Spóroljunk kompresszorral? De hogyan?
Kompresszoros Nissan Micra. Erre mindenki felkapja a fejét. Míííí? Kompresszor a versenyautókon van, nem? Az a gyanús izé, ami kilóg az ezer lóerős dragsterek orrából. Jó, a tájékozottabbak tudják, hogy nagyobb személyautókban is előfordul. Régebben a Mercedes is használta, a Ford is, újabban meg az Audi és a Jaguar próbálkozik vele, olyan gépekben, mint a C osztály, a Thunderbird, az A6-os vagy az XF-R. De olyan, hogy egy ilyen városi pörsenésben legyen, mint a Micra, még nem volt. Most viszont van, és elméletileg lenne is értelme.
A Nissan megcsinálta a nagy bűvésztrükköt, amit a többi autógyár csak szeretne. Olyan autót készített, amire mindenki kíváncsi. Akit érdekelnek az autók, az a kompresszor hallatán kapja fel a fejét. Turbó ma már szinte minden autóban van, de a mechanikus feltöltő, az más, az érdekes dolog. Nem késik, és nem hagyja gyengélkedni a motort alacsony fordulaton. Aki meg csak közlekedni veszi az autót, annak a 4,1 literes fogyasztáson akadhat meg a szeme. Tényleg jól hangzik, hogy legurul az ember Bécsig meg vissza, és még bőven marad benzin a tankban. Mindez azonban csak annyit jelent, hogy könnyű reklámozni a kompresszoros Micrát, aminek a Nissannál nyilván örülnek. Engem jobban érdekel, hogy mennyi az igazság az ígéretekben.
A cinikus énem azt mondatta velem, mindez túl szép, hogy igaz legyen, de papíron minden stimmel. A gyáriak azt állítják, a kompresszoros ezerkettes olyan erős, mint egy átlagos 1,5 literes, és a forgalmiban tényleg 72 kW, azaz 98 lóerő szerepel. Az alacsony fogyasztást pedig a motor szokatlan működési elve magyarázza. Ez a háromhengeres ugyanis a Miller-ciklus szerint üzemel, ami valamivel hatékonyabb a szokványos benzinmotorokban zajló Otto-körfolyamatnál. Kérdezhetnénk, hogy eddig miért nem hallottunk erről többet, ha tényleg olyan hatékony, de erre is van magyarázat: egy Miller-motorhoz kell egy feltöltő, és nem árt, ha van közvetlen befecskendezés, különben nem működik jól. Ezek pedig elég drágák, így amíg nem volt ilyen fontos az alacsony fogyasztás, nem vacakoltak velük a gyártók.
De mi az ördög az a Miller-ciklus?
Az ötlet egy amerikai mérnök, Ralph Miller agyában született meg az 1940-es években. Abból indult ki, hogy a négyütemű motorban jelentős veszteséget okoz a sűrítési ütem, hisz a hengerben levő gáz összenyomására fordítandó munkát az előző munkaütemben felszabaduló energia fedezi. Ezt a veszteséget úgy próbálta csökkenteni, hogy a szívószelepeket a sűrítési ütem elején nyitva hagyta, és csak a felfelé mozgó dugattyú útjának egyharmadánál zárta vissza. Így persze kevesebb gáz jutott a hengerbe, hisz a beszívott mennyiség egy részét a dugattyú visszatolta a szívórendszerbe. Ezt viszont egy kompresszorral ellensúlyozták. A kompresszor révén eleve több gáz jut a hengerbe, így a visszaáramló mennyiség nélkül is marad elég a munkaütemre.
Ezzel a megoldással elvben ugyan valóban javítható a benzinmotor hatásfoka, de eddig több akadálya is volt az elterjedésének. Az egyik, hogy ha benzin-levegő keveréket szív a motor, majd ez kerül vissza a szívórendszerbe, az kellemetlen mellékhatásokkal járhat. Jobb közvetlen befecskendezést használni, ahol a beszívott közeg tiszta levegő, amelyhez csak a szelepek zárása után kevernek üzemanyagot. A másik probléma, hogy a mechanikus kompresszor drága szerkezet, viszont a Miller-ciklus az olcsóbb és elterjedtebb turbófeltöltővel csak magas fordulatszámon működne, ahol elegendő kipufogógáz termelődik a hajtásához.
Ezek a tényezők magyarázzák, hogy a Nissan előtt miért csak egyetlen autógyártó készített ilyen motort nagyobb sorozatban. A Mazda a Xedos 9 japán megfelelőjébe, a Millenia típusba szerelt egy Miller-ciklust megvalósító 2,3 literes, V6-os motort néhány évig, mielőtt a típus gyártását 2003-ban leállították.
Egyszóval vártam a csodát, aminek a kedvéért egy hétre beültem az aktuális, indiai Micrába. Ez az az autó, amelyet a bakancs-Micra világvallás magyarországi főpapja, Papp Tibi sem tudott megszeretni, pedig nagyon erősen próbálta, tényleg. Az előző, kompresszor nélküli tesztautót én is kipróbáltam, de akkor sem nyűgözött le. Indiai anyagok, indiai szerelési minőség, kissé erőtlen motor, pontatlan váltó – ennyit tudok felidézni abból a néhány kilométeres próbából. De talán a mechanikus feltöltő mágiája, a Miller-ciklus és a tankoláskor a zsebemben maradó forintok ezt is megszépítik – legalábbis akkor ezt reméltem.
