T. arra ébredt, hogy vacog. Azon az éjszakán időnként érezte a homlokán a hideg kezet, amely valójában csak az ő vörösen izzó fejéhez képest volt hideg – a felesége aggódva figyelte, hogy lázas-e. Hajnal négy körül aztán felébresztette a vacogó T.-t, megmérte a lázát: 39,5. Az éjjel bevett két lázcsillapító után nem rossz. T. persze tudta, hogy már csak három napja van arra, hogy utazásra képes állapotba kerüljön. A feleségével össze is veszett, aki szerint nem kellene elutazni ilyen állapotban. T. viszont fogta magát, elment az orvoshoz, aki felírt valami gyógyszert „ha holnapig nem lesz jobban, kezdje szedni” kiegészítéssel. Azonnal bevette az elsőt. El akart utazni.
Az Ascari pálya nem holmi állami szuperberuházás, magánkézben van, és meg kell mondanom, piszok jól néz ki. Sok időm nem lesz, de már a kocsiból látom, hogy a terep messze nem sík, komoly domborzata is van. A sajtótájékoztatót már lekéstem, de külön megkapom a fejtágítást az egyik Porsche-tesztpilótától, aki felhívja a figyelmet arra, hogy nem használhatom a célegyenest, minden kör végén be kell hajtani a boxutcába. Annyit megyek, amennyit csak akarok, sőt, van arra is lehetőség, hogy vele tegyen meg az ember egy próbautat, ezt ők hot lapnek, azaz forró körnek hívják. Ja, és csak két órám van mindenre, de menjek nyugodtan ebédelni.
A repülőgép elég későn, délután háromkor indult Ferihegyről, de T. tudta, hogy ez nem előny, mivel két átszállással csak este tizenegyre fog odaérni. Frankfurtig Lufthansával repül, utána valami Spanair nevű céggel Madridba, illetve ugyanezzel tovább Malagára. Hiába, Andalúzia, napfény, csodálatos környék! T. ismerte, mert rengeteg autóbemutatót tartanak errefelé, ők ráadásul itt töltötték a nászútjukat is. Gond nélkül becsekkolt az interneten, kilibbent a reptérre, és feladta a kis bőröndjét. Igazából vihette volna kézipoggyászként, de ott volt a fotóstáska is, és semmi kedve sem volt cipelni. A negyven pzs-t, meg a gyógyszereket persze a fotóstáskába rakta.
A hot lap sokkal jobb programnak tűnt az ebédnél. Gyorsan iszom egy teát, meg átfutom a kezembe nyomott sajtóanyagot, hogy jobban képbe kerüljek a GTS-sel. Ha lehet ezt mondani rá, tulajdonképpen egy gyári tuningautó – hozzáteszem, a gyári tuning elég alapos. Az alap a Panamera S 400 lóerős szívómotorja, ám jól átbuherálták. Először is nyitottak egy-egy új levegőnyílást a meglévők mellé, amelyek a lökhárító kétoldali levegőnyílásai mögül szívnak, ha kell. Amúgy zárva vannak.
A sebesség persze kis torlónyomással is segíti, hogy a levegő eljusson a motorig. Hogy be is férjen, a szívószelepek nyitását megnövelték egy milliméterrel. És persze a kipufogórendszer is öblösebb, a szokásos hangos–nem hangos trükkel, amit a középkonzolon egy külön kapcsolóval lehet aktiválni. A motor maximális fordulatszámát négyszázzal növelték, most 7100; a teljesítmény 30 lóerővel, a nyomaték 20 newtonméterrel több. Szerintem ennyit a kutya sem érezne meg, ha nem lenne hozzá kis lélektani csomag. Itt is megjátszották ugyanazt, amit az új 911-esnél: egy membránnal eljuttatják a szívási zajt az utastérbe – a Panamera esetében az A-oszlopba.
T. előre tudta, hogy ingyér nem fog enni kapni a Spanair-járaton, úgy tűnik, ez valami fapad-system. Nem baj. Ez amúgy azon ritka esetek egyike, amikor tökéletesen egyedül utazik, se sajtós, se másik újságíró. Legalább nem kell annyit beszélgetni, vitt egy könyvet, gondolta, elkezdi olvasni. A 28. sorban ült, ami a legutolsó volt az Airbus gépen. Igen, a budinál. Amikor végre odaért a sztyuvi, hogy mit kér, T. már jó előre kinézte azt a szendvicset az étlapról. Átszálláskor nem volt idő enni, nem a pillanatnyi hangulat vagy éhség miatt akart enni. Ez volt a terv, kerül amibe kerül, ennie kellett.
– Egy szendvicset kérek, látja, ezt, hamónesz ibérikosz. Meg egy teát.
És mi az anyádért ezt a vacak háromszögszendvicset adod, te liba?! Na jó, T. nem pont így mondta, de amit mondott, nagyjából ezt tartalmazta. Ja, hogy csak ez a háromszögszendvics maradt? Akkor jó lesz. Enni kell, ezernyolcszázat meg a hülyének is megér. Miután a leszívult, szájpadlásra feltapadós szendvicsen túltette magát, elálmosodott. Még félálomban hallotta, hogy a kapitány bemondja, melyik kaputól indul a malagai gép a madridi Barajas reptéren.
A GTS eleve légrugós, szabályozott lengéscsillapítós futóművet kap, de ez egy centivel alapból alacsonyabban ül, mint a normál S-nél. Ahogy a helyi porschés ember elmondta, a Sports Chrono csomag alaptartozék, és ennek nemcsak a műszerfal közepén lévő stopper a fontos része, hanem a rajtprogram is. A GTS hátsó szárnya egyébkén vicces. Nemcsak simán felnyílik, mint a 911-esé, hanem széltében is terjeszkedik, azaz a két fele oldalra csúszik cirka 15-15 centit, így a szárny nyitott állapotában vagy harminc centivel szélesebb, mint a hely, ahová becsukódik. A fékeket egyszerűen áttették a Panamera Turbóról, hogy biztos elég lesz, de akik szerint nem, vegyenek nyugodtan kerámia fékeket. Azon viszont meglepődtem, hogy hátul a nyomtávszélesítést szimplán öt milliméteres pogácsákkal oldották meg.
Ahogy a gép leszállt, T. odament a kapuhoz, sok idő nem volt, késtek picit. Az emberek már gyűltek. Ott van a járatszám, de még nincs beszállás. Aztán az utasok odamennek, valamit dumálnak spanyolul, látszik, hogy helyzet van. Biztos túlbookolták a gépet. Egyre nagyobb lesz a tömeg a kapunál, az utasok indulatosan kérdezgetnek valamit. T. ekkor ránéz a kapu feletti kijelzőre: cancellado, vagy hogy mondják spanyolul, hogy törölve.
