Szerkesztőségi Néma Bobunk – Nyegleo – ugyan sokat nem beszél, ám annál többet hallgat. Ez a tulajdonsága pedig – párosítva remek memóriájával – meglehetősen veszélyes fegyverré teszi.
Ő az ugyanis, aki szinte minden tesztautóban ül és próbálja őket, ő az ütköző az importőrök és a szerkesztőség között és sokszor olyan dolgokat hall, melyek felett mi elsiklanánk. A múltkoriban például megjegyezte, hogy a Ssangyong-tulajdonosok mennyire elégedett emberek.
És tényleg. Ötven népítélet született a márkáról, átlagosan 7,4 pontot ért el, ami nagyon jónak mondható. Úgy látszik, a vevők túl tudták tenni magukat a megosztó formaterven és rájöttek, hogy a kretén nevek és furcsa formájú lemezek alatt megbízható technika lakik. A Ssangyong pedig tudja, hol volt szükség a csiszolásra, most egy teljesen új modellpalettával támad. Az első, pufók fecske itt is van: a régi-új Korando.
Első – és legfontosabb szabály -, hogy ne kérjenek prospektust. Sokkal jobban járnak és kedvezőbb benyomásuk lesz az autóról, ha nem olvassák el a 16 oldalon nyolcból azt, hogy a formatervet maga Giorgetto Giugaro álmodta meg. Tény, hogy a stúdió a korosodó mester nevét viseli, de egy pillanatig se gondoljuk azt, hogy unalomból skiccelte fel egy papírszalvétára ezt a formát az az ember, aki Giulia Sprint GT-t és Maserati 3200GT-t rajzolt anno.
Valószínűleg óvatosságra játszott a Ssangyong, hiszen az elődmodell sok helyütt értelmezhetetlen formájával szemben sikerült egy igazi, semmitmondó, de a forgalomba tökéletesen és jellegtelenül belesimuló külsőt adni a Korandónak. Előnye az, hogy mondjuk hat év múlva sem fogjuk ugyanúgy észrevenni, mint ma. Nem bánt, de tökéletesen jellegtelen. A legjellegzetesebb formai elem egy bátor nyúlás: a Jaguar-hűtőmaszk merész döntés volt, de nem mutat rosszul. (Ez a módszer nem idegen a márkától, hiszen már a Rexton...de majd elmondja Winkler.)
Maga az autó legalább nem kicsi. A 441x183x168 centiméteres mérethez 265 centiméteres tengelytáv jár, ami négy centivel több, mint a VW Tiguané és legnagyobb konkurensein az iX35/Sportage pároson is túltesz. Igaz, éppen csak egy centiméterrel, de a katalógusbuziknak ez elég ahhoz, hogy lejobbautózzák.
Erről egyelőre szó sincs, de az új Korando mégis olyan, hogy aki próbálta már az előző Ssangyongok bármelyikét, az csak elismeréssel adózik a koreai szorgalomnak. Mert ezen az autón érződik a fejlődés, sőt, bizonyos jellemzőit tekintve ott van, ahol a konkurensek, valamiben jobb is, egyedül a részletek és apró megoldások azok, melyeket el kellett volna lesni mástól, ott néhol bizony kilóg a lóláb. De legalább már nem halunk bele, mint pár évvel ezelőtt.
A jó hír, hogy hely az van benne bőven. Mivel az oldalvonal nincs túldramatizálva, így elég üvegfelület is akad ez pedig áldásos, hiszen odabent – láss csodát – világos lesz. Ehhez képest mondjuk a Sportage egy guruló kripta. Kár, hogy ennyi helyhez ilyen pici ülések járnak, a sofőr- és utasülést is szűknek éreztem, pedig a benga állatot nem az én 189 centihez járó 86 kilómról mintázták. A háttámla sem elég széles, az ülőlap pedig leginkább egy fokhagymafenekű anyukának való. Célcsoportnak persze ő sem utolsó.
Hátul ilyen gondunk nincs. A támla dőlésszöge állítható (öt fokozatban), lábtérből annyi van, hogy gond nélkül a lábaink közé vehetünk egy cefréshordót is. Rekesz-rakodótér is akad bőséggel, a hátsó könyöklőben hasznos lett volna egy üreg, mert – bár az ajtózsebek mélyek, öblösek – de a műanyag ajtóborításon kialakított nyílás kicsi. A gyermek literes flaskája már csak nehezen tuszkolható be.
A műszerfal - és egyáltalán minden, ami a sofőr-utas előtt van – kialakítása egyszerű, leginkább egy generációval ezelőtti Hyundaira emlékeztet. Nem tudom, van-e valami neve a belső formavilágnak, de leginkább ezen látszik, hogy a Ssangyong keresi még az utat.
Szimpatikus vonás, hogy az autó nem szpemmel fölösleges kezelőszervekkel, minden funkciót egyszerűen billenthető-tekerhető-nyomható dologhoz kapcsoltak, nem fordulhat elő pl. az, hogy a hőfokszabályzó másodlagos funkcióként gázpedál-karakterisztikát változtat. Efféle úri – és sokszor a parasztvakítással határos – huncutságoktól mentes. Az ergonómia azonban kacifántos.
A bajuszkapcsolókba botlunk bele először: ilyen kackiásan meredező karokat még nem láttam, iszonyúan meredek szögben állnak ki a kormányoszlopból (állítható két irányban) az ember azt hinné, hogy akkorát billennek, de nem: ezek egyszerűen ilyenek.
További vicces részletek és leleplezés a másik oldalon.
