Sajnos azonban magánszemélyként nézve értelmezhetetlen a megoldás, hiszen az 518 literes csomagtér 400 literesre zsugorodik – ez pedig egy húsz centi híján ötméteres kombitól édeskevés - az önsúly ellenben 1770 kilóra nő ráadásul az egész nehéz miskulancia hazavágja a kombi rossz úton amúgy is túl feszes hátsó futóművét, ezért kellemetlenül üt és dobol. Pár nap alatt eljutunk odáig, hogy rákívánjunk egy mezei, kétliteres dízel kombira, ez a villanymotor úgy hiányzik nekünk, mint üveges tótnak a hanyattesés.
Pláne, hogy a Peugeot mániákusan ragaszkodik a robotizált váltóhoz ezekben a modellekben, erről pedig már annyi negatívumot írtunk, hogy szóra sem érdemes: még mindig kelletlen, lassú, rossz, fölöslegesen kuplungot csúsztató, csattogó-zörgő vacak. De legalább a váltókarja szép, sőt, gyönyörű.
Minden hibája ellenére azonban mégis hamar megkedveljük, mert vannak dolgok, amiket nagyon jól csinál az 508RXH. Először is van hangulata. Másodsorban nagyon jól zajszigetelt. A nagy, francia családi kombi nyugodalmas aurája lengi körül, amire bőven rájátszik a gazdag alapfelszereltség (alig pár ikszelni való marad az RXH árlistáján) és a kényelem. Ebben a tekintetben erős déja vu-érzésem volt: a 406 kombi tudta talán utoljára ezt.
A beltér bőrkárpitja szép és nem spórolták el ott sem, ahol nem látszik (a ledöntött hátsó támlák melletti C-oszlop alján), az elektromosan állítható ülések tömése kellemesen kemény és nem árulok el nagy titkot azzal, hogy motorindítás után az első dolgom volt bekapcsolni a vezetőülés masszázsfunkcióját, annyira jól csinálja.
A helykínálattal nincs gond, hátul dúskálunk a lábtérben és szerencsére az 508 mentes az Insignia-kórtól, nem akarták minden áron a vezető és utasa köré csomagolni az autót, mint egy búvárruhát, így széltében is elférünk, a tér pedig nem csak érzet, hanem kézzel nem fogható tény.
Az óracsoport, a műszerfal messze áll a külső csicsától, józan, könnyen olvasható és csodák vannak: a Peugeot-ban olajhőfök-mérő is akad, ráadásul az és a vízhőfokmérő is hűen követi a két folyadék hőmérséklet változását, nem áll be két másodperc után egy fix értékre. Ez nálam legalább öt jó pont a tízből.
A mutlikormány fogása jó, kezelőszervei jól elérhetőek. Az, hogy erős bekormányzáskor, lassú tempónál ide-oda csúszik le az autó orra és becsuklik a kormány már inkább a tengelycsonk-állvány sajátos geometriájából adódik, szokatlan, de nem vészes.
Kicsit furcsálltam, hogy a nyomvályúk- és hosszanti bordák hatása erősen érződik, keményen megvezetik a nagy kerekeket, érdemes észnél lenni, mert a kormányon is hangsúlyosan jelentkezik, jó, ha gyorsan ellen tudunk tartani.
A gazdag alapfelszereltségről más esett szó, de külön kiemelném a négyzónás klíma csendes és huzatmentes működését, az ügyesen lemásolt iDrive-klón kezelhetőségét és az egész fedélzeti menürendszer gyorsaságát. Hamar megtanulunk együtt élni az autóval és ez jó jel, még akkor is, ha eleinte riasztó mennyiségűnek tűnik a sok kezelőszerv- és gomb.
Az üveglapra vetített HUD már a navigáció direktíváit is kivetíti, jól működik és hasznos, a gigantikus üvegtető pedig nagymértékben hozzájárul az otthonosság-érzethez. A gyermekek imádják és szó szerint fényt hoz a sötétségbe, hiszen odabent minden, de minden fekete. A zongoralakk-szerű fényes műanyagbetétet én nem választanám, mivel könnyen karcolódik és azonnal meglátszik rajta minden zsíros ujjlenyomat, de ez ízlés kérdése, van, akinek tetszik.
Teljesen elégedettek leszünk az audió-rendszerrel is, miután kikapcsoltuk az idióta loudness-funkciót, olyan szép, telt és zsíros hangot tudunk keverni a JBL-hifin, hogy még én is végig üvöltettem Stevie Ray Vaughan Texas Flood-ját, pedig nem sajátom a hangos zene.
A végére marad a legjobb, ami miatt tulajdonképpen saját koporsójába veri a szöget az RXH: a kétliteres, 163 lóerős HDi-motor.
Villanymotorral együtt a rendszer összteljesítménye 200 lóerő és 450 newtométer, de a menetidő túlnyomó többségében a villanymotort- és akkumulátorokat csak holtsúlyként cipeljük magunkkal, a prímet a néha méltatlanul mellőzött turbódízel játssza. Gyorsításkor ugyan érződik a plusz nyomaték, de kezet a szívre: kinek zömül be a heréje attól, hogy a dízel családi kombija nem 8,8, hanem 9,2 alatt gyorsul százra?
Halk, négyhengeres létére minden konkurensétől kulturáltabb járású és csendes. 163 lóerejével ugyan nem a legerősebb kétliteres dízel, ennek ellenére az egyik legjobb. Éppen elég erős, éppen elég pörgős, ha ez a kehes robotváltó nem lenne, még jobb lenne, így csak szimplán elég mindenhez és még ebben a közegben is képes 7 liter alatt fogyasztani városban-közúton egyaránt (6,7-6,9), ami – a tények tükrében – nekem mindenképpen remek teljesítménynek tűnik.
Ezen a ponton gondolunk bele, mennyivel kevesebbet is tudhatna egy bőrkárpit, komfortülés és robotváltó-mentes mezei 508 SW-ben, melynek van csomagtartója, kellemesebb külseje, egy fokkal komfortosabb futóműve van. És mintegy négymillió forinttal olcsóbb. Ez pedig négymillió és három érv az 508 RXH-val szemben. Az pedig sok, bármennyire is egyéni a megjelenése és a dízelhibridsége.
Kommentelné? Itt lehet!
