Elsőnek lenni mindig nehéz. Amikor előre lökik Lajoskát az évnyitón, hogy tessék szavalni, borzasztó teher megtörni a nagy csendet egy vékonyka hanggal. A Kia Lajoskája ehhez képest egész ügyes. Erre szokták azt mondani, hogy tehetséges, ami egy pálya elején dicséret, a végén viszont sértés.
A Kia márpedig eddig nem csinált ilyet. Sportos autót egyáltalán nem, Európának pedig turbós benzinest se. Kétféle szüzesség egyidejű elvesztéséhez kell némi önbizalom, és a Proceed GT, vagyis a Ceed háromajtós, felhergelt változata ennek megfelelően arcátlanul agresszíven fúrja orrát a világba. Első blikkre kinéznénk belőle akár egy Honda CRX-féle atomvillanást is, amivel annak idején a japánok sokkolták Európát, de szívünk mélyén tudjuk, hogy ilyesmi ma már nem lehetséges. No meg a japánok akkor már néhány évtizede élesítgették otthon a padláson a katanát, belpiacra félelmetes gépeket építettek, csak azok sosem jutottak el hozzánk.
A Kiának ez az első próbálkozása, bár a testvérmárka már csinált hátsókerekes kupét, és a maga fura módján sportos kompaktot is. De ahogy ez a két márka viszonylatában nem egyszer előfordul, a Kia a kellemesebb a mi szemünknek, noha a cégcsoport szándéka ellentétes volna: a Hyundait szeretnék erősebbnek, sőt, prémiumnak elsütni, a Kiáé lenne a másodhegedűs szerepe.
Hát ez nem sikerült. A Proceed GT-t már azelőtt kiszúrtam a forgalomban, hogy tesztautóként hozzánk került volna, és úgy utána néztem, majdnem tömegszerencsétlenség lett belőle. Jól néz ki fotón, de még jobban élőben, és ez a ritkábbik eset. A négyes fotonágyú, ami nappali fényként működik, és az alacsonynak látszó, kigyúrt test egyszerűen vonzza a szemet. Olyan pimaszul szaglászik nyújtott, lapos orrával, hogy valaki egyszer majd rácsap egy péklapáttal. Ha jobban megnézzük, talán már rá is csaptak egyszer-kétszer, olyan nyomott a motorháztető és a belőle kinövő szélvédő.
A fara talán még erősebb. Attól függően, honnan nézzük, mindig más formát ad ki a hátsó lámpa. A dupla kipufogó fölé rakott függőleges lámpacsíkok merészek, de kiadják. Koreai autó ide vagy oda, talán ez ma a legszebb háromajtós kompakt. Az Astra GTC-t lehetne még felhozni vitaalapnak, de abból is legfeljebb veszekedés lenne. Innen látszik, milyen jól sikerült formaterv a Ceed, és főleg háromajtós Proceed: elég két átdolgozott lökhárító meg nagy kerekek, és kész az instant hot hatch.
Ahogy kívülről is elég egy jól elhelyezett piros csík, érdekes világítótestek, meg két piros féknyereg, belül is csak néhány ráutaló kellék kell a bódító hangulathoz. A Proceed GT a kábítás fekete öves mestere: pirosan világító küszöbdísz, piros hímzés a kormányon, pirossal varrott Recarók, meg úgy egyébként is minden úszik a pirosban. A pedálokat, de még az USB-aljzatot is piros fény világítja meg, mégsem érezzük soknak, csak félhangon mormogunk valamit magunk elé, amit parasztvakításnak is lehetne érteni, de belül igazából már bizsereg.
Muszáj megállni még egy pillanatra, hogy méltassuk a kabint. Ha levonjuk a sok piros cérnát, akkor is roppant finomak az anyagok, akármerre kapálózunk, puha dolgokba ütközünk. Az egész fülkének minőségi kisugárzása van, már amennyire műanyagból lehet minőségi cuccokat gyártani. A dizájn egységes, a kezelőszervek a helyükön - jóval közelebb van ez a kategória etalonjához, a Golfhoz, mint némelyik japán konkurenshez.
Az érintőképernyő gyors és logikus, a klímapanel magától értetődő, látszik, hogy nem akarták megváltani a világot. A kormányt kicsit túlpakolták gombokkal, de idővel biztosan ezt is meg lehet tanulni. Én leginkább csak a GT gombot nyomkodtam, ami átváltja a középső műszer képét klasszikus analóg kilométeróráról digitálisra, ad egy vízhőfokmérőt és két szórakoztató csíkot a két oldalon: egyik a motor nyomatékát mutatja, a másik a turbónyomást. Ha az 5-ös BMW digitális kijelzőjére négy pontot adnék, ez legalább hetet ér a tízből. Nem túl csicsás, plusz infókat ad, és kihasználja, hogy nem egy sima mutatós óránk van. A motornyomaték kijelzése persze bazári húzás, arra nincs mentség.
Minden autónál, ahol egy oldalon csak egy ajtó van, kötelezővé tenném a mozgatható övvezetőt. A Kiának ez hat forint ötven fillérbe kerülhet, mégis minden beszállás után úgy érezzük, gondoskodnak rólunk, mert nem kell jógázni, hogy előre húzzuk a biztonsági övet. Amikor meg be akar szállni valaki a hátsó ülésre, egyszerűen lehajtja. Zseniális.
Baki viszont, hogy a beszálláshoz előre hajtott ülést nem lehet egy mozdulattal visszahajtani, mert elakad a tetőben. Meg kell markolni, és először ledöntött támlával hátra kell húzni, mivel csak a rendes helyén olyan magas a plafon, ami megengedi a támlabillentést. Ilyen az, amikor nem oda való üléseket szerelnek egy autóba.
Engem ettől függetlenül lehengerelt az utastér, meg az egész autó megjelenése. Ha olyan jól is megy, ahogy kinéz, elkezdhetünk igazán rettegni Koreától.
