Óriási színpadi jelenléte van. Akár lassan gurulunk a parkolóházban, akár az autópálya belső sávjában haladunk, mindenki érzi, hogy valami történt, vagy legalábbis történni fog. Mint a híres állatkísérletben, amikor a baromfiudvar belső falára festettek két kört, és beparáztak a tyúkok, mert úgy érezték, egy ragadozó fixírozza őket.
Szemből egy durván zsiványképű arisztokrata, rablólovag, lézengő ritter, Boullion Gottfried, Lotharingia oroszlánja, esetleg Robert Guiscard, a csavaros eszű, vagy fia, Boemund, Taranto hercege, Antiochia ura. Jön! Uram irgalmazz! Ezüstös vértezetén megcsillan a nap, leeresztett sisakrostélya fenyegetően sötétlik, bár lovagtársai tudják jól, hogy a rostély a Bentely Mulsanne-éval ellentétben műanyag, de az ellenség térde ugyanúgy megremeg tőle. És akkor még ott az a kifürkészhetetlen, sanda tekintet. Meg a puszta méretek – 1,8 tonna a hadak ura.
Láttam olyat, akinek nem tetszik, és az oldalnézetére azt mondja, olyan, mint a Maserati Quattroporte, mely vélekedésnek az orr kapcsán némileg helyt is kell, hogy adjak, de hiába: az oldalnézet fenséges. Mások szerint meg aránytalan. A far! Túl hosszú? Túl rövid? Aránytalanul magas? A sziluett túlzottan emlékeztet a Citroen C6-éra, a hátsó lámpa a Lancia Thesisére? Ugyan, srácok, lazítsunk már egy kicsit. Vitatkozzunk inkább azon, hogy a tesztautóra érdemes volt-e felrakni opcionális extraként a hátsó tetőoszlopot sötétítő elemet. Na? Szerintem például nem. Jó, hogy Angliából érkezik a Mini vasalódizájnjának fordítottja, melynél a fogantyú hátrafelé áll, de én ezen túl nem tudok mit felhozni ellene. Ami szép, az szép. Ha ember lenne, a háta mögött buziznák, zsidóznák, esetleg cigányoznák, mert a konkrétumok mezején nagyon nehéz lenne belekötni. Kívülről.
Ha én lennék a célközönség, úgy érezném, nem hogy telibe találta a szívemet Ámor nyila, de Ámor még ki is tépte, és most nyámmog a véres húscafaton: az XJ fantasztikus autó. A vásárlási impulzusok mámorában egyetlen ponton érezni úgy, mint amikor a finn szaunában beálltunk a dézsa hideg víz alá és meghúztuk a kötelet. Ez pedig a vetített műszerfal. Erre a video-izére egyszerűen nincs mentség, akkor sem, ha drága volt a kifejlesztése (kétlem), esetleg a műszaki részleg magabiztosságát sugározza, hogy alá merték írni az engedélyezést egy ennyire újszerű megoldásra.
Sok értelme nincs. Vannak apró okosságok, mint például hogy a fordulatszámmérő csak menet közben jelenik meg rajta, addig azon a helyen más dolgokat mutat, de ennél több jót igen-igen nehéz elmondani róla. Sport módban mintha löttyintenének fél deci virtuális vért a kilométeróra tetejére, az automata váltó is gyorsabban kapcsol, de előzéskor sokkal jobban járunk, ha a kormány mögötti kis fülekkel állítjuk be a támadási fordulatszámot, akkor tényleg időveszteség nélkül ugorhatunk ki. Indításkor ráadásul ugyanaz a kék alapon fehér Jaguar embléma van a műszerfal-kijelzőn, mint a középkonzol monitorján, ami a brit kastély dohányzószalonja helyett egy városszéli pláza multiplex moziját vetíti elénk. Ami megint nem jó. Béna. Ez főleg azért baj, mert minden más annyira jó. A teljesen digitális műszer még motoron is gagyi, nem hogy egy luxusautóban.
