Ha jól számolom, egy hónapja csücsülök ebben az 1.6 THP, tehát egyhatos, turbós, közvetlen befecskendezéses, 156 lóerős benzinmotorral szerelt, metálpiros 308-asban, és megvallom, ijesztő volt a váltás. Teszem hozzá, előtte egy másik hónapot sikerült eltöltenem egy másik 308-asban, amiben viszont ugyanekkora dízelmotor volt – és ilyenkor kell üvöltve egyetértenem Stump Bandi kollégámmal, aki nemrégiben megírta a csodás publiját arról, miért is reménytelenek az új benzinmotorok a dízelekhez képest.
A 308-as nem kis mértékben éppen a szerény fogyasztású HDI motorjai hátán nyerte meg az idei szavazást, és tény, hogy azzal a decembertől január végéig használt dízellel városban 5,5-5,9-es, országúton 4,9-5,2-es fogyasztásokat produkáltam, úgy, hogy nem is gondolkoztam rajta, milyen stílusban vezetem. A benzines? Az első héten 10,7-et hozott, folyamatosan. Igaz, azon az egy héten szabadságon voltam, és az autó csak a gyerekek iskolájáig ment, majd vissza, tehát soha nem volt ideje bemelegedni. De komolyan, ott tartottam, ha ez a benzines ennyit eszik, a következő héten otthon hagyom, és elkezdek megint robogóval járni a dolgozóba.
Szerencsére a hosszabb utak jót tettek a fogyasztásnak, idővel lemásztunk kilencfélre, majd kilenckettőre, volt egy-egy rövid menetem Fótra, Érdre, már kilenc alatt jártam. Aztán elkezdtem kísérletezni, ezernyolcszáznál elkapcsolgatva felváltottam hatodikig (ami extrém hosszú), és ha láttam, hogy pirosra vált a lámpa, lejtő jön, vagy bármi, Plattner-stílusban kirúgtam a kuplungot és gurultam. Majd lemondtam az előzésekről, a sávváltásokról is, elfogadtam, hogy a kamion letol az Árpád hídon felfele, később azt is megtudtam, hogy sík úton a motor a 900-as fordulatot is elviszi rángatás nélkül. 8,6-8,5-hopp egy út Pátyra – 8,3. Most éppen 8,2-nél járok, de nincs az a trükk (csak ha országútra megyek, ott tud 6,5-öt is enni, azt is látom), amivel lejjebb tudom nyomni, már a szemgolyómmal nyomom a gázt, annyira próbálkozom. Hogy mennyi a gyári, városi fogyasztási adat? 7,7 l/100 km. Az meg hogy...?
No mindegy, egy autó tesztje nem szólhat kizárólag a fogyasztásról, de itt két azonos típus, azonos stílusban (azaz mostanra már egyre kevésbé), azonos ember által használva, de ezeknek különböző változatairól van szó. És nem látom, mire jó a benzines, ugyanis a dízel sem zajos, ráadásul azon nem érzem a turbólyukat, ezen néha igen, olyankor rángat is.
Ez a két példány francia rendszámos volt, abból a kontingensből származtak, amivel bemutatták a kocsit, s amelyek hátán az Év Autója zsűri megszavazta a típusnak az első helyet. A Peugeot sejthetett valamit, mert már hónapokkal korábban, a bemutatón elhangzott – „úgy gondoljuk, idén egy esélyes nyertest tettünk le az asztalra”.
Mert a 308-as tényleg jó. Legegyszerűbb talán az lesz, ha elmondom, hogy én magam miért tettem a Tesla után a második helyre a pontozásban, a másik magyar Év Autója zsűritag pedig miért helyezte az elsőre. Ebből majd szépen kirajzolódik maga az új 308-as is, meglátják.
A kocsi tengelytávja nagyobb, a tömege (átlagban) 100 kilóval kisebb lett, amint azt a bemutatókból már mindenki tudja, akit érdekelt. A könnyebb autó ugyanazzal a technikával jobban megy, ügyesebben kanyarodik, sokszor jobban is rugózik, mint a másik, igazából csak azon kell aggódni ilyenkor, hogy kényelmi és biztonsági vonalon ne történjen visszalépés – gondolok itt a töréstesztekre, a zajcsillapításra, a használatot megédesítő extrákra. Nem történt.
A 308-as, pláne ezzel a puha működésű, nem túl sportos, igazából mindvégig csendben meghúzódó, 156 lovas benzinmotorral (ám kevésbé köszönhetően a sportos kerekeknek) valószerűtlenül kényelmes és csendes autó, nagyjából bármelyik konkurensébe olyan belőle átülni, mintha rozsdás ráspollyal esnénk neki az erogén zónáinknak. Finoman rugózik, ami a sok budapesti használatot figyelembe véve szinte értelmezhetetlen kijelentés (pedig tényleg), zaja szinte nincs, mindene masszív, határozott. Egy német autó francia rugókon, csoda történt atyaég.
És az ülése, na az aztán tényleg kiváló. Nekem ez a fura kicsi, lent levő kormány, a felette látható műszerekkel is bejön, magamtól is nagyon hasonlóan állítom be általában az autót, de azért tisztában vagyok vele: annyira szokatlan a megoldás, hogy sok újságírótársam egyenesen emiatt gyűlöli ezeket az új Peugeot-kat. Ahány ház, annyi szokás.
