezess.hu-s Földes Attilával, hogy rohadtul nincs dízelhangja. A szálloda környékén bóklásztunk, amikor az előző turnus autói szállingóztak visszafele. Elsőre arra tippeltünk, hogy ezek benzinesek, amivel a személyzet cirkál a környéken. De egy idő után kiderült, hogy ezek bizony azok.
Már elnézést, de nem mi vagyunk ennyire süketek, az autónak kifejezetten V8-as benzines hangja van, ha a kipufogót hallgatjuk. A motortér környékén semleges a motorhang, egyáltalán nincs jellegzetes dízel krákogás. Igaz, később kiderült, hogy azért valami hiányzik a hangból. Az ércesség.
A Panamera amúgy egy fura limuzin, amit kifejezetten arra optimalizáltak, hogy alacsonyan legyen a súlypontja. Jó mélyen ülünk, a gyári röntgenrajzon pedig látszik, hogy két nyúlványra osztották a benzin-, akarom mondani a gázolajtankot, hogy még alacsonyabbra kerüljön a kardán két oldalán, az ülések alatt. Amúgy nyolcvan literes – hússzal kisebb, mint a nagymotorú Panameráké, de a négyévszakosgumis fogyasztás 6,5, sokra elég ez is.
A mélyen ülés következménye, hogy csak négy ülés van, de azok átkozottul jók, hátul is. Középen gerincoszlopként vágja ketté a Panamerát a magas kardánalagút. Hátul valami 445 liter csomagtartó is van, bővíthető is, szóval tényleg praktikus.
És nagyon szép. A szag tipikusan a német bőré, a kormány mögött a szokásos Porsche-műszertolulás, a kormánytól pedig balra van a gyújtáskapcsoló. Illetve az a luk, ahová a Panamera-formájú kulcspótlék bemegy. Őszintén szólva izzítás-visszajelzőre nem emlékszem, de annyi izé gyullad fel, hogy ha van, akkor sem feltűnő.
A motorhang belül is benzines jellegű és halk, viszont gyors menés közben sincs fordulatszám, és talán ez az, ami a legjobban hiányzik egy rendes Porschéhoz képest. Gyomormegemelő gyorsulás viszont van, mert 550 Nm nem kevés, a nyolcgangos váltót pedig úgy lőtték be, hogy a nyolcadikban érjük el a végsebességet.
Igaz, akadnak olyanok, akiknek ez a gyorsulás meg sem kottyan, de a fék drámai, nagyjából ötször annyira próbára teszi a gyomrot. Kicsit fékezni csak erős koncentrációval lehet. Amikor videóztam, Attila fékezett egyet mellettem, és majdnem összecsináltam magam. A kerekek elsőre sikítva blokkolnak egy rövidet, és csak utána szabályoz az ABS. Drámaian rövid úton áll meg a Panamera – hiába, na, ez egy Porsche. A perverzek még kerámiaféket is kérhetnek hozzá.
De még a fék is kevés lenne ahhoz, hogy kijelentsem: a Panamera a világ legjobb dízelautója. Ehhez ugyanis kellett még valami: a kiegyensúlyozottság. A dízelmotor alig nehezebb a V8-asnál, és ettől valami elképesztően jó a tömegeloszlása. Igaz, normál módban kicsit könnyű a szervo, de a sport gomb mindenre orvosság: a gázt jobban veszi, a lengéscsillapítás átáll és a kocsi alacsonyabbra kerül – feltéve, hogy van légrugózás benne. Alapból acélrugó jár, amelynek a hangolása a projektvezető szerint leginkább a sport módéhoz hasonló. Ami a legmeglepőbb, a rugózás szinte komfortos, igaz, csak német rossz utak álltak a rendelkezésünkre.
Kis erdei-mezei kanyargós utakon mentünk a Panamerával, és tényleg jó. Gyakorlatilag 90-100 táján még az elalvási határon van az ember, annyira észrevétlen a tempó. Aztán úgy 120 táján kijön a hátsó szárny és elkezd zajlani az élet. Úgy tűnhet, a halálprecíz kormányzással egy tű fokán is átvezetném a Porschét, annyira semlegesen fordul és villámgyorsan követi a kormánymozdulatokat, nincs benne semmi darabosság. Pedig közel 1,9 tonna.
Nagy gázra persze megindul a feneke, ahogy kell, de a szűk utakon nem akartuk kikapcsolni a stabilizáló elektronikát. A váltó úgy dob vissza fél másodperc alatt négy-öt gangot, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Ja, még egy apróság: ballábfékre nem veszi el a gázt az elektronika.
Már csak poénból is, kinulláztam a fedélzeti számítógépet. Előtte kicsit jobban megküldtük, és 10 liter körül volt a fogyasztás, de az utána következő falu-országút-falu szakaszon alig ment hat liter fölé. A bibi csak annyi volt, hogy csak pillanatokra értük el a kilencven-százas tempót, amúgy ötvennel meg harminccal csorogtunk. Menjen a fene így Toszkánába, szétunom az agyamat. Még a 7,5 literes átlag is agyi leépüléshez vezet. Nekem spéci megér pár liter pluszt, hogy jó legyen. Mert még akkor is csak annyit kajál, mint egy kétliteres benzines.
Hogy gáz-e egy dízel Porsche? Lehet, hogy bizonyos körökben az, pláne, ha korábban már volt az embernek dolga benzinessel. De szerintem visszataszító dolog ennyit tankolni egy kőgazdagnak is. Nem mintha nem bírná megfizetni, hanem az állandó kútra rohangálás a zsibbasztó. Viszont a dízelmotorral egy olyan autó, aminek a határait távolról sem tudjuk kitapogatni: csak a magabiztosság van, a káprázatos futómű, a briliáns kormányzás és a minden képzeletemet felülmúló mérnöki teljesítmény. De aki nem tol le a dízel Panamera torkán legalább tíz litert, az higgyék el, jobban jár egy Audival.
Egyetért? Vitatkozna vele? Véleményét elmondaná másoknak is?
Tegye meg a publikáció blogposztján!
