Az előző Cee'd bombameglepetés volt: az egyik első koreai autó, ami nem csak árban verte a konkurenciát. Kikezdhetetlen, éleslátású kritikusoktól lehetett hallani akkoriban, hogy ez az új Corolla: kicsit unalmas, de minden egyéb szempontból ott van, ahol a nagyok. Ráadásul második generáció még jól is néz ki. Ez lenne a tökéletes kompakt?

Szerettem volna azt hinni, hogy a kérdésre igen a válasz. Már csak azért is, mert az új Cee'den látszik a jobbítás szándéka. A Németországban dolgozó formatervező-gárdára nyilván rászóltak, csináljanak valami érdekesebbet, mint az előd egyszerű szappantartó-formája, és az európai konkurensektől elszipkázott profik el is végezték a feladatot. A második generáció agresszív, dinamikus jelenség az elsőhöz képest - most már legalább annyira karakteres, mint egy Astra vagy Focus. Ugyanakkor - és itt látszik igazán a céltudatos szakértelem - kerültek minden furcsaságot, ami elriaszthatná a vásárlót. Az eredeti részletek hiányát persze írhatnánk a fantáziátlanság rovására is, de nekem inkább az az érzésem, a Kia formatervezői jól tudják, mit csinálnak.
Valószínűleg a legdrágább Cee'd változatot tesztelhettem, ami csak létezik, és egy ilyen csúcsmodellnél gyakran túlzásokba esnek a gyártók, ami a belső díszítéseket illeti. Itt is akadt króm és zongoralakk-fekete műanyag néhány világosszürke betéttel. A műszerfal mozgalmas, de egyértelmű formáival, és némi arányérzékkel elérték, hogy a hatás mégse legyen nyomasztóan komor, vagy vásárian hivalkodó. Belül egyébként is minőségi benyomást keltő anyagokkal és precíz összeszereléssel találkoztam mindenütt, ami a kompakt kategóriában még nem mindenütt jellemző. Az egyetlen kivétel talán a csomagtérpadló filcszerű burkolata, amely már ebben a néhány hónapos autóban is a mállás jeleit mutatta.

Érdekes, hogy bár hely bőven van az autóban - hogy ne lenne 4,31 méteren?! -, a térérzettel akadtak gondok. Elöl csak az tűnt fel, hogy az ülések túl közel kerültek az ajtókhoz, és az ablakok elég magasan kezdődnek, de az elsőkhöz képest kissé megemelt hátsó üléseken kifejezetten kellemetlenül éreztem magam. Túl meredek a támlák szöge, az ablakok pedig egész lőrés-szerűre szűkülnek a fej mellett, így határozott bezártság-érzet uralkodik el az emberen. Ez a lendületes forma, és persze a rossz kilátás hátra, amely tolatókamera nélkül nagyon zavaró lett volna. A csomagtér méretével kapcsolatban is megcsalt a szemem: ránézésre nem tűnik tágasnak, pedig a 380 literes katalógusadat egyáltalán nem hangzik rosszul.

Láttam már néhány igazán jól felszerelt kompaktot - a tesztautókba hajlamosak mindent belepakolni a forgalmazók, amit csak lehet - de ebbe a Kiába az átlagosnál is több extra került. Gombos indítás, elektromosan állítható, memóriás, fűthető vezetőülés, sávelhagyás-jelző, villanyos kézifék, hátsó lábtérfűtés és hűtött kesztyűtartó - ezek egy jelentős részével korábban csak luxusautókban találkozhattunk. Ennyi funkcióhoz persze rengeteg gomb és kapcsoló tartozik, de ezeket sikerült úgy elosztani, hogy minden viszonylag átlátható maradjon, szemben például néhány Opel típussal, ahol a középkonzolt gombok átláthatatlan sokasága borítja. A Cee'dben egyedül a kormány tűnik ijesztőnek: itt tíz gombot és négy billenthető kapcsolót zsúfoltak össze, de használat közben ezek is elég kézreállónak bizonyultak.
A bosszantó kekeckedés után jöjjön a lényeg - vajon hol bukja a Cee'd a tökéletes autó státuszt? Lapozzon, és megtudja.