No és persze ott a csomagtartó, ami így, az ötajtós ferdehátúak mezőnyében tényleg a legjobbak között van, hiszen ebben a klubban 350-380 liter az általános, ez meg 419-et tud. Nem csoda egyébként e nagy méret, mert a 308-ast kizárólag csatolt lengőkaros hátsó futóművel gyártják (ami nem merev híd, mint sokan gondolják, hanem rendes, független felfüggesztés, igaz, azok közül a legigénytelenebb talán). Márpedig e konstrukció legfontosabb tulajdonsága az olcsósága után, hogy pont a raktér alatt nincs alkatrésze, keresztirányban sincsenek lengőkarjai, amelyek oldalvást rabolnák a helyet, tehát dög sok liter marad a tescós zacsiknak.
Hozzáveszem, hogy a váltó fényévekre van a régi Peugeot-szerkezetektől, mert már egészen pontos és könnyen mozog (bár akadni, főleg az 5., 6. síkjában, ez is szokott), a kormány a kis mérete ellenére is él az ember kezében, a futómű pedig minden puhasága és csatoltlengőkarossága ellenére kiszámítható, enged némi játékot, szinte élvezetes. Aláírom, hogy rossz úton ügyetlenebb, mint egy térlengőkaros, de semmiképpen sem mondanám butának, lehet ezzel jót autózni.
Amit nagyon szerettem benne (és most ide veszem az eggyel korábban nálam járt, kicsit extrásabb dízel autót is), hogy a funkciók többségét jól kitalálták. Az esőérzékelős ablaktörlő valóban esőben töröl, a párátlanítás gyors és hatásos, az ülésfűtés (csak a dízelben volt, nem ebben) legalsó fokozatban sem főzi meg az ember tojásait, hanem rajta lehet hagyni, az ülésbe épített masszázs ugyan gyúrni nem tud, de épp annyira nyomkorássza az embert, ami pár perc után már kényelmes, a belső tükörben hátralátok, nem a tető szélét bámulom, mint a legtöbb ferdehátúban, az üvegtető egészen egyedi hangulatúvá teszi az utasteret (elsősorban a hátul ülőknek), a zene rendesen szól, a telefon hamar kezet ráz az autóval, és – a dízellel szerzett tapasztalatból merítek – a start/stop rendszer ijesztő hatékonysággal állítja le a motort és indítja újra, tényleg nem lehet rajta kifogni. Szépek a beltéri anyagok is, krómdíszből annyi van, amennyi kell, a fényes elemek stílusa, vastagsága és a rádiuszaik homogének, a belső designból csak úgy süt az az újkori francia profizmus, amit a Citroën C5 második szériájánál kezdtünk annyira megszeretni.
Látszik, hogy a tervezők itt részleteiben kézbe vettek mindent, elgondolkoztak rajta, finomították, tesztelték, megint felülbírálták magukat, és a sok agyalás végeredménye nem egy steril, marketingdumával eladott szörnyszülött lett, hanem otthonos autó. Nekem sokkal otthonosabb például, mint a tavalyi Év Autója győztes VW Golf – pedig halkan megjegyzem, az ennél még mindig többet tud, minimum azért, mert tágasabb és rossz úton, kanyarban ügyesebb.
De mindenre nem maradt energia a Peugeot-nál. A 308-as legnagyobb és nagyon is létező hibája például, hogy a hátsó ülésein szűk a hely. Ha abszolút értékben nézem, azt mondom, igen szűk, ha a vetélytársakhoz viszonyítom, akkor inkább arra hajlok – nincs is, pláne ezzel a magasságban is helyet rabló üvegtetővel. A Peugeot egy szakértője azt mondta erre: a 308 célcsoportjában nincsenek is benne azok, akik családi autót keresnek, mert mire gyerekük lesz, és kinövik ezt a kocsit, megengedhetik maguknak az 508-ast. Csak, hőhőmmmkhm..., nem Magyarországon, tettem hozzá neki, mire udvariasan mosolygott, és ebből éreztem, hogy nem ők szúrták el a dolgot, hanem a mi igényeink extrémek. Mindegy, a tízéves használt 406-osban tényleg van hely, nálunk az a realitás abban a korban, nem az új 508, minek is dumálok én...
Meg aztán, ott az a központi kezelőpanel – szép ugyan, de olyanról szó sem lehet, hogy például a feleség beállítsa a navin a Kossuth Lajos utca 74-et, amíg mi két kattintással lejjebb vesszük a ventilátort. Minden funkció csakis külön-külön kezelhető, leszámítva a szélvédők párátlanítását és a volumét, ezeknek van saját gombjuk. De például olyan sincs, hogy az ember elindul tolatva, majd rémülten elhangolna a Down-kór rádióról, mert egy kolléga viccből úgy hagyta, hiszen ha ott a kamera képe, nincs varia az állomásokkal. Szóval szép, szép ugyan, de lenne mit sorjázni rajta.
Végül azonban sok Év Autója zsűritagot valószínűleg az győzött meg, hogy egy január végi, franciaországi tesztelésen behuppanhattunk a 308-as széria adu ászának, a kombinak a volánja mögé. Sajnos az a vezetési beszámoló még április közepéig embargós, de annyiért talán nem lőnek fejbe, ha elmondom: abba az autóba épp annyit sikerült betoldani a két tengely közé, hogy érzésre a vezetése ne legyen rosszabb a rövid ötajtósnál, viszont legyen benne bőven hely a második sorban. A csomagtartója pedig egyenesen mellbevágó, sőt, osztályelső. Ahogy a COTY-eredményeket néztem, a 308-as pontjainak közel a felét, 307-ből 140-et, a latin (francia, spanyol, olasz, portugál) kollégák adták, náluk pedig amúgy is nagyon ülnek a francia kocsik.
Tehát létezik kivételesen jó 308-as, most már önök is sejtik. Tovább fejtem: ha a típusnak a kombi dízele kapta volna a díjat, maradéktalanul elégedett lennék a végeredménnyel – és ezzel össze is foglaltam mindent, amit tudni kell róla.
