Vajon a Dacia mikor vetkőzi le végleg a gyári hulladék-imidzset? Sokat beszélgetünk mostanában erről, hiszen például a Škodánál már kifejezetten vissza kellett venni a dizájnból, a minőségből, meg a jóárasításból, nehogy véletlenül legyilkolja a VW konszern testvérmárkáit.
A Škodánál néhány évvel hamarabb megvolt a váltás, és a Škodának soha nem volt olyan rossz imidzse, mint a Daciának: önálló termék volt, a kor és a keleti blokk sztenderdjei szerint becsületesen összerakva. Nálunk a Daciától még mindig érezhető ódzkodás van, de ahogy a busz mellett álldogáltam, ami a lajosmizsei bemutatóra vitt, és nézegettem a PR-es csapat mackófölsőit, eszembe jutott, hogy inkább majd megkérdezem az olvasót: hordana-e Dacia Staff feliratú sötétkék, kapucnis melegítőfölsőt?
Magyarországon idén májusban a Dacia már megelőzte anyamárkája, a Renault eladásait – áprilisban még a 11. helyen állt, míg a Renault a 7-ediken. A Dacia igyekszik megbízható lenni, ami azért a jó emlékű Loganról nem volt olyan egyértelműen elmondható (elég sok a rossz értékelésű Népítélet). A Dokkert viszont már Marokkóban, Tangerben gyártják, ami önmagában nem hangzik túl jól, de nem bukott kecskepásztorok rongyos burnusza akad majd bele szerelés közben a fékcsőbe, mert a tangeri gyárat a Renault-Nissan konszern egymilliárd eurós befektetéssel építette. Ez kétszáz millióval több, mint a kecskeméti Mercedes-gyáré. Az üzem nem bocsát ki szennyvizet, az egyébként iparági sztenderdnél 97%-kal alacsonyabb szén-dioxid-kibocsátásukért pedig faültetéssel vezekelnek.
A Dokker nevet az angol dockworker szóból facsarták, az autónak van is valami kifacsart dokkmunkás-jellege. Ritka, hogy az ember azért dicsérjen valamit, mert nem néz ki sehogy, de a Dokker okosabb és tudatosabb formaterv, mint a Logan MPV-é, aminek a hátulja túl jól sikerült, ezért kellett rá nagyon ronda orr. Ez most jó homogén, amire mindenki nyugodt szívvel mondhatja: semmi különös. Ilyet tervezni sem lehet okvetlenül könnyebb, mint látványosan szépet, ráadásul a márkaarculatba is illeszkedik. A belseje pedig már inkább jó, mint valami homogén észrevétlenség: meglepő, de simán megüti az egész jó szintet.
Nincs például Dacia-szag, ami az érzékenyebb orrú vevőket volt hivatott a Renault irányába taszítani. Most már az lehet a vállalati politika, hogy senkit nem taszigálunk sehová, szarunk a márka-kannibalizmusra, a vevőt megfogjuk, és nem eresztjük. A műszerfal formái és anyagai is rendben vannak, a felső sötét műanyagok nem kopogósak, csak az ajtók belső borításának szürke betétei. A műanyag kormány fogása jó, a levegőbeömlők emberi minőségérzettel mozognak, a vészvillogó kapcsolója kifejezetten jól néz ki, még az indexkar megmozdítása sem fáj. Két komoly negatív minőségi ingert találtam. Az egyik a fényszóró magasságállítója, ami érezhetően bowdenes mechanizmus; félreismerhetetlen, kelletlen módon tekeredik. A másik a semerre nem automata elektromos ablakemelő, amilyennel már régóta nem találkoztam. Szerintem sehol nem lenne már szabad ilyennek előfordulnia, de úgy látszik, a Renault úgy érezte, a belépőmárkába belefér, vagy egyenesen belekívánkozik.
A Dokker a Dacia első olyan kishaszonjárműve, amit kifejezetten erre a célra terveztek, akár két oldalsó tolóajtóval is. Sok szobafestő szívében él a Logan Van emléke is, de az még egy harmadik világnak szánt személyautó átalakított változata volt, és ahogy a sajtótájékoztatón a figyelmünket fel is hívták, a Dokker sokkal komolyabb autó. A Renault-Nissan M0 kóddal jelölt platformjára épül, akárcsak a Dacia Lodgy, 2,81 méteres tengelytávja pedig a kategóriában hosszúnak számít (a Berlingóé 2728 mm). A csomagtartó alapesetben 800 liter, és akkor még nem hajtogattuk össze a személyautó-változat hátsó üléseit. 800 liter! És nem tetőig. A furgon raktere 3,3 vagy 3,9 köbméteres, egy targoncával lazán behajítható a szabványos EUR raklap, az emelt teherbírású változatban 750 kilónyi téglával. Ennél csak a Fiat Dobló Van tud többet (750-1000 kg).