Az oldalról ajánljuk
- Hírek
Teljesen új külsőt kap az új MG4
A második generáció külsőre egy teljesen új modell lett.
- Hírek
F1: az Audi nagyon nem örülne a V10-es motorok visszatérésének
Bár a gyártó közleménye diplomatikusan fogalmaz, egyértelmű üzenetet hordoz.
- Hírek
Veszélyes lehet az összes Tesla Cybertruck, mindet visszahívják
Az egyik rozsdamentes acélpanel lerepülhet, ami életveszélyes sérüléseket okozhat.
- Hírek
Döbbenetes és szomorú, hogy még mindig milyen sokan nem kötik be magukat a magyar utakon
Nagyszabású közlekedésbiztonsági ellenőrzést tartott a rendőrség, csatlakozva a ROADPOL által hirdetett akcióhoz.
- Közélet
A lopott autóban hagyott pótkulcs miatt nem fizetne a biztosító egy forintot se
A tanulság: se pótkulcsot, se forgalmit ne hagyj az autóban!
- Hírek
Annyira rossz volt a Haas Ausztráliában, hogy a csapatfőnök azt hitte, elromlott az autó
A csapat a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon egyértelműen a leglassabbnak bizonyult.
- Hírek
Teslákat rongáltak, 20 év börtön járhat érte
Terroristáknak minősítették a három elkövetőt, akik Molotov-koktéllal dobálóztak.
- Hírek
Veszélyes hibát idézett elő a Hyundai Ioniq 5 N legutóbbi visszahívása
A hiba állítólag egy visszahívés miatti javítás után jelen meg.
- Hírek
500 milliárd jennel csökkenti villanyautó fejlesztési költségeit a Mazda, a rugalmasságra törekednek
A Mazda az elektrifikáció hajnalának nevezte a 2030-ig tartó időszakot.
- Sport
Az F1-es Kínai Nagydíj legnagyobb kérdései
Meg marad a McLaren tempóelőnye? Összeszedik magukat az újoncok? Magára talál a Ferrari?
- Hírek
F1: törölhetik a 2026-os motorszabályokat, 2028-tól jöhet a V10?
Állítólag a Forma-1 vezetőségében jelenleg is mérlegelnek több olyan forgatókönyvet, amik visszahoznák a sokak által hiányolt V10-es motorokat.
- Hírek
Új táblák az M7-esen: szomorú és vidám fejek figyelmeztetnek a felújítási munkákra
Mókásak és hasznosak. Újdonság az is, hogy Velencénél új híd épül a gyalogosoknak, bicajosoknak a sztráda felett.
- Közélet
Itt az autó! Csak nevet kellene adni neki
Körmönfontnak kell lennie annak, aki jó nevet akar adni egy autótípusnak
- Hírek
Még idén megérkezik Európába a BYD legolcsóbb villanyautója
Elég valószínű, hogy tízmillió forint alatt lesz.
- Hírek
Nagyobb a baj a németeknél, mint amekkorának látszik, de mégis jól jöhetnek ki belőle
Új ipari forradalomra van szükségük a németeknek.
- Hírek
Egy apró alkatrész megvámolása is leállíthatja az autógyártást
Csődcunamit hozhatnak Trump lépései.
- Hírek
A Toyota csak olyat vesz fel a GR részlegre, aki nem normális - Kenshiki Fórum GR stand
A Kenshiki Fórumon bemutattak két új GR modellt és azt is elárulták, hogy éppen mi áll fejlesztés alatt.
- Hírek
Uniós vizsgálat indult a szegedi BYD-gyár miatt
Egyelőre nem tudni, mikor lesz vége. Rossz esetben a pénz visszafizetésére kötelezhetik Magyarországot.
- Hírek
Meghalt Eddie Jordan, a Formula-1 egyik meghatározó alakja
A szakember, volt csapattulajdonos 76 évet élt.
- Hírek
Így néz ki egy gigaáramkút: egyszerre 46 autót tölthetnek
Nagy vendéglő épült az áramra éhes elektromos autóknak, buszoknak és teherautóknak
