Peugeot Ion

A hazaút volt a kalandban a legrosszabb: a víz is kivert, ahogy a fogyasztásmérő mutatóját figyelve próbáltam elérni, hogy kitartson a töltés hazáig. Itt már csak az okozott némi fejtörést, hogy hogyan töltsem fel az Iont másnapra. Miután kiderítettem, hogy a két tanksapka-fedél közül melyik alatt van a 230 voltos csatlakozó - a jobb oldali lett a helyes megfejtés, a másik alatt a gyorstöltő dugója rejtőzik - egyszerűnek tűnt. A gyári töltőt rácsatlakoztattam a spulnis kerti hosszabbítóra, de kiderült, hogy a 16 amperes töltőáram miatt a drótok erősen melegszenek. Nem voltam biztos benne, hogy nem olvad el valami a sebtiben rögtönzött áramkörben, de végül kibírták a kábelek, így másnap reggel ismét 120 kilométert jelzett a nyomasztóműszer.

A felemás tapasztalatok ellenére úgy gondolom, az Ion városban kellemes partner, akár meg is felelne második autónak bármelyik háztartásban, már ha nem lenne sokkal drágább, mint a legkisebb Peugeot, a 107-es. Így azonban, hogy a méregdrága akkumulátorok, és persze a japán import miatt bő tízmillió forintba kerül, még azzal együtt sem várható az elterjedése, hogy egy töltés, ami nagyjából száz kilométerre elég, ezer forintba sem kerül.

Ez a probléma persze megoldódhat, ha sikerül olcsóbbá tenni az akkumulátorokat a következő években, sőt, egy pici benzines áramfejlesztő beépítésével, amely csak akkor lépne működésbe, ha nagyon messzire megyünk, a hatótáv is elfogadható szintre nőhetne. Így az elektromos autó akár ki is léphet a bukásra ítélt ötletek sorából, felváltva a ma használt, meglehetősen pazarló benzin- és dízelmotoros járműveket - mindez már csak pénz, idő és fejlesztés kérdése, már ha nem söpri el időközben az egész villanyautósdit egy másik világmegváltó divat.