Ritkán lepődsz meg annyira, mint amikor egy ilyen szörnyűségesen dobozszerű Opel motorját beröffented, szúrsz egy egyest, és nekiindulsz. Mennyire semminek néz ki, és milyen baromi jó...
Örök dilemma minden kezdő veterános számára: nincs sok pénz a kocsira, abból a kevésből pedig, amit összekaparsz a malacpersely törmelékei közül, élvezetes öreg autót venni nem tudsz. Azaz létezik egy út – hazaviszel valami romot, ami negyven évvel korábban még tényleg frankó gép lehetett, aztán letámasztod a romot rohadni a kert végébe, majd álmodozol és várod a csodát, például a lottóötöst, amiből valahogy autót faragsz belőle.
Pedig biztosan vannak tűrhető áron, jó állapotban is hozzáférhető öreg autók, amik úgy, ahogy vannak, helyből élvezetesek. Lehet, hogy nem gyorsak, de épp úgy röfögnek, úgy kenik el sikoltva a gumit, úgy táncolnak alattad, hogy a kormányuk mögül simán oda tudod képzelni magad a Piedone, a zsaru valamelyik üldözős jelenetébe. Annyiféle autót gyártottak, tele a mobile, a willhaben, a subito, a leboncoin érdekes kocsikkal, csak ki kéne csippenteni egyet, amiről kevesen tudják, mennyire állat.
NSU 1000 TT, Simca 1000 Rallye, Mini Cooper, Alfa Giulia, Volvo Amazon B18H – ezek ugranak be az embernek, amikor vaslökhárítós, az átlagosnál izgalmasabb autóra gondol. És tény, ezek igazán szuper autók voltak, nemrég még papírnehezék áron hozzájuk lehetett férni. Nemrég. Úgy tíz-tizenöt éve. Fentiek mára sajnos rohadtul megdrágultak mind, annak igazolásaképpen, hogy előttünk is akadt már néhány generáció, amelyik úgy érezte: jó lenne olcsón valami robbanékony öreg autóba ülni. És ők nem szállnak ki...
Nekiállhatsz persze újabbakat keresni, a húsz-huszonöt éves GTI-szerűségek például elég olcsók manapság: egy Golf II GTI, Kadett GSI, vagy mindenekfelett a Peugeot 205 GTI igazán szuper választás. De hunyorított szemmel ezek inkább mai autók, áramvonalas formával, elöl MacPhersonnal, műanyag ütközőkkel, fröccsöntött műszerfallal, árnyékolós műszerekkel,. És további bajuk is van: nehezen javítható befecskendezőrendszer eteti a motorjukat, no meg... elöl kaparnak. Tehát valami régebbi kell, egyszerűbb, farvidám.
Az Escort Mexico szörnyű drága, a korai Alfettáknak már csak a szaga van meg, a Kadett C-kből az erősek szintén drágák, a nemerősek nagyon nemerősek, az E21-es BMW-k pedig vagy porhanyóssá mállottak a sok használatban, vagy letakarva, garázsokban, fél lábon húzzák már ki azt a néhány napot, mire fájóan értékesek lesznek. Addig pedig nem eladók. 02-es BMW? Az már rég felejtős...
Maradjunk csak az Opelnél egy pillanatot még, lépjünk vissza egy generációt az időben! Volt ott az a csúnya doboz, a Kadett B, rémlik? Már látom is, ahogy erre a felvetésre kocogtatni kezded a mutatóujjaddal a halántékodat. Hülye ez a Csikós, megint rájött az ötperc, habzik mán a szája, nincs a Földön még egy ember, aki ehhez hasonló szörnyűségeket akarna rámelegíteni bárkire. Bakker, te amatőr, maradtál volna az Év Autójánál, kevésbé égetnéd magad, öreg...
Tudom, hogy így van, mert láttam Pista arcát, amikor a rüsselsheimi túránkon lehetőséget kaptunk rá, hogy pár autót kihozassunk a gyári múzeumból, én meg erősködni kezdtem a hűtőgép-doboz Kadett mellett. Végül csak beimádkoztam a tesztsorba, megkaptuk. Az volt a második szerencse, hogy ilyenkor én szoktam fotózni, Pista ül a kocsiban a behúzott képeknél, tehát neki is vezetnie kellett a szánalmas, panelház-szerű bénaságot. De azért nem ejtettek engem sem a fejem lágyára, sejtettem, mit tapasztal majd. Ő viszont csak ingatta a fejét a már említett módon – hülye vagy, Csikós.
Indítózott, prüszköltek a gyűszűnyi hengerek, aztán életre kaptak, megrecegtette a gázt, és kicsit mintha mosolygott volna már. Majd elindult, és egyértelműen felderült az arca. Aztán jöttek a kanyarodós képek, nyomnia kellett az autót, hogy rendesen billenjen. Csikorogtak a nudligumik, hörgött az apró motor, ő meg pakolgatta a maroknyi bottal a négygangos váltót, kilincsig döntötte a kasznit és a végén már nagyon röhögött. „Te Csík, ez baromi jó, nem erős, de igazán vidám kis autó, tiszta vidámpark, a fene se gondolta volna...” – szállt ki belőle így.
Na ja, nem szabad mindent külső alapján megítélni. Jelen esetben a rossz csomagolás előnyünkre szolgál, mert ezt a terméket éppen emiatt nem akarja leemelni senki a polcról. Pedig amúgy igen jó.
Ez a Kadett B persze nem is Kadett B volt, hanem Olympia A, hogy elkezdjem összekuszálni a szálakat, bár ez szinte mindegy, ha elfogadod tőlem, hogy a VW Jetta is csak egy Golf, néni-fenékkel. Magyarán: ez az Olympia csupán egy puccos Kadett-variáns volt, kicsit sportosabb motorral, gazdagabb felszereltséggel. Persze már 1967-ben sem kellett a falnak menni ettől attól a brutál extra felszereltségről – az csupán a nagyobb hűtőmaszkot és a kemény lemezműszerfalra húzott puha betétet jelentette, valamint alárohadós műbőr tetőbevonatot, ha valakinek érkezése volt olyanra.
A gyár hivatalos nomenklatúrájában ez az autó nem is Kadettként szerepelt, hanem Olympia A-ként – vélhetően készültek rá, hogy a sikerre való tekintettel jön majd Olympia B, C, tán még Z is. Aztán a nyomorult 86 ezer eladott példány eladásai után inkább kivették a gyártásból, félhivatalos utódja az Ascona A lett.
