Szóval az autó finom, jó az ára, ügyes a kialakítása, kinézetben pedig végképp okés, persze a kategória szűkös lehetőségeihez képest. Aztán kerültünk vele egyet.
Kipróbáltuk a szép és sportos Cee'det is ám
Bár ez nálunk igazi rétegmodell abban a döglött autóeladási pocsolyában, ami jelenleg a magyar piac helyén barnállik, a Procee'd azért elég sok mindent fel tud hozni a mentségére, hogy vajon miért kéne valakinek 2013-ban elköltenie 3,5 uszkve 5,2 millió forintot egy háromajtós, lapos ferdehátúra. Persze ezek az árak is bevezető jellegűek, most még 500 ezerrel alatta vannak a véglegesnek, ezt nem árt tudni.
A Procee'd ugyanis tényleg iszonyat jól néz ki, ez már a Scirocco-kategória; annyira talán nem gyilkosan lapos, de épp azonos mértékben harmonikusabb és örökzöldebb is. A karosszéria hossza azonos a már önmagában is csinos ötajtóséval, de emez 4 centivel alacsonyabb. Elöl és hátul LED lámpák, fekete maszk és egy erősen testépítősre vett hátsó rész dobja fel, és ez mind rettentő sportautóssá teszi.
És a legjobb – akkora bent a hely, hogy az ember el sem hiszi. Nem csak elöl, hiszen az elvárás, hanem hátul is, ami több mint szimpatikus. Persze a fejtér éppen passzentos (de nem kevés), de széltében, lábilag szinte feleslegesen tágas, az ablakok pedig vannak akkorák, hogy itt sem klausztrofobikus a helyzet.
A kivitel pedig kilóra megveszi az embert. Ez már kvázi VW-minőség, itt már a váltó környéke sem elnagyolt, mint a Carensben. Ami látható, tapintható, szagolható, mind megfelel a legmagasabb elvárásoknak, ami manapság nem kevés, hiszen az Astrában, Mazda 3-asban, 308-as Peugeot-ban, Focusban szintén magasan húzódik a léc.
Vezetni is igen jó. Még nem a Ford szintje, ez tény, de már közel van. Egyetlen autót, a 135 lóerős, közvetlen benzinbefecskendezéses 1.6 GDI-t tudtuk elvinni, ami annyiból talán hamisítja a véleményünket, hogy annál egyelőre csak gyengébbek vannak a kínálatban (1.4 CVVT 100, 1.4 CRDI 90, 1.6 CRDI 128 lóerő), de tény, hogy élveztük.
Stabil futómű, jó ülések, pöpec hatgangos váltó, zajtalan működés, tűrhető rugózás, szuper kidolgozás, és ha nem is ijesztően erős, de azért kellően harapós, szép, lineáris karakterű motor – ha az ember e sok kellem hátán szörfözve a 4,8 milliós árra gondol, máris kitűnően érzi magát.
Persze, a három rásegítési fokozat között kapcsolható kormány ebben sem a legprecízebb, mert igazából a Comfort (értsd: amatőr bénáknak való) állásában a legjobb, a Normal és a Sport csak kelletlenebbé teszi, nem pedig pontosabbá. De így, a legkönnyebb üzemi paraméterei között használva, ha nem is ad ki egy Focust, még Astrát sem, azért semmiképpen sem rossz. A futómű pedig tényleg szépen dolgozik az egész alatt – nem csoda, hiszen elöl és hátul segédkeretet alkalmaznak, és a tervezők nem választották a könnyebbik utat, tehát hátul is többlengőkaros rendszert tettek be.
Iszonyat jól néz ki, nagyon igényes belül, vezetni se rossz – a Procee'ddel csak egy a baj: rövidesen megérkezik föléje a 204 lóerős, keményített futóművű sportverzió, a Procee'd GT. Na, ott lesz majd nemulass.
Először a 136 lóerős - tehát az erősebbik – dízelt kaptuk meg a Carensből. Nem egy rakéta, tény, de ha kell, tud mozogni. Azzal, ami nyilván esélyesebb a magyar piacon – a 115 lóerősről beszélek – feltehetőleg épp elégséges lesz benne a kraft. A kocsi egyébként nagyon csendes, az ülése kicsit magas, elsőre rövidnek is tűnt, de aztán a sok villanykapcsoló között, ami az oldalán van, megtaláltam a combtámaszét, kitoltam tökig, és máris jobban éreztem magam.
A vezetése persze nem személyautós. A kormány az átlagosnál laposabb szögben hever az ember előtt, ráadásul kenődik is – legalábbis a dízelben, de erre mindjárt visszatérek. Még a legalacsonyabb helyzetében is magas az ülés, a karosszéria is billeg, bár nem túl zavaróan. Semmi se vészes, de nem GTI-élmény, ez tény. Egyébként az autó meggyőző, a monacói, szörnyű dugóban sem szökött égbe a fogyasztása, az a kevés, amit kanyarogni tudtunk vele, nem volt rossz, hiszen a fékek hatásosak (négy tárcsa van mindegyik kivitelen), a motor készséges, a váltó kellően pontos.
Aztán – mivel a kis dízelhez sokadszori nekifutásra sem tudtunk hozzájutni – elvittük a szörnyű erős, automatás benzinest. Gyanakodva, teszem hozzá, mert ettől a kombinációtól nem sok jót vártunk, ezek a nem igazán sportosnak szánt csúcskivitelek meglehetősen bénák tudnak lenni. Majd jött a meglepetés, mert igazán kellemes csalódást okozott.
Jó benne a motor, gyors a váltó, finoman kapcsol, a kormány pedig sokkal-sokkal élettelibb, mint a dízelben. Valahogy még ülni is jobban esett benne, a hűthető-fűthető ülés pedig végképp nagy örömök forrása, már ha valaki szereti ezeket a testközeli, hát- és alsó testrész-tájéki élvezeteket. A legmeglepőbb pedig, hogy ennek se tűnt mellbevágónak a fogyasztása, pedig találtunk egy elég jó hegyi utat, majd autópályát is, és meghajtottuk. Nyolcfél volt a szám a fedélzeti számítógépen – nem rossz egy ekkora hűtőszekrénytől, ami közben úgy rongyol, mint valami bébi rinocérosz.
Sok évvel ezelőtti emlékeimet tudom csak elővakarni a régi Carensről, amit kifejezetten kedveltem, de annak a formája, belső kialakítása mintha taszította volna a vevőket. Nem volt az csúnya, inkább csak semmilyen, észre se vették talán a VW-plecsnit, Opel-villámot kereső, bámész tömegek.
Ez most itt jól néz ki, tele van izgalmas funkciókkal, takarékos is, azt a vezetési élményt pedig tudja, amit kell neki. Az ár már tényleg csak egy szép, csillogó máz ezen a műszaki vonalzóval megrajzolt, csokival vastagon tömött Kia-dobostortán. Akinek ott a pénz a zsebében egy német, francia vagy japán családi dobozra, ne hagyja ki, mert könnyen lehet, hogy nagyon meglepődik.