Ehhez képest mit sem számít a futómű vagy a fék, nincs is ezekben semmi különös; kicsit sprőden fut, jön-megy, megáll. A sorozatgyártás beindítása előtt harminc tesztautó ment 800 ezer kilométert a román utakon, ez festve alá a minőség, megbízhatóság, Dacia - szlogent. A motorváltozatok közül először a dízelt próbáltam ki a lószállító utánfutóval. Lovat nem kaptunk, de a 75 lóerős 1,5 dCi így sem rángatta az istrángot. Az is tagadhatatlan, hogy egy lóval amúgy sem szabad nagyokat gyorsítani. A lovazás drága dolog, egy Dokker sokat faraghat a költségeken, de a kis próbaút alatt is be tudott jönni az utastérbe némi határozott, édeskés kuplungszag, tehát érdemes nagy tételben venni a kuplungtárcsát. Az 1,6-os szívó nyolcszelepes benzines alapmotort mindenki szidta, aki próbálta, mondván, hangos és gyenge, amit el is hittem, elvégre a forgalmazó is csak annyit mondott róla, hogy kiforrott. Egy Euro 5-be erőszakolt őskövület pont ilyen szokott lenni.
Értem én, egy büntetés, amin még röhögni sem lehet, úgyhogy inkább az 1,2-es, közvetlen befecskendezéses turbó benzines személyautó változatot kötöttem el. A Daciában korábban már kapható turbós 1,2 TCe 115 lóerős (190 Nm), a turbó miatt szétforgatni nem lehet, és nem is kell, 4500-as fordlatnál jön meg a csúcsteljesítmény. Elég jól is megy, legalábbis a gyengébbik dízel után. Lószállító nélkül meg aztán főleg rakéta. Kipróbáltam volna egy EUR-raklap bontott téglával is, de ez a motor épp egy személyautó-változatban volt, úgyhogy ezt buktam. Forgalmazói tapasztalatok szerint figyelemre méltó, hogy a valóságban is egészen közel jár a katalógusfogyasztáshoz, ami vegyes üzemben 6,1 liter/100 km. Ez a motor igazi élményautót csinálhat valami kisebb bódéból, valami élrtelmes futóművel, a Renault amúgy is az egyik legjobb ebben a kis hot hatch-műfajban.
Esküszöm, a Dokker ezekkel a műanyagokkal, ülésekkel, navigációval, klímával, és a kis benzinessel ez az autó minimum hordozza az emberhez méltó élet ígéretét. A gyári LPG-átalakító sor beüzemelésével 2014-től Dokkerből és Lodgyból is lesz még gyári benzin-gáz üzemű. Sanderóból az eladások 15%-át amúgy is már ez adja. Lesz pickup, billencs, hűtődobozos és mindenféle polcrendszeres, de azok is csak 2014-től.
A három felszereltségi szint neve Access, Ambiance és Arctic, a lényeg, hogy egy klímás, ködlámpás, kétoldali tolóajtós, 1,2 benzines turbó megáll 2,5 millió forintból (ugyanez dízellel 3,54 M). Nem tudom, áttörés-e, kényszer, esetleg mindkettő, hogy már Daciában is rendelhető MediaNav nevű multimédia, ezt lelkiismeretesen bele is szerelték a bemutatóautókba. Gusztusos, érintőképernyős, a rövid próba alatt semmilyen ellenszenves tulajdonságára nem derült fény. Igaz, azt nem róttam fel neki, hogy még a személyautós kivitelben is klasszikus, furgonos bödönhangon szól a zene.
135 ezer forintért a jelzett hangszínen képes muzsikálni, mert az ár az erősítőt, és ezeket a borzalmas hangszórókat is tartalmazza. És persze navigál. Használható, klímás családi autó tehát összeállhat akár 2,7 millió forintért is. Fapaddal is széria a négy légzsák, és hátul a három isofix bekötési pont, de a töréstesztek sztárja továbbra sem a Dacia lesz. Az ESP opciós listára történő száműzéséért komoly pontlevonások vannak, úgyhogy majd szépen megveszi, akinek kell, csomagban az ESP-t 85 ezer forintért. A Dokker esetében persze a kishaszonjármű-szegmens sokkal fontosabb piac, mint a személyautóké, akárcsak a konkurenseknél.
Ha már szóba kerültek, vegyük is őket sorra: a VW Caddy, a Peugeot Partner, a Citroën Berlingo és a Renault Kangoo személyautó-változatainak eladásai együtt sem tesznek ki havi 50 darabot. Ugyanezek kishaszonjárműben havi 200-250, itt van keresnivalója a Dokkernek, és a havi 25 darab körüli eladással máris ott van az első ötben. Erre meg is van az esélye, mert a szörnyeteg alap-benzinessel, fapad kivitelben 1,79 millió forintos alapárával ez a legolcsóbb kisáruszállító (2,34 millió a dízel). Filantróp munkaadók rádobhatnak még 120 ezer forintot, így is 2,5 millió alatt marad a dízel Dokker Van.
