Ez tényleg ennyit fogyaszt? Kérdezte Papp Tibi, miután elvitte egy körre. A kérdés jogos. Egy 1,4 tonnás, automata váltós, 8 másodperc alatt 100-ra gyorsuló autótól az 5,4-es fogyasztási adat több volna, mint durva. Illetve kevesebb.
Tény, hogy elég laza ciklust futottam vele. A három városi nap abból állt, hogy hajnalban illetve késő este végigmentem vele a rakparton, aztán kapott 250 kilométernyi laza országutat, de az 5,4 még így sem sok – erősen meg is kérdőjelezi például a Peugeot dízel-hibrid kísérleteinek létjogosultságát. Magam is keveselltem a computer által kiírt számot, de korábban akárhányszor is csekkoltam tankoláskor, a BMW mindig nagyon pontosnak bizonyult. Most is annyi lett, amennyit az autó maga számolt, ami akkor már 5,6 liter gázolaj volt. Azt már csak a humor kedvéért jegyezzük meg, hogy a gyári adatok még ennél is sokkal kevesebbet ígérnek: 3,8/4,5/5,8 l/100 km. Hihihi, hahaha.
Tehát megtankoltam. Elégedetten láttam, hogy néhány deciliternyi tévedéssel annyi kellett bele, amennyit a board computer ígért, fizettem, a pénztárnál pedig egy P-rendszámos X6-osát fizető, kitűrt csíkos inges, Energie-farmeros szubkulturális illető megkérdezte, milyen az új 3-as. Nem tudtam gyors választ adni. Mert ugye, mint most már tudjuk, keveset fogyaszt. Menni se megy rosszul; magam is mértem a gyorsulását, még 8 másodpercnél hamarabb is összejött a 0-100. Az automata váltója egy csoda. 8 fokozat, szinte észrevétlen kapcsolásokkal. Ha gyorsítunk, annyit hallunk, hogy bőőőő-bőőő-bőőő-bőőő-bőőő, és minél keményebben lépünk a pedálra, annál magasabb fordulaton mennek végbe a 2-300-as ejtések. De érezni nem nagyon érzünk semmit.
A futóműve? A futóműve maga a csoda. Mióta a BMW gyárilag defekttűrő abroncsokkal szereli az autóit (2002.), mindig az volt velük a baj, hogy a nagyobb tömeg és a merev oldalfal miatt kaptunk ajándékba egy idegesítő rázást, ostoba keménységet. Végül is egy-egy guminak légnyomás nélkül is el kell bírnia az autó tömegének negyedét, ami minimum három mázsa. Kell hát a merev oldalfal, csak azzal pont azt a kellemes rezgéscsillapítást bukjuk, amit a légtömlő feltalálása óta élvezhettünk. Úgy látszik, a BMW-nek egy évtized kellett, hogy korrigálja, kompenzálja, vagy valahogy rendszerbe építse ezt az adottságot, de a 2012-es keltezésű, hatodik generációs 3-asra (F30) megcsinálták.
A legfantasztikusabb, ahogy megcsinálja a fekvőrendőröket. Gondolkoztam, leírjam-e, hogy biztos van Münchenben egy fekvőrendőr-ügyosztály a futómű-részlegen, de hát miért is ne lenne? A fekvőrendőr 2012-ben az egyik leggyakoribb szituáció, amivel egy futóműnek meg kell birkóznia, és azt kell mondjam, nem ültem még szedánban, ami bravúrosabban oldotta volna meg a feladatot. Megszokott útvonalaim megszokott fekvőrendőrein egyre gyorsabban mentem át, mert egyszerűen nem hittem el, hogy ilyen van.
És nem csattant, nem panaszkodott a mechanika, nem bólogatott pánikszerűen, nem koppant le az orr-koptató, de még csak a távoli veszélyét sem éreztem, hogy ilyesmi előfordulhatna. A run flat-abroncsok kellemetlen tulajdonságait legfeljebb kicsi és hirtelen úthibáknál lehet észrevenni, de az ilyeneket minden futómű megérzi. Mindeközben nagyon-nagyon fordul, gázzal és gáz nélkül egyaránt. Elöl MacPherson, hátul multilink, de a lényeg, hogy érzetre ez tűnik minden idők egyszerre legsportosabb és legkényelmesebb futóművű 3-asának.
