Igazából nem a motor a jó az új Clióban, bár a kis háromhengeres tényleg figyelemreméltó dolgokra képes. A dízel is egy barátságos kis kávédaráló, nem vészes a zaja, elég kiszámíthatóan működik, de hasra esni azért nem kell tőle.
A Clio valójában viszont az összharmóniája miatt annyira jó. Például ott az ülése, amely nem túl nagy, de azonnal, beülés után egy másodperccel már kényelmes. A kormánya, amely épp kellően szervósított, ad infót az ujjbegyeknek, és hiányzik belőle az a szintetikusság, ami manapság olyannyira jellemző a kisautók kormányzására.
Kanyarban lehet tolni is neki, nem akar az orrával a növényzet felé elindulni, nem billen, tapad, élvezetes – pedig a futómű elöl szabványos MacPherson, hátul dögunalmas csatolt lengőkar. Csak ezt jól hangolták. Annyira jól, hogy a rugózása – bár gyanítom, Magyarországon ez is feszesnek tűnik majd - kiváló, gördülési zaja (legalábbis a dán utakon, a többi, azonos napon tesztelt autóhoz, például a Mercedes A osztályhoz képest) kvázi nincs is.
Ehhez aztán hozzávehetjük a hatalmas és jól használható tükröket, a kiváló navit, a finom autóillatot, a 120-as tempóig szinte nem létező, és a fölött is tűrhető szinten maradó szélzajt, a finoman gumírozott kapcsolókat, a kiváló fékeket, és érezzük, hogy nagy erőket mozgósított a Renault, hogy az új Clióval mindent rendben találjon a publikum.
Persze érhetik az autót kifogások. A tervezők úgy vették ki a (nyugat-európai) statisztikákból, hogy az ilyen autók hátsó ülésein csak szükségből utaznak teljes méretű egyedek. Ezért figyelmüket a csomagtartó felé fordították, ahol egy ferdehátú kisautótól már-már illetlenül nagy, 330 literes rakteret alakítottak ki. Az, belenézve, tényleg egy hodály.
Viszont emiatt egy tollvonással megszüntették a hátsó ülések helykínálatát – itt nemcsak a térdek nyomódnak ökölnyi mélységben az első háttámlákba, hanem a fej is a mennyezetnek szorul. Ennél egy Skoda Citigóban is jobb hátul a helykínálat. Nem is kicsivel. És az messze nem egy négyméteres autó, igaz a motorja kvázi ugyanekkora. Ráadásul elöl a középkonzol is szélesebb a kelleténél, az ajtókon levő kartámasz-dobozok sem kicsik, ezért a lábunk is a kellemesnél szűkebb csőbe lóg bele – tehát azért elöl sem százszázalékos az elhelyezés.
A másik probléma épp ott keresendő, amitől a Clio olyan otthonos, igényes és hangulatos is egyszerre. Mi ugyanis egy piros műszerfaltetejű autóba ültünk – s ez a piros rész, amellett, hogy puha, még a textúráját tekintve is igényes. Az ajtók közepében ugyan kemény ez a műanyag betét, de a könyököknél, egy kis részen visszaköszön a puhaság – elégedjünk meg ennyivel, hiszen egy nem túl drága kisautóról van itt szó.
A piros betét, ha kicsit hivalkodó is, de mindenképpen zseniális, azzal nincs baj. Viszont a valamennyi drágább Clio középkonzoljában lesz egy érintőképernyős, navis multimédia-rendszer, s ezt a featúrát kihasználva a Renault el is keresztelte ezt az egész középső panelt multimédia tabletnek. Ezek után, ha valaki a krómkeret és a zongoralakk felületek miatt valami görbe iPhone-t vél belelátni a designba, nem hinném, hogy téved. A Clio 4 cirkuszi artistaként lovagolja a legújabb trendeket.
Csakhogy ami jó a kis felületű, a kezünkkel könnyen elbillenthető iPhone-nál, amit időről-időre beletörlünk az ingünk ujjába, az nem okvetlenül előnyös egy fénnyel átitatott, statikus autóbelsőben. A lapos dániai napsütésben hamar zavaróvá vált a szemcsarnokvíz-forraló tükröződés, a millió és egy ujjlenyomat, ami a mi minimális tapogatózásunk nyomán keletkezett az alig ezer kilométert futott autón. És nem hinném, hogy sokáig ilyen szép, karcmentes marad az a nagy felület... A „zongoralakk” kifejezés az elmúlt tíz évben az „igényes belső elem” szinonimájává vált, és úgy látszik, most jutottunk el oda, hogy alkalmazásával a tervezők átestek a ló túlsó oldalára. Gyári fotókon, profin, soft-boxokkal bevilágítva, persze, gyönyörű, de az életben inkább idegesítő.
Ám a rossz hátsó helykínálat és a divat oltárán bemutatott retinaégetés nem szabad, hogy elhomályosítsa a tényt – az új Clio személyében váratlanul jó kiskocsival bővül a kínálat. Olyan jóval, hogy könnyen lehet, az se keres majd tovább más márkáknál, aki a dízelmotorral szerelt variánst próbálja ki. Nem tudni, hogy az új Peugeot 208 ellenében jobbnak bizonyul-e, de annyi biztos, hogy nem nyúl mellé. Pláne, ha ráadásul nem is a dízelt, hanem az ügyesebb, pici benzinest választja majd.
