Teszt: Citroen DS4 THP200 Sport - 2011.

A forma nagyon ott van. Az eleje a böszme mackóorral, az ívelt vonalak által határolt fordított trapéz-fényszórók, a meredek szélvédő, a dinamikus kardcsapásokkal formára kaszabolt hátsó tetőoszlop, a hátsó kerékív-domborítás, a hátsó lámpák felületbe simuló, mégis markáns formája, a kupészerűen lejtő tető. A Citroen biztos kézzel, de merészen dizájnol. Az utóbbi években az autós formatervezéssel kapcsolatos viták elsősorban a BMW-s Chris Bangle-ről szóltak, de ez mélységesen igazságtalan a Citroennel szemben. A DS-4-et tehát formára pokolian eltalálták.

Első beülésre látszik: onnan jött, mint a DS3, ami nem esik egybe a Citroenek származási helyével. Alig két hete ültem a Peugeot 508-ban, amit kifejezetten azért kértem el Papp Tibitől, mert lelkendezett, milyen jól össze van rakva. Aztán mentem egy kört, és nem mondhattam mást: sajnos én határozottan érzem benne azt a jellegzetes, PSA-s hitványságot. A DS4-ben bezzeg nem. Nálam a PSA-hitványság minőségérzet-lakmuszpapapírja az indexkar kapcsolási érzete, ami legalább tíz éve olyan, mintha két összeszigszalagozott hurkapálcika lenne az irányjelző: valószínűleg nem törik le, ha balra kanyarodunk, de jó lesz vigyázni.

Minden tisztességgel össze van rakva, illetve még annál is jobban: ez egy németesen összerakott autó. A németesség persze folyamatosan változó, dinamikus világunkban ugyancsak dinamikus fogalom. Nem is mondanám, hogy Mercedes, BMW vagy Audi-szintű összeszerelés, inkább állapodjunk meg abban, hogy mintha az Insignia márkatársa lenne. Márpedig az Insignia minőségét a három csúcsnémethez szoktuk hasonlítani. De ha le szeretnék hasadni a germán témáról, azt mondanám, még Mazdának is elmenne.

Jó a kormány fogása, tekergetni is jó, pont olyan közvetlen, amilyennek lennie kell, a rásegítés is olyan, hogy érezzük, komoly, erős autóban vagyunk. Az ergonómia nekem kicsit kaotikus, kezdve az ülésfűtés gombjának elhelyezésével: lent, az ülőlap oldalán motoszkálva mondjuk a támlaállító gombot keresgélve könnyű véletlenül magunk alá fűteni. A nagy kijelzőt sem tanultam meg rendesen kezelni a teszthét alatt: ha megnyomom a rádió gombját, kiírja az állomásokat, de aztán visszavált egy másik üzemmódba, amit egy harmadik gombbal állítottunk be korábban, és a navigációt vagy csak egy iránytűt jeleníti meg más egyéb adatokkal, ami már rég nem érdekelne, mert percek óta valami hallgatható adást szeretnék találni. Ami a DS3-ban a középkonzolon volt, az SOS és a Citroën Assistance gombok a DS4-ben a tetőkárpitra kerültek, kívül a látómezőn. Hiába persze, hiszen így is folyamatosan ellenállhatatlan vágyat érzek, hogy megnyomjam, legalább az egyiket.

A telefonpárosítás könnyen sikerült, bár a bluetooth menüben azzal nyitott, hogy vannak már benne párosított telefonok, továbbá lehetőség nyílik perifériák keresésére. Perifériák?! Riszörcs for Kamcsatka? Vagy esetleg billentyűzet, egér és monitor? Persze, periféria... A hifi hangszínét is nehezen találtam, miközben többször is belebotlottam egy Voice Synthesis nevű menüpontba. Na, ez vajon mi?! Kérem, tegyék meg tétjeiket! Hát, kedves hölgyeim és uraim, az nyert, aki arra tippelt, hogy a Voice synthesis azt jelenti, választhatunk, férfi, avagy női hangon beszéljen-e a navi.

Szép a műszerfal, érdekes a fordulatszám megjelenítése képernyőn analóg módon. Ahogy az Insignia fordulatszámmérője színt vált, ha megérkeztünk a magasabb tartományba, a DS4-én is piros lesz a keret, de ez még villog is, mint egyszeri raliautóban a váltáslámpa. Kár is, hogy a DS3 Racingből ez kimaradt, mert jó dolog. Kedves figyelmesség a középkonzolon a központi zár gombja mellett a night panel-funkcióé; nem tudom, hogy hívják ezt a Citroennél, de kikapcsolja a képernyőt és a műszerek megvilágítását, csak a sebességmérő marad látható. Én mondjuk hagytam volna egy kis fényt a fordulatszámmérőn, mert Magyarország nagy részén már úgyis csak éjszaka lehet tempósabban menni.

De a night panelt legalább a kormányról is kapcsolhatjuk, van egy gomb a bal küllő alján is. Jók az autóban az éjszakai láthatósági derítőfények, és mindenképpen javára írom a kétszólamú dudát. 80-as tempó felett működik a sávelhagyás-figyelő. A tesztautót találóbb lenne bemutatóautónak hívni, mert ebben aztán minden volt, amivel DS4 rendelhető. A holttérfigyelő megbízhatóan jelzett a sarkamban ólálkodókra, a sávelhagyás-figyelő gyakran rezgette a megfelelő oldali farpofámat, bár maga a jelzés elég kellemetlen, mintha az ember medencecsontja meszesedne. Dúskálunk a kanyarfényszórókban is, jó a tompított és szépen világít a reflektor, bár mintha mindkettőben kicsit sok lenne a légvédelmi jelleg.